A katonai repülés egykori fellegvára: repülőtér az Alpokalján

Szombathelyen volt a magyar katonai repülés legjelentősebb fellegvára, ahol hosszabb-rövidebb ideig minden jelentősebb pilóta megfordult.

Pilótaképzés a lovassági gyakorlótéren

Létesítési parancs, 1915

2006 szeptemberében ünnepelte a Kutató Diákok Országos Szövetsége megalakulásának 10 éves évfordulóját egy ünnepi ülés keretében a Magyar Tudományos Akadémián. Erre az alkalomra jelent meg Révész Tamás Repülõtér az Alpokalján címû könyve, amely közel 200 oldal terjedelemben foglalkozik az ország egykori legnagyobb és mára már méltatlanul elfelejtett repülõterének történetével egészen a második világháború befejezéséig.

Az Osztrák-Magyar Monarchia hadvezetése viszonylag korán, már 1910-ben felismerte a motoros repülőgépekben rejlő lehetőségeket, de komoly késéssel csak 1912-ben határozta el a repülőgépek minden mást megelőző fejlesztését. Az első magyarországi  repülőtér - az újvidéki - 1913 májusi létrehozását követően a repülés népszerűsítésére és megismertetésére széleskörű kampány indult, amelynek keretében a Magyar Aero Szövetség versenysorozatot szervezett. Ennek egyik állomásaként már 1913 októberében bemutatót tartottak Szombathelyen.

A repülőtér története azonban ténylegesen 1915. május 9-ével kezdődött, amikor a hadügyi kormányzat - Olaszország váratlan hadba lépése miatt - elrendelte a 4. repülő pótszázad ide helyezését. Az egységet az ún. Nagymezőre, a várostól nem messze található volt lovassági gyakorlótérre telepítették. A század parancsnoka egy, már komoly harci tapasztalatokkal is rendelkező tábori pilóta, Oswald Róbert százados volt.

A lovassági gyakorlótér szélén azonnal megkezdték egy kétszáz fős barakk és az ideiglenes hangárok felépítését, az áttelepülés és az ideiglenes berendezkedés költségei több mint 100 ezer koronára rúgtak. Az ezt követő folyamatos fejlesztések eredményeként már a végleges betonhangárok, szerelőműhelyek és raktárak is megépültek, de szintén ekkora készült el a még ma is használható bekötőút. A fennmaradt dokumentumok szerint a munkálatok elvégzésére helyi vállalkozók kaptak megbízást.

A repülőtéren folyt munkáról, a gépek számáról összefoglaló számadatok, rendszeres jelentések nem maradtak fent. Az azonban biztos, hogy kezdetben Etrich Taube és Lohner B, később pedig főleg Aviatik B I-II típusú gépeken folyt az oktatás. A pilótaképzés mellett a légtér ellenőrzése, védelme is a feladatok közé tartozott. A reptér jelentőségét jól mutatja, hogy 1917 őszétől Szombathelyre került az ország egyetlen, állandó tábori időjárásjelző állomása, amelynek jelentései lényegesen fokozták a repülés biztonságát.

Az első időszakban az egység létszáma 80 fő körül lehetett, ami aztán az évek során jó 200 főre duzzadt. A pótszázad fő feladata az alapfokú pilótaképzés, vagyis a kezdő pilóták oktatása volt. Eleinte öt majd a kétkormányos gépek megjelentével hét fő kiképzésére volt lehetőség havonta.

A katonai reptér tündöklése és bukása

A Monarchia felbomlását követően a magyar hadügy önállósodott, a szombathelyi reptéren viszont nem állt le a munka, a kiképzés kisebb-nagyobb szünetekkel folyt tovább. Minisztertanácsi határozatot követően 1924 nyarán pedig megkezdte működését a repülőiskola, vagy hivatalos nevén a Magyar Királyi Repülőgép-vezető Iskola a REGVI. Első parancsnoka a magyar katonai repülés kiemelkedő alakja, a légierő későbbi parancsnoka, Kenese Waldemár alezredes lett.

Olasz CA101-es búcsúztatása, 1930

Az elvárásoknak megfelelően rohammunkában indult meg a kiképzés: 1925-ben például több mint 16 ezer felszállás történt, először Oravecz, majd Bristol és Udet gépeken. 1928-29-ben újabb komoly fejlesztések kezdődtek: megvették az akkor még szabad, Söptéig nyúló földdarabot (B reptér) és a Vát melletti, már addig is használt területet (C és D reptér). Ezzel az ország legnagyobb, csaknem 4 négyzetkilométer alapterületű kiképzőbázisa jött létre Az iskola fő feladata továbbra is az alapképzés volt, de a harmincas évek elejétől megkezdődött a vadász és főleg a bombázó pilóták oktatása, valamint itt történt az Olaszországból beszerzett gépek átvétele is.

1938-tól, amikor a bledi konferencián elismerték Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát és főleg az első bécsi döntést követően átértékelődött a repterek jelentősége és szerepe. Szombathelyen ekkor már a REGVI mellett Repülőiskola ezred működött, harci kiképző osztályokkal, vadász és bombázó századokkal. A második világháborúba való belépés után Szombathelyről a III. közelfelderítő századot vezényelték a Kárpát-csoport támogatására a frontra. Ez volt az egyetlen, innét közvetlenül a frontra küldött harcoló alakulat. A reptér feladata továbbra is az utánpótlás minél gyorsabb biztosítása maradt, ami állandó bővítéseket tett szükségessé. 1944-től pedig megkezdődtek a légicsapások elleni védművek kiépítése is.

Az első légitámadás 1944. július 26-án késő délelőtt érte a repülőteret. Az Államépítészeti Hivatal fellelt jelentései és egyéb közlések alapján annyit sikerült kideríteni, hogy legalább tizenhét bombatámadás érte a repteret és valószínűleg ennek is köszönhetően Szombathely az ország harmadik legtöbb kárt szenvedett városa lett.

A Vörös Hadsereg 1945. március 16-án indított offenzívájának sikere általános visszavonulás elrendelésére késztette a német hadvezetést. A hónap végére a helyzet kritikussá vált, a visszaemlékezések szerint március 25-28-a között felsőbb parancsra felrobbantották a repülőtéren lévő összes hangárt. Kiépített védelem nem lévén, az ismételődő szovjet támadásokat az ilyen harchoz egyáltalán nem szokott repülősök igyekeztek visszaverni.

A katonai repülőtér története 1945. március 29-ével ért véget, amikor a reggeli órákban a Vörös Hadsereg 6. gépesített-dandár harckocsiezrede harc nélkül elfoglalta az akkora már szinte teljesen használhatatlanná vált légibázist.

Révész Tamás: Repülőtér az Alpokalján. Budapest, 2006., Kutató Diákokért Alapítvány. 194 oldal