A Habsburgokkal „osztozott” a Szent Koronán az ország egyesítésére képtelen Szapolyai János

481 éve, 1540. július 22-én halt meg 53 éves korában I. (Szapolyai) János magyar király, aki a Habsburg I. Ferdinánddal párhuzamosan uralkodott – oszmán támogatással – az ország keleti felében és Erdélyben. Halála előtt nem sokkal értesült arról, hogy fia született, akit aztán felesége, valamint tanácsadója, Fráter György Ferdinánddal szemben királyként kívántak elismertetni.

Hű vajda vagy a mohácsi cselszövő?

1487. február 2-án született az erdélyi Szászsebesen a későbbi nádor, Szapolyai István és Hedvig tescheni hercegnő legidősebb gyermekeként. György nevű öccse később szepesi gróf, míg Borbála húga I. Zsigmond lengyel király és litván nagyherceg felesége lett.

A legitim örökös nélkül elhunyt I. (Hunyadi) Mátyás 1490-es halálát követő zűrzavaros időszakban a lengyel Jagelló-házból való II. Ulászló került a magyar trónra, amit a magyar köznemesség a kezdetektől ellenzett.

A fiatal Szapolyai már kamaszként, 1505-ben a „nemzeti” nemesség királyjelöltje lett a rákosi országgyűlésen, amelyen kimondták (a híres rákosi végzésben), hogy II. Ulászló fiúörökös nélküli halála esetén új, „nemzeti” királyt választanak, a leányági öröklés elismerése nélkül. A király által sosem ratifikált végzés végül okafogyottnak bizonyult, amikor a következő évben Ulászlónak fia született, a későbbi II. Lajos.

Az ifjú Szapolyai 1510-ben már megkapta az erdélyi vajda címet, és a Dózsa György vezette 1514-es parasztfelkelés leverésében is ő játszotta a legnagyobb szerepet, ezzel jelentősen növelve tekintélyét. Az 1510-es években a király és Báthori István nádor mellett a harmadik legnagyobb haderő az országban Szapolyaié volt.

A gyermek II. Lajos megkoronázása után a Jagellókkal egyre szorosabb viszonyt kialakító Habsburgok pártját fogó gyámok oltalma alá került, a köznemesség azonban továbbra is Szapolyait látta alkalmasabb uralkodónak. A belpolitikai instabilitást I. Szulejmán oszmán szultán a Magyar Királyság területén való előrenyomulásra használta fel, 1521-től állandó irányítása alatt tartott magyar területeket.

A fokozatos török közeledés 1526-ban ért tetőponthoz, az augusztus 29-én vívott végzetes mohácsi csatában II. Lajos király elesett. Szapolyai a törökök közeledésének hírére elindult ugyan a csatatérre, de nem érkezett meg időben. Máig kérdés, hogy szándékosan késte-e le a döntő ütközetet, az azonban korántsem biztos, hogy seregének részvétele megakadályozta volna a török győzelmet.

Az a történelmi toposz, mely szerint Szapolyai már a csata előtt megegyezett volna Szulejmánnal, a későbbi Habsburg propaganda terméke. Szapolyai a későbbiekben valóban a Porta támogatását élvezte a Habsburgokkal szemben, azonban a Mohácsot követő zűrzavaros időszakban csak 1528-tól volt kapcsolata Szulejmánnal.

A csatában a magyar államigazgatás szinte teljes egészében életét vesztette, a legnagyobb hatalmú nemesek és főpapok, akik a főbb pozíciókat betöltötték a királyi tanácsban, csaknem mind meghaltak. Szapolyai nem próbálta megakadályozni Szulejmán bevonulását Budára, majd a török sereg őszi kivonulása alatt sem közelítette meg seregével az oszmán hadat.

Októberben Szapolyai követséget küldött a Pozsonyba menekült özvegy királynéhoz, Habsburg Máriához, házassági ajánlattal. A királyné természetesen bátyja, a szintén a magyar trónt megszerezni kívánó Ferdinánd pártján állt, így elutasította az ajánlatot.

Egy ország, két király

Szapolyai a törökök októberi távozása után saját birtokán, Tokajon gyűlést hívott össze az őt pártoló nemesekből. Itt kimondták, hogy november 10-én Fehérváron országgyűlés veszi kezdetét.

A sereg november 1-jén bevonult Budára, majd november 10-én a Szapolyai-párt összegyűlt a koronázóvárosban, ahol királlyá választották. Másnap I. János néven a Szent Koronával megkoronázta Szapolyait az elérhető legmagasabb rangú magyar főpap, Podmaniczky István nyitrai püspök.

Bár megválasztása és megkoronázása alapvetően megfeleltek a legitim királyválasztás feltételeinek, Szapolyai erdélyi vajdaként nem hívhatta volna össze az országgyűlést – erre kizárólag a nádornak, Báthori Istvánnak lett volna joga. Szapolyai nem is választott maga mellé nádort – ez ugyanis nyílt szakítást jelentett volna Báthorival.

Báthori decemberben Pozsonyba hívta össze a maga (legitimebb) országgyűlését, amely I. Ferdinándot választotta királlyá. Az országnak innentől két királya volt, ami a következő évtizedekre meghatározta Magyarország sorsát.

Szapolyai diplomáciai lehetőségei egyre fogytak, miközben a Habsburgok sikeresen egyesítették Európa jelentős részét saját uralmuk alatt. 1527-ben V. Károly spanyol király és német-római császár bevette Rómát, súlyos vereséget mérve a francia-pápai-velencei-milánói-firenzei szövetségre, a cognaci ligára. Szapolyai korábban a ligához való csatlakozásban reménykedett.

1527 augusztusában Szapolyai a Habsburg seregek elől hátrálva harc nélkül feladta Budát, több vereséget követően 1528 végére teljesen visszaszorult Erdélybe, miközben Fehérváron immár Ferdinánd fejére is felkerült a Szent Korona.

Az elszigetelődött királynak nem maradt más választása: 1529-től a törökkel szövetségben harcolt, szeptemberben a Budát ismét bevevő Szulejmán segítségével visszatért a trónra, és a Szent Korona is az ő birtokába került.

Innentől patthelyzet alakult ki a két király között, és csupán fegyverszünet biztosította köztük a békét egészen 1538-ig, amikor a váradi béke keretében megállapodtak: I. János halála után Magyarország egésze Ferdinánd uralma alá kerül, akkor is, ha időközben fiúörököse születik.

Szapolyai 1539-ben vette feleségül Jagelló Izabellát, I. Zsigmond lengyel király (aki eddigre már a sógora volt) lányát, a későbbi II. Zsigmond Ágost király húgát, aki 1540. július 7-én fiúgyermeknek adott életet. Habár Szapolyai János király 15 nap múlva meghalt, a fiú születése tovább akadályozta a későbbiekben is a Habsburgokat abban, hogy teljességgel hatalmukba kerítsék Magyarországot.