A genetikai variáció nyomában Dél-Afrika ősi lakói között
Egy friss genomikai elemzés azt mutatja, hogy Dél-Afrika ősi lakói rendkívül sokáig elszigetelve éltek, és olyan genetikai variációt hordoznak, amely kívül esik a modern ember ma ismert tartományán. A feltárt minták új fényt vetnek a Homo sapiens kialakulására, változatosságára és arra, hogyan formálódhatott több, egymástól független csoport genetikai örökségéből a „modern” ember.
Ősi népesség és különleges genetikai variáció
Egy nagyszabású genomikai tanulmány szerint a dél-afrikai ősi népesség hosszú időn át olyan genetikai variációt hordozott, amely a mai embereknél már nem található meg. A kutatók 28 Homo sapiens genomját szekvenálták, amelyek 225 és 10 275 év közötti korú maradványokból származnak. A minták mind a Limpopo folyótól délre élő populációkhoz tartoznak.
Ezeket a genomokat összevetették más ősi és modern afrikai, európai, ázsiai, amerikai és óceániai adatokkal. A több mint 1400 évvel ezelőtt élt dél-afrikai emberek genetikája feltűnően eltért a mai emberekétől, ami arra utal, hogy a térség hosszú ideig elkülönülten fejlődött.
A kutatók még nem tudják pontosan, mi tartotta ilyen sokáig távol ezt a populációt a külvilágtól. A földrajzi távolság és a Zambezi folyó környékének kedvezőtlen adottságai együtt járulhattak hozzá az elszigeteltséghez — jegyezte meg Mattias Jakobsson, az Uppsalai Egyetem humán evolúcióbiológusa.
A genetikai variáció szélső pontjai
A vizsgált egyének jelentős része „kívül esik a mai emberek genetikai variációjának tartományán”, és ezzel az emberi genetikai változatosság szélső végpontjait képviselik. A kutatók ezt a sajátos genetikai örökséget „ősi dél-afrikai elődök összetevőjének” nevezték el. A vizsgálatok szerint körülbelül Kr. u. 550-ig alig volt nyoma a bevándorlók és a helyiek genetikai keveredésének.
Ez az eredmény ellentmond korábbi nyelvészeti, régészeti és egyes genetikai vizsgálatoknak, amelyek intenzívebb kapcsolatra utaltak Kelet-, Nyugat- és Dél-Afrika között.
Statisztikai modellek azt mutatják, hogy a térség népessége legalább 200 000 évig viszonylag nagy lehetett. Kedvező éghajlat idején egyes csoportok észak felé vándorolhattak, de a népesség mintegy 50 000 évvel ezelőtt csökkenni kezdett. Körülbelül 1300 éve azonban megjelentek az északabbra élő földművesek, akik keveredtek a helyi gyűjtögető közösségekkel.
A genetikai variáció szerepe az emberi evolúcióban
A dél-afrikai ősi genomok azért is különlegesek, mert szinte az emberi genetikai variáció felét képviselik — a világ többi része hordozza a másik felét. Ez segít megérteni, mely genetikai változatok játszottak kulcsszerepet a Homo sapiens fejlődésében.
A kutatók több, a veseműködéshez kapcsolódó DNS-változatot azonosítottak, amelyek valószínűleg a vízháztartás szabályozásában segítettek. Más variánsok az idegsejtek növekedéséhez kötődnek, és a figyelmi idővel hozhatók összefüggésbe. Ezek a változatok hozzájárulhattak a modern ember kognitív képességeihez, megkülönböztetve a neandervölgyiektől és a gyenyiszovaiaktól.
Új modell az ember kialakulására
Ez is érdekelhet
A tanulmány szerint világszerte számos őslakos csoport ősi genomja rejthet még feltáratlan genetikai variációt. Ezek együttese alátámaszthatja az evolúció „kombinatorikus” modelljét, amely szerint a modern ember nem egyetlen helyen alakult ki, hanem több különböző genetikai kombináció összeolvadásából.
„Lehetséges, hogy az ember részben több helyen fejlődött ki” — mondta Jakobsson. Hogy pontosan hogyan kombinálódtak ezek a variációk a „genetikailag modern” Homo sapiens kialakulásához, egyelőre nyitott kérdés.
