A csaló, aki kitalált egy egész országot

Egy Gregor MacGregor nevű skót csaló az 1820-as években egy felettébb különös módszer segítségével igyekezett növelni pénztárcája súlyát: kitalált egy saját országot. Az egykori brit katonatiszt Londonban lépett fel, mint az idilli közép-amerikai nép, a pojaiszok uralkodója. A fiktív trópusi paradicsomról számos hamis dokumentumot gyártott, mi több még egy extra hosszú útikönyvet is elkészített. A hiszékeny üzletembereknek és szegény birtokosoknak több sem kellett, számos pojaiszi kötvényt és földet vásároltak a mesés gazdagságot ígérő uralkodótól. Habár a csalás számos telepes halálát okozta, „Pojaisz hercegét” sohasem ítélték el csalásért.

Mesés föld és aranyban dúskáló patakok

A filmbe illő történet 1821 elején kezdődött, amikor a brit fővárosban szárnyra kapott a hír, hogy egy karibi tengerparton (tulajdonképpen a mai Belize és Honduras területén) egy addig ismeretlen nép, a pojaisz fészkel. A pletykák szerint az ország dúskál a termékeny földektől, az idilli domboktól és az aranyban gazdag patakoktól. Az állam népét barátságos, munkaszerető emberekként ismerte meg a londoni közönség, amely simán bevette, hogy a fővárost európai stílusú épületek és még egy operaház is tarkítja. Emellett a gazdag karibi népnek mélytengeri kikötője van, és a halálos trópusi betegségek a kedvező klíma miatt messzire elkerülik a pojaiszok földjét. Amint az útikönyv is írta, az egyik legegészségesebb és leggyönyörűbb hely a világon”. Mire kiderült a turpisság, több tucat gyanútlan kereskedő vált áldozatává, valamint több mint 150 telepes halálát okozta.

A pojaiszi mese mögött egy színes múlttal bíró skót kalandor, bizonyos Gregor MacGregor állt. Az 1786-ban született ifjú fiatalkora nagy részét a brit seregben töltötte, majd Latin-Amerikába ment szerencsét próbálni, ahol az 1810-es években a spanyol gyarmatosítás ellen küzdő venezuelai szabadságharcosok közé állt. A legendás Simón Bolivar alatt tábornokként szolgáló MacGregor – aki nem mellesleg Bolivar unokahúgát vette feleségül – számos katonai küldetést vezetett a karib térségben. Az egyik leghírhedtebb missziója során 1817-ben egy kis csapat kalóz élén elfoglalta a floridai Amelia szigetét a spanyoloktól. (Florida abban az időben még spanyol kézen volt.)

MacGregor nem éppen a bajtársiasság mintapéldakép volt: amikor vereség volt kilátásban, egyszerűen cserbenhagyva embereit, és elmenekült. Ugyanakkor zseniálisan tudta magát fényezni és a megtévesztés mestere volt. Az egyik legnagyobb csalására 1821-ben került sor, amikor rávett egy indián törzsfőt, hogy engedjen át neki 8 millió hektár földet a mai Nicaragua keleti tengerpartját lefedő Mosquito-parton. Mint azt a terület neve is sejtetni engedi, az áthatolhatatlan dzsungel legnagyobb büszkesége a rendszeres szúnyoginvázió volt, azonban az élelmes, gátlástalan csaló hatalmas vagyont szerzett segítségével.

Londonba visszatérve, azt állította, hogy ő a latin-amerikai ország „cazique”-ja, vagyis hercege, és azért érkezett Európába, hogy befektetőket és telepeseket toborozzon hazájába. Nem telt bele néhány hét, és „Őfelsége Gregor” már a brit arisztokrácia legbelsőbb köreibe volt bejáratos, naponta kapott meghívókat estélyekre és rendszeresen tartottak fogadásokat a tiszteletére, még maga London polgármestere is bankettet rendezett a számára. A katonai erényeit jelentősen eltúlzó, sármos fiatalember számos dokumentummal, térképpel, nemzeti zászlóval, valamint egy népi kiáltvánnyal támasztotta alá a pojaiszi nép létét, gazdagságát, valamint igényét az európai befektetőkre. A korabeli híráramlás lassúsága, Dél-Amerika forrongásai, felkeléssorozatai és szüntelen szabadságharcai miatt a dokumentumok elegendőnek bizonyultak, hogy a szigetország lakosainak zöme elhiggye Pojaisz létezését.

MacGregor a londoni pénzpiacokon 200 ezer fontsterling értékben adott el pojaiszi kötvényt, és tucatszámra osztogatta a különböző címeket. A leendő telepesek nagy része Skóciából verbuválódott, ahol átlagosan egy száz hektáros, érintetlen pojaiszi földet 11 fontért árult a nagylelkű uralkodó. Mindemellett állami alkalmazottak, bankárok és katonák is jelentkeztek a herceg szolgálatába, aki ily módon több százezer font profitra tett szert.

Halál, malária és moszkitók

A svindli akkor érte el a csúcsát, amikor 1822 szeptemberében egy hajó futott ki Londonból a fedélzetén több tucat pojaiszi telepessel. Négy hónappal később a skóciai Leith-ből már egy kétszáz főt szállító óceánjáró indult el a messzi hercegségbe. Közülük sokan egész életük során megtakarított pénzüket fektették a merész vállalkozásba, néhányan még Skóciában átváltották valutájukat a MacGregor által helyben nyomtatott pojaiszi dollárra. A helyszínre megérkezvén a telepesek igencsak meglepődtek: se parcellázott földek, se főváros, se Pojanisz, csak a moszkitókkal teli dzsungel.

Szerencsétlen emberek kunyhókat építettek, és igyekeztek túlélni, azonban a malária és az egyéb betegségek levették őket a lábukról, és sorra elhunytak. „A betegségek és a reménytelenség általános volt soraik közt, csak kevesen voltak képesek bármi erőfeszítésre is” – írta később James Hastie skót zarándok. A brit segítség végül 1823 májusában érkezett a szomszédos Belizéből. A 250 telepes kétharmada veszett oda a sokszor halálos trópusi éghajlat következtében.

Mikor az első pojaisziak megérkeztek a halálos kiruccanásból, MacGregor még mindig nem került bíróság elé. Érdekes, de hívei – sok esetben maguk a túlélők is – védték őt a sajtóban, azt a kevéssé tartható érvet hangoztatva, hogy nem ő tehet a csalásról, hanem elárulták őt az ügynökei. 1823 őszén a cazique elhagyta a szigetországot, és Párizsban próbált szerencsét, hasonló eljárás segítségével. Kiadta a pojaiszi alkotmányt, banki hiteleket ígért és elkezdte a telepesek toborzását. Ezúttal azonban a francia hatóságok szemében gyanút keltett a távoli kis furcsa ország meséje, és 1825 decemberében MacGregor csalás és összeesküvés vádjával a rács mögé került, ám bizonyíték hiányában nyolc hónappal később szabadon távozhatott.

A jogi botrányok ellenére MacGregor továbbra is ragaszkodott a fantom ország történetéhez, és még évtizedekig hallható volt a mesés Pojaisz nyújtotta álom. 1827-ben például 800 ezer font értékben bocsátott ki kötvényeket, a következő évben pedig ismét földárverésbe kezdett. MacGregor herceg végül venezuelai nyugdíjasként (a függetlenségi háborúkban nyújtott szolgálataiért kapta) fejezte be életét 1845-ben. Életében sohasem tudták rábizonyítani a világtörténelem egyik legnagyobb csalását.