2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

7+1 híres merénylet a történelemből

2024. május 15. 17:20 Múlt-kor

Végzetes vasárnap

II. Sándor cár - elődeihez képest - mindenképpen haladó szellemiségű vezetőnek számított.

Míg Abraham Lincoln a rabszolgaság eltörlésével bíbelődött 1861-ben, addig az orosz uralkodó a jobbágyság felszabadítását tűzte ki célul. Megreformálta a pénzügyeket, a hadsereget, és egy korlátozottan alkotmányos rendszer kiépítését is tervezgette.

Kortársai mégis elnyomó zsarnoknak tartották, egy keleti despotának, aki cseppet sem jobb az elődeinél. Az elsősorban az orosz értelmiség által támogatott szélsőséges szervezetek gombamód szaporodtak Oroszországban. És mind ugyanazzal a céllal: likvidálni a gyűlölt uralkodót.

Erre többször is kísérletet tettek - sikertelenül. Sokáig úgy tűnt, nem fogja semmi. Hol egy egész tárat lőttek ki rá, hol robbantottak a közelében, de semmi eredménye nem volt. Még a Téli Palotában sem volt biztonságban az uralkodó, egyszer ott is megkísérelték eltenni láb alól.

A végzetét azonban a cár sem kerülhette el: 1881. március 13-án kikocsikázott a Téli Palotából, hogy megtekintse a vasárnapi katonai szemlét. Hét kozák testőrével és még másik két szánnyi biztonsági személyzettel hajtott a tömeg közé.

A Pevcseszki hídon azonban a Narodnaja Volja, a “Nemzet Akarata” nevű terrorista szervezet egyik tagja, Nyikolaj Riszakov bombát dobott a hintó alá. Az egyik testőr azonnal meghalt, a merénylőt elfogták, az uralkodó viszont sértetlenül szállt ki páncélozott kocsijából.

Ez végzetes hibának bizonyult, mert Riszakov nem volt egyedül: társa újabb gránátot hajított a cár felé, aki immár védelem nélkül állt a merénylőkkel szemben. A bomba leszakította II. Sándor lábát, a cár elvérzett.

Mivel a terrorcselekmény a cár fia, III. Sándor és unokája, a későbbi II. Miklós szeme előtt zajlott le, további alkotmányos szabadságjogok kiterjesztése nem volt napirenden Oroszországban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár