A történelem Supermanjei: hősök és legendák
2013. június 20. 17:29
Korábban
Beowulf
Az óangol elbeszélő költemény szerint a dán király lakomáját megzavarta a mellőzött és számkivetett Grendel nevű szörnyeteg, aki több alvó vendéget is megölt, ám a királyi trónushoz nem mert közel merészkedni. A svéd származású Beowulf felajánlotta segítségét az uralkodónak, s kard nélkül szállt szembe a szörnnyel, hiszen nem tartotta méltónak a fegyvertelen szörnnyel szembeni esetleges előnyét. A hős végül kitépte Grendel karját, aki hazamenekült - meghalni.
Másnap éjjel a szörny boszorkány anyja is megjelent, s elragadott egy harcost. A társai követték a szörnyeteget a közeli tó mélyén lévő vackához, Beowulf pedig egyedül szállt szembe vele a víz mélyén, ahol végül talált egy, az óriások kezébe illő kardot, s azzal csapta le az asszony fejét. Fél évszázaddal később a már királyként uralkodó hős egy sárkánnyal csapott össze, azonban miután megölte a tűzokádót, saját sebesülésébe is belehalt. Még halála előtt elrendelte, hogy tengerre néző sírja mellé temessék a sárkány elátkozott aranyát is, így mentve meg népét ki tudja hány szörnyűségtől.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Biológiai fegyverként is bevetették a tábori kurtizánokat az első világháborúban 13:20
- Arany Jánosék margitszigeti ebédei 10:20
- Máig hatályos precedenseket teremtett a nürnbergi törvényszék eljárása 09:05
- Nehezen viselte élete végén a mellőzöttséget a korábbi végzet asszonya, Házy Erzsébet tegnap
- Szeme elvesztése dacára is a nemzetiségek közötti békét hirdette Sütő András tegnap
- Egyetlen papírzacskónyi vagyonnal indult meghódítani Hollywoodot James Dean tegnap
- Benedek Elek egész életét áthatotta a magyar mesék csodálatos világa tegnap
- Tévedések, félreértések és háborús retorika sodorta a pusztulás szélére a világot az 1980-as években 2023.09.29.