Mivel utaztak a diktátorok?

A politikai vezetők egyik fő tulajdonsága a reprezentációra való „hajlam” volt, vagyis meg akarták mutatni a világnak, hogy uralmuk alatt mekkora fejlődésen ment keresztül államuk. Ennek egyik eszköze a korabeli közlekedési lehetőségek legmodernebb változatainak birtoklása volt.

Napóleon

A franciák császárának, Napóleonnak természetesen még nem álltak rendelkezésére a száz évvel később már elérhető technikai vívmányok, így 80 (egyes források szerint 150) fős hátaslóállományából válogathatott. A császár ménese nagyrészt szürke arab és berber telivérekből állott, amelyek elvileg könnyebben kezelhetőek voltak európai társaiknál.

Napóleon Marengo hátán az Alpok előterében

Napóleon kedvenc lovát Marengónak hívták, amely legtöbb hadjáratában elkísérte a császárt. A nevét az 1800-as győztes marengói csata után kapó hatéves csődört 1799-ben Egyiptomból importálták, a szürke arab telivért a világhírű El Naseri méntelepen tenyésztették. Habár méretét tekintve igen kicsi volt (marmagassága csupán 143 centiméter), stabil, könnyen kezelhető és bátor lóként írták le a történetírók.

Marengo csontváza a londoni National Army Museumban

Az élete során nyolc alkalommal megsérülő telivér gazdáját az austerlitzi, a jénai, a wagrami és a waterlooi csatába is elkísérte, sőt Napóleon a Valladolidból Burgosba való vágtára is kedvenc lovát választotta, amikor öt óra alatt több mint 100 kilométert kellett megtennie a császárnak. A mén az orosz hadjáratot, a moszkvai csatát és a gyilkos visszavonulást is túlélte, azonban a császár utolsó csatájában, a waterlooi csatamezőn fogságba került, s Angliába szállították. 1831-ben lehelte ki lelkét, csontvázát jelenleg a londoni National Army Museumban őrzik.

Lenin

Vlagyimir Iljics Lenin, a Szovjetunió első vezetője (a Népbiztosok Tanácsának első elnöke) – akit a People Magazin beválasztott a 20. század legbefolyásosabb száz embere közé – egész életében odavolt a Rolls Royce-okért, regnálása idején összesen kilenc autót „fogyasztott” el. Kedvence a cár Rolls-Royce Silver Ghostja volt, amelyet jelentősen átalakított: például mivel az orosz polgárháború idején jóval nehezebben lehetett beszerezni a gépkocsi működéséhez szükséges gázolajat, futóművét átalakítatta, hogy az olcsóbban előállítható alkohollal is működhessen.

A hagyományos Rolls Royce a cseppet sem gépkocsibarát szovjet éghajlathoz nehezen szokott hozzá, és Lenin azt is nehezményezte, hogy az autó nem tudott megbirkózni a havas utakkal. A mérnökei azonban megtalálták a megoldást: az első kerekeit kicserélték sítalpakra, a hátsó futóművekre pedig lánctalpakat szereltek.

Mivel a Harmadik Birodalom a német Mercedeseket részesítette előnyben, a szovjet elvtársak az angol Rolls Royce-okat választották kormányzati gépkocsiknak. Az állami és a Vörös Hadsereg tisztségviselői mind az 1906-ban Manchesterben alapított autógyár termékein utazgattak. Mivel a néhai cár gépkocsiállományának jelentős része megsemmisült, illetve maguk a bolsevikok pusztították el, a Népbiztosok Tanácsa 1919-ben 70 darab Rolls Royce-t rendelt az Egyesült Királyságból.

Sztálin

Joszif Visszarionovics Sztálin előtt a gyorsan fejlődő autóiparnak köszönhetően elődjéhez képest már jóval több választási lehetősége adódott. Habár a Rolls Royce iránti szenvedély nem halt ki Leninnel együtt, a véreskezű diktátor kollekciója kissé megnövekedett: a garázsban Packardok, Lincolnok és Cadillacek is álltak. A visszaemlékezések szerint Sztálin kedvence az 1937-es Packard V12 volt, amelyet Roosevelt amerikai elnöktől kapott ajándékba. A kocsi egyike azon 25 darab amerikai luxus automobilnak, amely valaha kigördült a detroiti gyárból. A színezés is "diktátori" módon volt kialakítva, ugyanis a külseje tengerészkék, a teteje barna, míg a belseje vérvörös volt.

A grúz Packardok iránti – amelynek gyára egyébként elsőként hozott létre V12-es motorral rendelkező autót 1912-ben – rajongása vezetett a ZIS-110-es létrejöttéhez. A 110-es egy szovjetek által tervezett gépkocsi volt, amely jelentős koppintás nyomán készült el az 1942-es Packard Super Eight alapján. A szovjet csodát egy hatliteres, nyolchengeres motor hajtotta, amely 140 lóerőnek volt megfeleltethető, a végsebessége pedig a 140 km/órát is meghaladta.

Egy 1937-es Packard

Hitler

A Führer a diktátorok közül elsőként építette be az erőt tükröző politikai imázsába a gépkocsit, amely mi más lehetett volna, mint a Mercedes. Hitler felvonulásaihoz vagy egyszerű utazásai alkalmával főként a Mercedes Benz márkacsaládba tartozó autókat használt. Első Mercedesét 1925-ben még hitelre vette. Állítólag akkor szeretett bele végleg a márkába, amikor egy balesete során épp bőrrel szállhatott ki a kocsiból; ekkor döntött úgy, a Merci végig fogja kísérni pályafutását. Így is történt: 1945-ig összesen kilenc Mercedest használt, s a stuttgarti székhelyű autógyár a Harmadik Birodalom fő beszállítójává vált.

Felvonulási célból legszívesebben az 1939-es évjáratú Mercedes 770K-t (közkeletű nevén: Grosser Mercedes) használta, amely 7,6 literes, nyolchengeres motorral volt meghajtva, s ötfokozatú sebességváltóval felszerelve. A 155 lóerős gépkocsi csupán 80 km/órás végsebességgel büszkélkedhetett, s a fogyasztása sem volt valami „családbarát”: 100 kilométeren 30 liter üzemanyagot "evett", ha pedig még páncélozva is volt, fogyasztása a 40 litert verdeste.

Hitler imádta az autóversenyeket, több államilag támogatott versenyprogramot is indított. Kedvenc versenyautója a 12 hengeres Auto Union Typ D volt, kedvenc pilótája pedig Hans Stuck. Érdekes módon, habár részben neki köszönhették a németek a Volkswagent, a „nép autóját”, vezetni a Führer egyáltalán nem szeretett, állambiztonsági okokból kifolyólag ezért általában sofőröket alkalmazott.

Mussolini

Benito Mussolini az Alfa Romeo nagy csodálója volt. A márka hozzávetőlegesen annyit jelentett számára, mint Hitlernek a Mercedes. Az egykor Mussolini tulajdonában lévő gépkocsik – különösen az, amelyikben merényletet kíséreltek meg ellene – ma az aukciós házak legkeresettebb termékei. Az egyik kedvenc járműve, egy 2300 MM típusú Alfa nemrégiben 1,2 millió dollárért kelt el.

Mussolini autók iránti szenvedélye jóval mélyebb gyökerű volt, mint például Sztáliné vagy Hitleré, ugyanis a Duce értett is a bonyolult szerkezetekhez. A rettegett hírű Mille Miglia versenycsapat például a fasiszta vezető házi csapata volt, pilótája pedig Mussolini saját unokatestvére és egyben sofőrje, Ercole Boratto.

Ceausescu

A végül a saját népe által kivégzett román diktátor, Nicolae Ceausescu leginkább a bor és az autók iránti szenvedélyéről volt ismert. Azonban a kommunista rezsim vezetőjének rendszere nem a fényűzésről volt híres, s tudta, népe sem nézné jó szemmel az értékes kocsik és a fényűző utazgatások kényelmét.

Mindez 1969-ben megváltozott, mikor az 1945-ös jaltai találkozó óta először látogatott kommunista országba amerikai elnök. RIchard Nixon később drága ajándékkal lepte meg Ceausescut: egy 1974-es Buick Electrával. Az amerikai kocsi olyan funkciókkal volt felszerelve, amely a román kommunista államban álmukban sem jutott volna eszükbe az embereknek: a bőr kárpitozás és a légkondicionáló teljesen ámulatba ejtette a román vezetőket.

Az autó 100 kilométeren 40 litert fogyasztott, ám a benzin beszerzése valószínűleg nem okozhatott nagy gondot a főtitkárnak. Eközben az egyszerű román lakosok Daciákkal közlekedtek, ám hétvégén így is korlátozásokra számíthattak: páros héten a páros számjegyre, míg páratlan héten a páratlan számjegyre végződő rendszámtulajdonosok róhatták a göröngyös román utakat.

Szaddam Husszein

Az iraki diktátor keleti kényelemben, luxus és fényűzés közepette igyekezett elviselni a szélsőséges közel-keleti klímát. Nem spórolt a közlekedési eszközök tekintetében sem, annyi autóval rendelkezett, hogy abból egy flottát is alakíthatott volna, azonban mind a mai napig nem ismert, hány kocsi felett rendelkezett Szaddam Husszein.

Egy poros gyöngyszem a diktátori garázsból

Becslések szerint hozzávetőlegesen 60 nyugati autó büszke tulajdonosa volt a később saját népe által elfogott diktátor, ezek között egy eredeti londoni taxi és egy Rolls Royce Silver Shadow is helyet kapott. Járműveinek zöme elpusztult a háborúban, illetve a tűz vagy a fosztogatók martalékává vált.

Az egyik forrás szerint Szaddám összesen kétezer kilométert tölthetett a volán mögött. A koalíciós erők megállapításai szerint az összes jármű egy slusszkulccsal volt indítható. A források hiánya miatt nehéz megállapítani, melyik kocsi volt az iraki diktátor kedvence, a legtöbben egy amerikai Packardra tippelnek.