Diktátorok és nyaralóik
2012. július 5. 12:29
Az egész éves munka után az államfők és diktátorok is úgy gondolták, kijár nekik a nyári pihenés. A legtöbben a hegyekbe vagy a tengerpartra mentek hűsölni, volt, aki vadászattal, sétával, de akadt olyan is, aki úszással töltötte szabadságát, ám gyakran a munka hosszú keze utánanyúlt a pihenni vágyóknak, s nemegyszer megesett, hogy nyaralójukban fogadták a külföldi vendégeket. Rövid összeállításunkban négy diktátor kedvenc nyaralóját mutatjuk be.
Korábban
Hitler és a bajor hegyek
A Führer legfontosabb vidéki rezidenciája, Berghof a bajor alpokbeli Berchtesgaden településen volt, a Német Birodalom német és osztrák határánál. Emellett meg kell még említeni a kelet-poroszországi Wolfsschanzét is, azonban Hitler itt jóval kevesebb időt töltött és leginkább a keleti front legfontosabb főhadiszállásaként funkcionált a hely.
Hitler a második világháború idején legtöbb idejét Berghofban töltötte, amely otthonként, nyaralóként és rezidenciaként is működött. Az eredetileg 1916-ban épült Wachenfeld-ház névre hallgató épületet Hitler 1933-ban a Mein Kampf eladásából származó bevételből vásárolta meg. 1935-36 folyamán kibővítette és felújította a kis faházat.
Jól jellemzi Hitlernek a nyaralójához fűződő viszonyát az amerikai Homes and Gardens magazin által 1938-ban lehozott mondata: „Ez az én helyem, magam építettem abból a pénzből, amit megkerestem.” A 18. századi német bútorokkal berendezett épületben Heinz Linge, a Führer személyes inasa szerint Hitlernek és Eva Braunnak két-két hálószobája és szintén külön fürdőszobája volt. Bár Hitler nem dohányzott, a ház teraszán engedélyezte a füstölgést, ahol is rá lehetett látni a vegetáriánus táplálkozási igényeit részben kielégítő konyhakertre és a későbbi üvegházra.
Természetesen nyaralás közben is meg kellett szervezni a Harmadik Birodalom első emberének védelmét, így az 1930-as években a Berghof szomszédjait kitessékelték otthonaikból. Reggelente nem a hálóköntösben kávét kortyolgató szomszédokat, hanem a Führer életét óvó testőröket láthatták a szomszédos épületekben az arra elhaladó érdeklődők, miután az 1930-as évek végére igazi turistalátványossággá lépett elő a bajor nyaraló. Az 1940-es évek elejére a bámészkodó már a légelhárító védelmi rendszert is megfigyelhette az épület közelében.
Hitler gyakran fogadott vendégeket a Berghofban, akiket a lépcsőn köszöntött. Köztük volt David Lloyd George, Kurt von Schuschnigg, Neville Chamberlain és Benito Mussolini is. A Führer napi egy sétát rendszeresített a Berghofból a közeli dombon álló teaházig, ahol az egy kilométeres úton festői kilátás tárult a szeme elé.
1945. április 25-én két bombatalálat érte és semmisítette meg a náci vezető kedvenc nyaralóját. Május 4-én, négy nappal Hitler öngyilkossága után egy SS hadosztály felgyújtotta a villát, az órákkal később érkező szövetséges csapatok azonban ezek után is kifosztották a még füstölgő épületet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- A szerelemért dobta el korábbi nevét és vallását Omar Sharif
- Isztambul bukása hozta el a Muszlim Testvériség felemelkedését Egyiptomban
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap