"Nem volt antiszemita Esterházy"

Molnár Imre szerint a felvidéki politikus - akinek hamarosan a XII. kerületben szobrot állítanak - nem volt antiszemita, és kevés magyar van, aki a szlovákok felé több gesztust tett volna mint ő - mondta el a történész a Heti Válasznak adott interjújában.

Antiszemita vádak

Esterházy János a magyarság vértanúja – mondta el a Heti Válasznak adott interjújában Molnár Imre, akinek a felvidéki politikusról írt könyve magyar, angol és szlovák nyelven is megjelent. A történész szerint megérdemli, hogy szobrot állítsanak Esterházynak, mivel a „szoborállítás abban is segít, hogy megtanuljunk a határon túli magyarság Trianon utáni sok ezernyi áldozatát saját hőseinkként kezelni”.

Arra a felvetésre, hogy ez eddig miért maradt el, Molnár Imre elmondta: az ok a szocializmus proletárinternacionalista ideológiája volt. A kommunista ideológusok számára nem Esterházy és a szlovákiai magyarság volt a fontos, hanem a csehszlovák kommunista párttal való testvéri kapcsolat, a rendszerváltás után pedig a magyar politikai vezetők a jószomszédi kapcsolatokat féltették, és nem vetették fel a kisebbségeket ért sérelmek orvoslását.

Molnár szerint a Felvidéken még „haló poraiban is rettegtek” Esterházytól, ezt bizonyítja az, amikor a politikus húga, Mariska a mírovi börtönben tett látogatásakor elhamvasztott testvére földi maradványaiért jelentkezett, de a börtönőr ellenállt a kérésnek. „A politika nemcsak elfeledni szerette volna a nevét, hanem örökre kiiktatni a történelmi emlékezetből. Hála Istennek, a fölvidéki magyarság nem feledte el” – fogalmazott a történész.

Esterházy Trianon után legfontosabb feladatának a magyar kisebbség jogaiért való küzdelmet és ennek nemzetközi elismertetését tekintette, s hitt abban, hogy a nemzetközi politika rájön a trianoni határmegvonás elhibázottságára, s bízott a határok békés módon történő kiigazításában. Az első bécsi döntés után – amelynek következtében Kassát és környékét Magyarországhoz csatolták – Esterházy nem fogadta el a felsőházi tagságot a budapesti parlamentben, mivel számára fontosabb volt a hűség a trianoni határokon kívül rekedt magyarokhoz.

Az Esterházy ellen gyakran felhozott vád, miszerint a politikus antiszemita volt, a történész szerint több sebből vérzik. „Ha antiszemita lett volna, akkor a nézeteit szabadon kifejthette volna. Több fölvidéki újság kiadója, illetve mecénása volt. Ezekben a lapokban nemcsak ő nem írt le soha egyetlen ilyen mondatot, de nem is engedte, hogy a lapjaiban ilyen írás megjelenjen. Szinte minden vele kapcsolatos publikációt elolvastam, beszédeit folyamatosan közölték, maga is rendszeresen írt és számos interjút adott, de egyetlen antiszemita kijelentést sem találtam” – mondta el Molnár Imre, hozzátéve, hogy Esterházy az Esti Újság zsidó származású munkatársait is az utolsó pillanatig foglalkoztatta és a pártjában sem volt hajlandó felülvizsgálni származás alapján a tagságot.

Szerinte az is hazudik, aki azt állítja, hogy Esterházy a zsidók deportálásáról rendelkező 1942-es törvényen kívül az összes többi zsidótörvényt megszavazta, mivel a jogfosztottság minden részletét tartalmazó Zsidó kódexet nem a parlament, hanem a kormány hozta meg, az Országgyűléshez pedig ebből csak néhány kiegészítő szabályozást igénylő törvény került. Például a földrendelkezésekkel kapcsolatos jegyzőkönyvben az áll, hogy a politikus igazoltan maradt távol az ülésről, így nem is szavazhatta meg a törvényt.

Az embermentő

Gróf Esterházy János 1901. március 14-én született Nyitraújlakon (Velké Záluzie) a galántai Esterházy családból. Édesapja Esterházy János, édesanyja Elzbieta Tarnowska lengyel grófnő volt. Apját korán elvesztette, anyja két testvérével együtt özvegyen nevelte. A család 5000 holdnyi birtokának kilenctizedét elveszítette a földreform miatt a trianoni békével Csehszlovákiához csatolt országrészben. János 1924-ben házasságot kötött gróf Serényi Líviával, két gyermekük született, János és Alice.

Az 1920-as évek közepén kezdte közéleti pályafutását, a magyarok visszaszorítását is magában foglaló "csehszlovakizmus" ellenzőjeként lépve fel. 1932-ben választották a csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga, majd az Országos Keresztényszociális Párt elnökévé. Önrendelkezési jogot, nemzeti, vallási és kulturális téren a fejlődés biztosítását, Szlovákia és Kárpátalja számára autonómiát követelt. 1935-ben bekerült a prágai parlamentbe, 1936-ban az Egyesült Magyar Párt alelnöke lett. Tomás Garrigue Masaryk elnök lemondása után a magyar pártok az ő javaslatára támogatták Edvard Benest a németbarát jelölttel szemben, elősegítve államelnökké választását. Benes miniszterséget ajánlott neki, de ő csak úgy vállalta volna el, ha orvosolják a magyarság sérelmeit.

A Felvidék magyarlakta déli részét Magyarországhoz visszacsatoló 1938-as első bécsi döntés után bejelentette, hogy Szlovákiában marad, és jogszerű bánásmódot kért a magyar kormánytól a Magyarországhoz került szlovákok számára. Síkraszállt a Szlovákiában maradt 70 ezer magyar mellett, Londonba szöktette Rudolf Viest tábornokot, a későbbi csehszlovák emigráns kormány hadügyminiszterét, és 1942-ben egyedül ő nem szavazta meg a pozsonyi parlamentben a zsidók deportálásáról rendelkező törvényt.

Segítette a lengyel és más menekülteket, az üldözött zsidókat, szót emelt Magyarország hitleri megszállása ellen. 1943-ban Szlovákia rágalmazásának vádjával megfosztották parlamenti mandátumától, és félévi börtönbüntetésre ítélték. 1944-ben Magyarországon a nyilas hatalomátvétel után bebörtönözték. 1945 tavaszán az ideiglenes szlovák kormánynál tiltakozott a magyarellenes intézkedések miatt, ezután Esterházyt letartóztatták és átadták a KGB-nek. A Szovjetunióba hurcolták, s koholt vádak alapján 10 évre ítélték, majd szibériai táborokba vitték, ahol súlyos tüdőbajt szerzett.

1947 szeptemberében a csehszlovák népbíróság hamis vádak alapján, mint hazaárulót, fasisztát és kollaboránst távollétében, tanúk meghallgatása és bizonyítási eljárás nélkül halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A vádak szerint az általa vezetett szlovákiai magyarság bomlasztotta fel a csehszlovák államot, személyében a magyarságot marasztalták el. 1949-ben a szovjet hatóságok az ítélet végrehajtására átadták a csehszlovák szerveknek, családja és barátai közbenjárására azonban a köztársasági elnök Esterházy halálos ítéletét felfüggesztette, majd kegyelemből életfogytiglanra változtatta.

Családja szétszóródott, csak Mária húga tarthatta vele a kapcsolatot rendszertelenül. 1956-ban a morvaországi Mírov börtönébe szállították, ott halt meg 1957. március 8-án. Holttestét elhamvasztották, a hamvakat nem adták át a családnak. Lánya, Alice közbenjárására 2007-ben Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter kutatta fel eltemetésének helyét: urnája a prágai Motol köztemető közös sírjában található.

1993-ban Göncz Árpád köztársasági elnök kérésére az orosz legfelsőbb bíróság Esterházy ítéletét semmisnek mondta ki, s rehabilitálta őt. Ez azonban Csehországban és Szlovákiában mind a mai napig nem történt meg, hivatalosan továbbra is háborús bűnös.

2008 végén portréját ünnepélyesen elhelyezték az Európai Parlament brüsszeli székházában. 2009-ben Lech Kaczynski lengyel államfő – posztumusz – a Polonia Restituta kitüntetéssel ismerte el a lengyel menekültek érdekében a második világháború idején kifejtett tevékenységét. 2011-ben, születésének 110. évfordulóján Kassán – magánterületen – felavatták a mellszobrát, majd Budapesten teret neveztek el róla.