Hatszáz éven át nem mondott le pápa

Még a vatikáni tudósítókat, a pápa legközelebbi munkatársait és az állam szóvivőjét is meglepte XVI. Benedek azon bejelentése, miszerint idős korára való tekintettel február 28-i dátummal lemond. A katolikus egyházfő azzal indokolta tettét, hogy elhagyta az ereje, s már nem elég erős a pápai tisztséggel járó feladatok megfelelő ellátásához. A pápai lemondást a katolikus egyház törvénykönyvének 332. paragrafusa teszi lehetővé, ám csak akkor törvényes, ha önkéntesen történik, és megfelelő módon bejelentik. A történelem során Benedek a második önként lemondott pápa, ám többen voltak, akik nem önszántukból hagyták el Szent Péter trónját.

Akik önként mondtak le

XVI. Benedek előtt az egyetlen pápa, aki önként vált meg a pápai tróntól, V. Celesztin volt, aki IV. Miklós pápa 1292-es halála után a több mint két éven át üresen álló trónt 1294 nyarán hosszas huzavona után foglalta el. A politikai ellentétektől terhes egyházra a 13. század végén egyre nagyobb súllyal nehezedtek a társadalom minden rétegét átható misztikus és apokaliptikus várakozások, így az eretnekmozgalmakban és a kolduló rendekben kifejezésre jutó miszticizmus a pápai trónt is elérte. Európa a "diplomata pápák" után egy angyali pápától várta a megváltást.

V. Celesztin koronázása

A pápaválasztó bíborosok pártjai nem tudták ráerőltetni akaratukat a másikra, így egy kompromisszumos megoldásként az élete nagy részét remeteként töltő Murrone Péter került V. Celesztin néven Szent Péter trónjára. A bíborosok ugyanis azt remélték, hogy majd a hivatali ügyekhez és a diplomáciához mit sem értő remete-pápát könnyen kézben tudják tartani.

Társadalmi és politikai ismeretek hiányában a pápai trónra tökéletesen alkalmatlan és csupán minimális teológiai műveltséggel rendelkező Celesztin totális zűrzavart okozott az egyházkormányzatban, legjobban az Anjouk tudták befolyásuk alá venni az egyházfőt. Az agg remete egyre inkább megrettent a rá nehezedő terhektől és a tudatlanul vállalt feladat nagyságától. Saját lelki üdvét féltve öt hónap után úgy döntött, lemond pozíciójáról. A történelem első, önként lemondott pápáját 1296-ban bekövetkező halála után szinte azonnal szentté avatták.

XVI. Benedek pápa a 2009-es L'Aquila-i földrengés után felkereste V. Celesztin pápa maradványait

A történelem második önkéntes katolikus egyházfői lemondására 719 évet kellett várni. 2013. február 11-én délben XVI. Benedek, minden idők egyik legidősebben megválasztott pápája bejelentette, korára való tekintettel lemond hivataláról. Vélekedése szerint a mai világ gyors változásai mellett az elme és a test épsége éppúgy szükséges Szent Péter hajójának kormányzásához, az elmúlt hónapokban viszont fokozatosan elhagyta az ereje. A pápa testvére szerint öccse nyugalomban akarja tölteni idős napjait, így érthető tette. Bár a Vatikán közeli munkatársait is villámcsapásként érte a hír, Benedek pápa döntésére lehetett számítani, ugyanis évekkel ezelőtti nyilatkozatában jelezte, lemond, ha úgy érzi, nem tudja már ellátni feladatát.

Akiket lemondattak

A pápai lemondást a katolikus egyház törvénykönyvének 332. paragrafusa lehetővé teszi, ám ez csupán akkor törvényes, ha önkéntesen történik, és megfelelő módon bejelentik. A történelem során Benedek a második pápa, aki önként mondott le, ám többen voltak, akik nem önszántukból hagyták el Szent Péter trónját. A Pápai Állam történetében (a történészi viták miatt pontos adatot nem lehet mondani) körülbelül 6-8-an hagyták el élve hivatalukat, főként valamilyen külső kényszer hatása miatt. Sok vitás eset is akadt, például a nyugati egyházszakadás idején, amikor egyszerre három pápa volt hatalmon. Egy kora-, egy érett- és egy késő középkori esetet mutatunk be.

Szilvériusz pápa

A mindössze kilenc hónapot regnáló Szilvériusz pápa (536-537) az erőre kapó Bizánc politikája és Theodóra császárné intrikái miatt volt kénytelen idő előtt elhagyni Szent Péter trónusát. I. Jusztiniánusz (527-565) keleti császár céljának a volt Római Birodalom egységének helyreállítását tekintette, így többek között háborút indított a gótok uralma alatt álló Itália ellen is. Míg a gótok viszonylagos önállóságot biztosítottak a pápáknak, Konstantinápoly abszolút császári hatalma ezt nem engedte volna meg, így nem volt kérdés, mely felet támogatta Szilvériusz.

Az ellenszenvet tovább növelte Theodóra császárnő azon kérése, hogy támogassa, sőt egyesüljön a keleti monofizita egyházzal. A pápa hatalmi törekvéseit Bizánc azzal korlátozta a legsikeresebben, hogy gazdasági bástyáit, Dél-Itáliát és Szicíliát fennhatósága alá vonta. A Rómába bevonuló Belizár hadvezér végül száműzte a gótokkal szimpatizáló, s Theodóra cselszövéseivel befeketített 58. egyházfőt, aki még ugyanazon év decemberében el is hunyt a kegyetlen bánásmód következtében.

Aki eladta a pápaságot: IX. Benedek

A híres-hírhedt tusculumi grófok egyik képviselője, a Theophylactus néven született IX. Benedek (1032-1044) példátlan módon, háromszor is felülhetett Szent Péter trónjára, s az egyik legfiatalabb (tizennyolc éves volt, amikor a palliumot először magára ölthette) szentatya volt, aki betöltötte a legmagasabb egyházi hivatalt.

III. Viktor (1086-1087) pápa írja róla: „pápaként aljas, gonosz és utálatos volt, beleborzongok, ha csak rá kell gondolnom”. Politikai ellenfelei a Szent Péter bazilikában életére törtek, hatalmába II. Konrád német-római császár segítette vissza, akinek segítségével a volt pápa megostromolta Rómát. Benedek 1045-ben ténylegesen lemondott tisztségéről, azonban nem éppen hétköznapi körülmények között: el akarta venni unokahúgát, így eladta a pápai címet keresztapjának, Johannes Gratianusnak, aki VI. Gergelyként (1045-1046) lett a katolikus egyház 149. pápája.

Benedek mellé időközben III. Szilveszter személyében ellenpápát választottak, így három pápa állt szemben egymással. Bár a fiatal egyházfő keresztapját háttérbe szorította, a császár nyomására 1048-ban le kellett mondani Szent Péter trónjáról.

Nyomásra és mégis önként: XII. Gergely pápa

Utoljára a pápai tisztség éléről 1415-ben mondtak le, ezzel vége is szakadt az 1378 óta tartó nagy nyugati egyházszakadásnak, amelyet a hét évtizeden át tartó avignoni fogság előzött meg. Avignonban ekkor XIII. Benedeket (1394-1417), míg Rómában XII. Gergelyt (1406-1415) ismerték el pápának. Az 1414-1418-ban zajló konstanzi zsinat előtt, 1409-ben egyetemes zsinatot hívtak össze Pisaban a tarthatatlan helyzet megoldása érdekében.

A tanácskozás mindkét pápát letettnek nyilvánította, és helyettük V. Sándor néven (1409-1410) új pápát választott, akit XXIII. János követett (1410-1415). Ezzel azonban épp az ellenkezőjét érte el a zsinat: most már három pápa vetekedett az elsőségért. A legnagyobb tábora a zsinati pápának volt, míg Spanyolország és Skócia XIII. Benedeket, a német király, Nápoly és Velence pedig XII. Gergelyt támogatta.

Luxemburgi Zsigmond magyar és német király (a német-római császári címet csak 1433-ban szerezte meg) újabb kísérletet tett a helyzet megoldására: 1413-ban a svájci Konstanzba zsinatot hirdetett. XXIII. János pápát a zsinat perbe fogta, eretneknek nyilvánította, s megfosztotta méltóságától, ahogyan XIII. Benedeket is eltávolította a pápai székből. A római XII. Gergely azonban hajlandó volt az önkéntes visszavonulásra, de ezt csak nagy nyomás alatt tette meg, az üres pápai széket végül V. Márton töltötte be.