Keresztes lovagvárak a Közel-Keleten

Az európai várépítészet sokat vett át a Közel-Keleten található katonai objektumok építészeti és hadászati megoldásaiból, mégse ismerjük eléggé őket. Jeruzsálem 1099-es elfoglalását követően megsokasodtak a Szentföldön és a környező területeken található várak, mivel a keskeny tengerparti sávban létrejövő államalakulatok védelmére kevés fegyverforgató állt rendelkezésre, ráadásul a természetes határok hiánya sem segítette az európaiakat.

Krak des Chevaliers

A szíriai Homsz városától 60 kilométerre nyugatra, a libanoni-szír határ közelében, 35 kilométerrel a tengerparttól egy 650 magas magas vulkáni kúpon elhelyezkedő kurd erődítményt 1110-ben foglalták el a keresztesek. A vár stratégiailag igen előnyös helyen állt, a „középkori országút” mentén elhelyezkedve birtoklóik könnyen ellenőrizhették a kikötőkből érkező karavánutak forgalmát. A helyszín már az ókorban is fontos szerepet töltött be a Közel-Keleten, például itt zajlott le a híres kádesi csata II. Ramszesz Egyiptoma és a hettiták között, amely a történelem legnagyobb harci szekeres ütközete volt.

Az arabul Qalʿat al-Ḥosn nevű erőd francia elnevezése a szíriai karak (erőd) szóból ered. A nagy veszély során akár négyezer embert is ellátó építményt a johannita lovagrend a Közel-Kelet egyik leghatalmasabb és legmodernebb várává építette át, miután 1144-ben rájuk bízták. A 12. század közepétől terjedt el a vár másik elnevezése, a Crak de l'Hôpital az ispotályos lovagrendről.

Az erődítmény már méreteivel is lenyűgözi a szemlélőt: 13 bástyával védett 3000 négyzetméteres alapterületén békeidőben is legalább kétezer ember lakhatott, miközben akár ezer ló is elfért az istállókban. A korabeli szóbeszéd szerint a vár készleteivel élelmiszertámogatás nélkül akár fél évtizedig is ellenállhatott volna egy nagyobb erejű támadásnak. A században két nagyobb ostrommal is szembe kellett nézniük a johannitáknak, előbb 1163-ban, majd a térség legnagyobb katonai potenciáljával rendelkező Szaladin egyiptomi és szíriai szultán 1188-ban sikertelenül próbálta bevenni az erőd várárokkal is védett három méter vastag falait.

Krak des Chevaliers-nek magyar vonatkozásai is vannak: II. András királyunk turistaútnak beillő keresztes hadjárata alkalmával 1218-ban meglátogatta a híres erődöt, s évi pénzbeli ajándékot ígért a franciáknak. Végül 1271-ben az-Záher Baibarsz mameluk szultán seregei csellel foglalták el a johannita erősséget, amelyet a muszlimok jelentős erődjévé tettek. Az egyik legjobban fennmaradt keresztes erődöt ma régészek és turisták hadai (legutóbb sajnálatos módon a szír kormányerők) ostromolják, 2006-ban pedig az UNESCO kulturális világörökségi helyszínévé vált.

Margat

A Szentföld méretét tekintve legnagyobb keresztes lovagvára a Földközi-tengertől 2 kilométerre, a mai Bánjász városához közel egy 360 méter magas domb tetején áll. Bár nem őrződött meg olyan jó állapotban, mint a fentebb bemutatott Krak des Chevaliers, a sorban utána következik. A domb környékén már a római időkben is kialakult egy település, de az erődítményt először az arabok emeltek a magaslatra, ahonnan a tengerpart jó ellenőrizhető, ezért is nevezték el al-Marqabnak, vagyis őrhelynek, amit majd a keresztesek egyszerűsítenek le Margatra.

1104-ben a bizánciak foglalták el a várat, majd az Antiochiai Hercegség része lett a Tripoliszi Grófság felé vezető forgalmas út ellenőrzését is kitűnően ellátó építmény. A keresztes államok is állandóan vetélkedtek érte, a szemfüles arabok végül 1133-ban elfoglalták, ám csak rövid időre sikerült birtokba venniük a déli pontján hat méteres fallal rendelkező várat.

Mivel a század során három földrengés is sújtotta a vidéket, fenntartójának, a Mazoir családból származó II. Renaudnak hatalmas összegekbe került rendszeres újjáépítése és fenntartása, így financiális okokból 1187-ben, Jeruzsálem arab visszafoglalásának évében évi járadék fejében eladta a komplett vízvezetékrendszerrel ellátott és vízöblítéses latrinákkal felszerelt erődöt a johannitáknak. Jeruzsálem elveszése után Margat vált a Szent János lovagrend központjává, ahol nagyszabású védelmi célú építkezések kezdődtek, melyek csupán másfél évtizedig tartottak.

II. András királyunk Margat várában is meglátogatta a johannitákat, akikkel a Magyar Királyságban gyümölcsöző kapcsolata volt az Árpád-háznak. A keresztes háborúk végén Margatot is egyre több iszlámhitű hódító „kereste fel”: I. Bajbarsz szultán 1269-ben és 1270-ben is az erőd ellen vonult, ám ekkor még nem ért el sikereket. Az 1281-ben egy újabb ostromot túlélő johanniták végül 1285-ben adták fel várukat.

Margatnak nem csak középkori, hanem jelenkori magyar vonatkozásai is vannak, ugyanis nemrégiben magyar régészek kutatták; 2006-ban nyert koncessziót Major Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régésze. 2007 őszén a magyar kutatók találták meg a vár kápolnájának falán a keresztesek legnagyobb falképciklusát, a Menny és Pokol ábrázolását, amely a bűnösök büntetését és az imára kulcsolt kézzel álló üdvözültek csoportjait mutatja be.

Kerak

A Jordániában található Kerak várát a keresztes háborúkban betöltött fontos szerepe és jelentősége miatt gyakran összetévesztik Krak des Chevaliers erődjével. Építését az 1140-es években kezdte meg egy Paganus nevű, Jeruzsálemben szolgáló lovag, aki hatalmi központjául jelölte ki a Holt-tenger keleti partján lévő várat. Stratégiai pozíciójánál fogva Kerak vára kitűnően alkalmas volt a beduin pásztorok felügyeletére és a Damaszkuszból Egyiptomon át Mekkába vezető kereskedelmi út ellenőrzésére.

Paganus utódai egy új toronnyal látták el Kerak erődítményét és az északi, illetve déli oldalának hatékonyabb védelme érdekében árkokat ásattak. A várat 1176-ban házasodás útján megszerző châtillon-i Rajnald rajtaütéseivel gyakran megzavarta a kereskedő karavánokat és még Mekka feldúlását is komolyan fontolgatta. A kalandor lovag támadásaira válaszul Szaladin megostromolta az erődöt, ám próbálkozásai sikertelenül záródtak, mivel IV. Baldvin király megérkezett felmentő seregével. Azonban az 1187-es hattini csata után már nem kerülhette el végzetét Kerak, s muszlim kézbe került.

Belvoir

Az Izrael északi részén, a Galileai-tótól 20 kilométerre délre elhelyezkedő Belvoir vára a legépebben fennmaradt keresztes erőd a zsidó állam területén. A johanniták 1168-ban vásárolták meg egy francia nemestől a területet, ahol rögtön el is kezdték építeni az 500 méterrel a Jordán folyó fölé magasodó, Gileadtól egészen a Jeruzsálemi Királyságig futó útvonalakat és a folyón való átkelést ellenőrző erősséget.

A johanitta nagymester, Gilbert of Assailly regnálása idején 13 új várat húztak fel a lovagok, amelyek közül kétségkívül a négyszögletes alaprajzú, s sarkaiban négyzet alakú tornyokkal rendelkező Belvoir volt a legfontosabb, hiszen ennek volt a feladata, hogy megakadályozza és felfogja a keletről a Jeruzsálemi Királyság felé tartó esetleges muzulmán támadásokat. 1180-ban és 1182-ben sikeresen ellenállt Szaladin csapatainak.

Miután az egyiptomi császár a hattini csatában – amely a keresztes háborúk legnagyobb ütközete volt – legyőzte az összevont európai seregeket, a 20 méter széles és 12 méter mély árok díszítette Belvoir erődje másfél éven át ellenállt a szultáni csapatoknak, végül 1189 januárjában kapitulált. A várat 1216-1217 folyamán a keresztesek visszafoglalásától tartó muzulmánok lebontották. 1240-ben egy megegyezés szerint ismét keresztes kézre került a terület, amelyen az erősséget a pénzforrások hiánya miatt nem tudtak visszaállítani, s ismét a szultáni irányítás alá került.

A vár héber elnevezését, Kohav Hayarden-t (magyarul: Jordán csillaga) egy apró zsidó falu őrizte meg, amely a római és bizánci időszakban is létezett. Történészek szerint az erődítmény Belvoir neve a latin Belvirum terrore szavakból származik, amely egy utalás lehetett a 12. század során a foglyok kínzásában nagy hírnevet szerző Baron de Belvir tevékenységére.

Szaladin-citadella

A mai nevén Szaladin-citadellája (arab megnevezéssel Kal'a Szaláh ad-Dín) Szíria nyugati részén, közel a tengerhez található. Az első erődöt még a föníciaiak húzták fel, amelyet Nagy Sándor foglalt el i. e. 334-ben. Eleinte a rómaiak, illetve sokáig Bizánc befolyási övezetébe tartozott, majd 1110-ben az Antiochiai Fejedelemség kerítette hatalmába a nagy hagyományú erődöt.

Jeruzsálem 1187-es elfoglalása után Szaladin tovább folytatta a keresztesek elleni hadjáratát, s a következő év nyarán felszabadította a felvonóhíd segítségével megközelíthető citadellát. A 20. század közepén ezen győzelem emlékére nyerte el az építmény a Szaladin-citadella nevet. A késő középkorban palotával, fürdőkkel és medreszével is ellátott vár 2006-ban került fel az UNESCO kulturális világörökség helyszíneinek listájára.