A vasút szerepe Balatonfüred forgalmának alakulására

A 19. század derekán útnak indulni a Balatonhoz, egyet jelentett Füred fel­keresésével.

Elindul a vonat

1861. augusztus 2-án az első balatonfüredi újság, a Györök György által szerkesztett Balaton-Füredi Napló, amely 1861-től 1863-ig nyaranta jelent meg a fürdőidényben, többek között az alábbiakról adott hírt: „Malagurszky Lőrinc szabadkai ügyvéd és neje hajóval Szántódra, onnan vonattal Keszthelyre, majd lovaskocsival Rezibe és Tátikára utazott." Ez a rövid közlés tipikusan az Anna-bál (július 26.) utáni utószezon füredi híre: ilyenkor a jelesebb vendégek a 19. század derekán már hazafelé oszlottak, ennek következtében az események száma is kevesbedett a fürdőn, így kaphatott helyet a derék szabadkai ügyvéd utazása is a lapban.

Azonban nem ez, ami itt és most érdekes számunka, hanem a vasút említése. 1861 ugyanis nem csupán azért volt jelentős év a füredi fürdő történetében, mert ekkortól vehették kézbe az olvasók a Balaton-Füredi Naplót, hanem azért is, mert ekkortól járt az ún. déli vasút, ami Szántódot érintve jelentősen megkönnyítette a Füredre utazást. Mi is ennek a jelentősége?

A 19. század derekán útnak indulni a Balatonhoz, egyet jelentett Füred felkeresésével. Az 1860-as években Füred — gyógyvize, nem pedig a Balaton közelsége révén — olyan nagy múltú magyarországi fürdőhelyekkel rivalizált, mint Herkulesfürdő (Mehádia), Bártfafürdő, Stubnya, Szliács stb., nem pedig a többi Balaton partján meghúzódó településsel.

Ugyanakkor az a tény, hogy természetes víz partján feküdt, ami nem jellemezte a gyógyfürdőket, idővel növelte vonzerejét. A bencés rend tulajdonában levő fürdőtelep, a Savanyúvíz már a 18. századtól vonzotta vendégeit, ám a 19. században, amikor a polgárosulás folyamatával együtt kialakulóban volt a polgári értelemben vett szabadidő is, úgy alakult Füred nem csupán gyógyhellyé, hanem a szórakozás, a szabadidő eltöltésének helyszínévé is.

Ez az állítás jószerivel valamennyi fürdőhelyre igaz volt. Ám amelyik fürdő vezetősége — kellő anyagiak híján vagy mert nem látta át ennek jelentőségét — nem fejlesztette folyamatosan az intézményt és/vagy az adott fürdő fekvéséből adódóan nehezen volt megközelíthető, annak látogatottsága a 19. század második felétől rohamosan csökkent.

E folyamatban pedig döntő szerepet hozott a vasút erőteljes térhódítása. A közlekedési szempontból peremvidékre szorult fürdők ugyanis rengeteget vesztettek jelentőségükből. Amelyiket messze elkerülte a vasút, az jószerivel behozhatatlan hátrányba került a többivel szemben. Több példát is hozott erre Konek Sándor 1875. évi statisztikája: „...hogy miképp közeledhetnek véghanyatlás felé még a legismertebb gyógyhatályú források is, azt (Gömör megyei) Ajnácskő és Várgede, azt Bikszád, felső Ruszbach és a még híresebb Szmerdnanka (Szepes-ségben), Visk, Kobola-Polánya, Tapolcza és számos egyéb pusztulásnak indult gyógyvizeink tanúsítják: ezekre csak a vaspályahálózat fokozatos kiterjedésével fog eddig alig sejthető új felvirulásnak hajnala hasadni."

Füreden viszont nem ez történt, a bencés rend az 1860-as, 1870-es években különös gondot fordított fejlesztésére, ráadásul 1861-től a Szántódot — ahonnan hajón keltek át a fürdővendégek az északi partra — is érintő déli vasút folytán Füred gyorsan bekapcsolódott a vasúti vérkeringésbe. A déli vasút első vonata 1861. április 1-jén indult el Budáról, a déli parton pedig érintette Szántódot, Boglárt és Szentgyörgyöt; ezeken a helyeken indóházak épültek.

Füred szempontjából Szántód állomás volt érdekes. Itt hosszú, fából építetett híd vezetett a Balatonhoz, onnan pedig az utasok csónakkal mentek a tó egyetlen gőzhajójához, a Kisfaludyhoz, ami kompként üzemelt Szántód és Füred között. Orzovenszky Károly, Füred jeles fürdőorvosa közzétette, hogy a gőzös 9-kor indult a túlpartra Füredről, ahova aztán fél 12-kor ért vissza. 2-kor ismét útnak indult Szántód felé, és délután 4-5 felé ért vissza. A napi kétszeri közlekedést az indokolta, hogy a gőzös alkalmazkodott a vasút menetrendjéhez: délelőtt a vonat Nagykanizsa felé ment tovább és értelemszerűen Pest és Buda felől hozta a fürdővendégeket, délután pedig Kanizsáról futott be a vonat, és indult tovább Székesfehérvár érintésével Pest és Buda felé.

A vasút nyújtotta lehetőséget, ti., hogy Füredet immár ne Veszprémen át postakocsival vagy Keneséig szintén postakocsival és onnan a Kisfaludy gőzössel közelítsék meg a — főleg pesti — vendégek, reklámozták is tisztességgel. Nem véletlen az sem, hogy az alábbi röplapban az állomás nevét Szántód-Füredként tüntették fel: „Folyó julius 6-ától kezdve a nyári idő alatt minden szombaton fog egy személyvonat Fehérvárról Szántód-Füredre a Budáról jövő 7-ik számu vonattal kapcsolatban közlekedni. [...] mi által a tisztelt közönségnek alkalom nyujtatik Balaton-Füred fürdőhelyet kevés óra alatt meglátogathatni, minthogy Szántód Füred közti közlekedés gőzhajó által eszközöltetik."

Szántódot idővel Siófok váltotta fel, konkrétan 1866-tól: „Siófok részben út-csomópontként, részben Balatonfüred elérése érdekében és a kezdődő idegenforgalom funkciója miatt kapott állomást később, 1866-ban, Erzsébet királyné tervezett látogatása előtt".

A vasút jelentőségét a korabeli utazási viszonyok ismeretében nem lehet eléggé hangsúlyozni. „Pápáról igen szép útja van Balatonfürednek a Bakony hegységein keresztül: de bizony csaknem egész napi kocsiút az" — írta Váli Mari, Jókai Mór unokahúga, arra emlékezve, amikor Jókaival látogattak el a fürdőre, pedig Pápa mai fogalmaink szerint nincs messze Füredtől.

A vasút azonban megjelent, így az 1860-as évektől nem csupán szám szerint növekedett a Füredre látogatók száma, hanem mind jobban kitágultak a füredi vendégsereg addigi földrajzi keretei, egyre növekedett azok száma, akik távolabbi vidékekről keresték fel Füredet. Ennek több oka is volt, azonban tagadhatatlan a vasúti közlekedés szerepe is.

A (valamennyi) hivatalosan bejelentkezett fürdővendég nevét tartalmazó fürdőlisták alapján az 1840-es évek elejétől lehet statisztikát készíteni a lakóhely szerinti megoszlásról. 1840 és 1916 között minden általam vizsgált évben Pest-Buda (Budapest) lakosai közül került ki a legtöbb fürdővendég. Ez nem szorul különösebb magyarázatra, természetes, hogy — a kor viszonyai között — a Füreddel még a postakocsi révén is kedvező közlekedési összeköttetésben levő, rohamosan fejlődő Pest-Buda (Budapest) lakói közül élvezték legtöbben a Füred nyújtotta örömöket.

Regionális fürdő

Ezenfelül azonban Füred erősen regionális jellegű fürdő volt a 19. század derekán. Ez a lokális jelleg a kiegyezést követően csökkenőben volt, de igazán csak a 20. század elején mutatott erőteljesebb visszaesést. Az általam eddig vizsgált évek közül a legtöbb vendéget adó települések listáján például 1916 kivételével valamennyi évben a Füredhez közeli Veszprém neve olvasható második helyen Pest-Buda (Budapest) után. Ha azt vesszük figyelembe, melyek azok a települések, ahonnan legalább harmincan érkeztek Füredre az egyes években, akkor a következő eredményt kapjuk: 1840-ben hat, 1841-ben kilenc, 1857-ben hét, 1861-ben kettő, 1862-ben három, 1863-ban hat, 1868-ban hat, míg 1869-ben ugyancsak hat az ilyen települések száma. Pest-Buda és Bécs (e két nagyváros) kivételével valamennyi dunántúli: Székesfehérvár, Pápa, Győr, Nagykanizsa stb.

Különösen az 1840-es, de még az '50-es és '60-as évek közepén is a legtöbb kisebb település, ahonnan mintegy ketten-hárman felkeresik Füredet, a Dunántúlról, még pontosabban annak néhány megyéjéből kerül ki: Zala, Veszprém, Vas, Fejér, Somogy, Tolna. A Dunántúl fölényét érzékelteti az is, hogy az 1840. és 1841. évek adatait összesítve csak elvétve található a legtöbb vendéget adó települések között olyan, amely nem ezekben a megyékben, de legalábbis nem a Dunántúlon található: 1840-ben Szeged, Nagyvárad, Zombor és Roglatica, 1841-ben pedig Temesvár, Kalocsa és Szeged.

A legtöbb vendéget adó néhány város esetében tehát döntő tényezőnek bizonyult a közelség, ám a közlekedési (azaz: vasúti) viszonyok javulásával ennek jelentősége csökkent. A kiegyezés után a néhány nagyobb dunántúli város fölénye apadóban volt, és a távolabbi településekről érkezett vendégek száma nem szakadt le annyira mögöttük. A kisebb dunántúli településeket fokozatosan felváltották más országrészek népesebb városai.

A Füredtől távolabb eső országrészek települései közül elsősorban egy jól behatárolható, nagyjából a mai Magyarország délkeleti határa mentén fekvő, félhold alakú terület nagyobb városaiból keresték fel többen Füredet. Bács-Bodrog, Csongrád, Temes, Arad, Bihar stb. megyék hagyományos jelentőségű, nagy múltú városai, így például Szabadka, Zombor, Eszék, Szeged, Temesvár, Arad, Debrecen, Nagyvárad sorolhatók ide.

Ezek pozíciója az évek során mindinkább erősödött (kivéve a bácskai/bánáti városokat). Ennek megfelelően a harmincnál kevesebb, de tíznél több fürdővendéget adó települések listáján a legtöbb vendéget adó néhány város (Pest-Buda, Bécs, valamint Győr, Székesfehérvár, Pápa stb.) mögött már 1857-ben is ott található Miskolc, Abony, Nagyvárad, Temesvár és Arad, 1861-ben Szabadka, Nagyvárad, Debrecen, Szeged, Temesvár, Belgrád, 1862-ben Nagyvárad, Arad, Debrecen, 1863-ban Nagyvárad, Arad, Eger, Nagykőrös, 1868-ban Arad, Szabadka, Kecskemét, Békéscsaba, Pancsova, 1869-ben pedig Arad, Szeged, Debrecen, Nagyvárad, Eger.

Társadalmi réteg fürdője

Ez a tendencia a későbbiek során fokozódott. A 20. század elejének adatait vizsgálva egyértelmű, hogy Füred regionális vonzáskörű fürdőből egyre inkább egy bizonyos társadalmi réteg fürdőjévé vált. Ezt 1908. és 1916. adatai érzékeltetik. Előbbi évben például Kassa az ötödik, Kolozsvár a hatodik, míg utóbbiban Kolozsvár a harmadik, Kassa pedig újfent az ötödik legtöbb füredi fürdővendéget kibocsátó település volt.

Nem szabad megfeledkezni Füred konkurenciájáról sem: a Felföldön, a Délvidéken, Erdélyben egyaránt voltak népszerű és jeles fürdőhelyek, amelyek a környék lakói számára Fürednél könnyebben elérhetőek voltak. Ugyanakkor, ahogy az utazási kedv nőtt a vasút nyújtotta kényelemmel, az emberek szívesebben kerekedtek fel távolabbi vidékek (és így fürdők) megismerésére is, illetve a dunántúli megyékből is mind többen utaztak máshova fürdőzni, természetesen nem csupán országon belül, de külhonba is, főleg Ausztriába, valamint Cseh- és Morvaországba.

Összefoglalóan azt állapíthatjuk meg, hogy Füred regionális arculata fokozatosan halványodott, amiben döntő szerepe volt a vasútnak is. A 20. század elejére a dunántúli nemesek és pest-budai kereskedők fémjelezte fürdőhelyből a városlakó kereskedők, iparvállalkozók, értelmiségiek, hivatalnokok, leegyszerűsítve a polgárság, a középrétegek fürdőjévé lett.

Ez több okra vezethető vissza. A füredi árakat csupán biztos anyagi háttérrel lehetett megfizetni, és a megújuló társadalmi rend változásai — dacára a továbbra is nyűgként cipelt egyes feudális eredetű kiváltságoknak — elsősorban a városlakók már említett, polgári rétegét emelték fel, kereslet és a kínálat mindinkább az ő esetükben közelített egymáshoz.

Hangsúlyozni kell a mentális tényezőt is. A fürdő, polgáriasult intézmény lévén, létesítményeivel is egyre inkább a polgárság igényeinek felelt meg. Nem kétséges, hogy ez tudatos törekvés eredménye is volt. Idézzük ismét Orzovenszky fürdőorvost: „Hogy B[alaton]Füredet azon szinvonalra emeljük, melyet az előhaladt polgárosultság, finomult ízlés és életmód igényel, errenézve élénken meg vagyunk győződve: hogy a létező gyógyerőket fokozni, a kényelem és társalmi átalakulás kivánalmainak megfelelni legelső feladatunk."

Füred azonban végső soron megrekedt azon a szinten, ahol a Monarchia nem magyar koronához tartozó részeinek középszerű fürdői álltak. Petneki Áron határozottan mutatott rá: „a legnagyobb magyarországi fürdőhelyek többé-kevésbé ugyanabba a kategóriába tartoztak, mint a cseh és osztrák középmezőny" . Ezzel az elmaradással a hazai szakemberek is tisztában voltak. Nem véletlen, hogy Écsy László füredi fürdőigazgató 1854 őszén tanulmányútra indulva kereste fel például Vöslau, Karlsbad, Franzensbad és Marienbad fürdőit.

Hogy a Petneki megállapításában tükröződő jelenség a későbbiekben sem változott, azt egy kiragadott példán keresztül egy vendégforgalmat mutató statisztika is alátámasztja. 1870-ben Karlsbad 13 549, Baden bei Wien 9017, Teplitz 6506, Franzesbad 6210, Marienbad 6148, Ischl 4471 vendéget fogadott. Ugyanakkor Füred vendégeinek száma csupán 2160 fő volt — amivel legalább az 1264 főt fogadó Gasteint megelőzte. A legnagyobb vendégforgalmat Magyarországon egyébként Herkulesfürdő bonyolította le a tárgyévben, 1870-ben, 4252 látogatója révén.

Térjünk azonban vissza a vasúthoz! E rövid áttekintő tanulmány címében idéztem — legalábbis részben — az alábbiakat: „Vasút nélkül nincs semmi fürdőhelynek jövője, mert drágán kényelmetlenül s lassan senki sem akar fürdőkbe utazni." Mindez a Veszprém című lapban jelent meg 1883-ban. Ehhez képest azonban egészen a 20. századig, tehát 1909-ig kellett várni arra, hogy a vasút a
Balaton északi partját is érintse. Ez év júliusában kelt útjára az első menetrend szerinti járat, egyes források szerint 1-jén, más források szerint 8-án.

A Balaton északi partján húzódó vonalon külön állomása volt — és van ma is — Arácsnak (ami ma már közigazgatásilag Füred része) és Fürednek. A vasútvonal mérnöke, Vasdinnyei Pál a Balaton című lap hasábjain mutatta be 1909-ben ezt a két állomást: „Az Arács-Balatonfüred közút mellett létesített Arács megállótól állandó lassú eséssel érünk a balatonfüredi nyaralók háta mögött Balatonfüred állomásra. Ez a község és a fürdőtelep között középen fekszik, s míg egyrészt kielégíti a község forgalmát, addig másrészt a fürdőtelep nyugalmát sem zavarja. [...] Az utazóközönség bizonnyal gyönyörködni fog a biztos közelből a csendes víztükör örökké változó színeiben, vagy a kőhányásokban erejüket vesztő tajtékos hullámokban, s nem fogja osztani a fatornyos hazájából idetévedő székely nézetét, aki arra a kérdésre, hogy tetszik-e a Balatonmellék, azt válaszolta, hogy »nem rossz vidék, instálom, az bor is iható, csak ez a nagy víz ne volna!«"

Itt érdemes említeni, hogy az új vasútnak még a hivatalos átadás előtt megvolt az első utasa, maga Vaszary Kolos esztergomi hercegprímás, akinek Füreden állt (és áll ma is) gyönyörű villája. A Balaton című lap így írt erről: „A her¬cegprímás [...] mint rendesen, az idén is Balatonfüreden tölti a nyarat. Május másodikán utazott el kedvelt nyaralóhelyére, s hogy az agg főpásztort megkíméljék a fárasztó hajóúttól, a kormány megengedte, hogy szalonkocsiját a még meg sem nyílt vonalon vontassák Balatonfüredre."

Összességében elmondható, hogy bár a déli vasút révén Füred hamar bekapcsolódott a vasúti forgalomba, az, hogy az északi vasút csak igen későn érte el, nem tett jót a fürdőnek. Ugyanakkor mégsem lehet kétséges, hogy a még kényelmesebbé váló megközelítés is szerepet játszott abban, hogy az 1910-es években például az említett Kolozsvár és Kassa lakosai — az arányokat tekintve legalábbis — igen nagy számban utaztak Füredre.