"Paradox" eredmény az első szabad romániai választásokon

Nem egészen fél évvel az 1989. decemberi forradalom után, 1990. május 20-án Romániában megrendezték az első szabad törvényhozási és elnökválasztásokat, amik igencsak furcsa eredményt hoztak.

Vitáktól a "magyar-kártyáig"

Még folytak a harcok Bukarestben és az ország más városaiban, amikor 1989. december 22-én a bukaresti televízióban Mircea Dinescu ellenzéki költő bejelentette: Nicolae Ceausescu lemondott elnöki hatalmáról, a hatalmat a Nemzeti Megmentési Front (NMF) vette át. Az NMF Tanácsa (NMFT) nevében Ion Iliescu közölte, hogy megszűntek a párt és a kormány régi struktúrái, új, demokratikus Romániát építenek fel, eltörölték az egypártrendszert, s 1990 áprilisában szabad és nyílt választásokat tartanak.

Az ország új neve: Románia, államformája köztársaság. Az új államhatalmi struktúrában a NMF 145 tagú Tanácsa a legfőbb hatalmi szerv (elnökének december 26-án a választásokig Iliescut választották meg), ennek ülései között a végrehajtó hatalmat a 11 tagú Végrehajtó Bizottság gyakorolta. A Tanács nevezi ki a miniszterelnököt, a kormányalakítás a miniszterelnök hatáskörébe tartozik.

Az ország helyzete lassan stabilizálódni látszott: az NMF néhány ügyes politikai döntéssel maga mögé állította a lakosság jelentős részét. Felfüggesztették az élelmiszerexportot, megnyitották a húsraktárakat, több alapvető élelmiszer visszakerült a boltok pocaira. Feloldották a háztartásokat sújtó üzemanyag- és energiakorlátozást, leállították a sokat vitatott falurendezési programot, legalizálták az abortuszt, eltörölték a halálbüntetést, amnesztiát kaptak a politikai elítéltek, nyilatkozatot fogadtak el a nemzeti kisebbségek jogairól, feloszlatták a rettegett titkosrendőrséget, a Securitatét.

December-január folyamán számos új párt és szervezet alakult, köztük már decemberben létrejött a romániai magyarság szervezete, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), s újjáalakult az 1947-ben megszűnt Nemzeti Parasztpárt is. Az NMFT december 31-én dekrétumban rögzítette a pártok és a politikai szervezetek szabad működését.

Több kérdésben viszont egyre erőteljesebb politikai elégedetlenség tört felszínre. A létrejövő pártok bírálták a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának hatalmi monopóliumát, helyzeti előnyét és azt követelték, hogy a választásokat szeptemberig halasszák el. Sokan az NMF tagjai közül (mint pl. Doina Cornea asszony) ezzel egyetértve azt szorgalmazták, hogy a Front ne induljon pártként a választásokon. Sok helyen tüntetettek amiatt, hogy az országban nem hajtottak végre radikális személyi tisztogatást, hogy számos korábbi kommunista vezető a helyén maradt. A tömegnyomás hatására január 12-én az NMFT Végrehajtó Bizottsága elrendelte a Román Kommunista Párt betiltását, pár nap múlva viszont a demokrácia és az emberi jogok híveinek heves tiltakozására a döntést "politikai hibának" minősítették és hatálytalanították.

A kiélezett viták során az NMFT hajlott némi kompromisszumra. Január 23-án a választások időpontját május 20-ára tolta ki, fenntartva a jogot, hogy maga is jelölteket állítson. Doina Cornea ekkor kilépett a NMFT-ből, mivel nem kívánt egy politikai párttá átalakuló mozgalom tagja lenni. A döntés ellen utcai tüntetések robbantak ki, és tiltakoztak a politikai szervezetek is. A Nemzeti Megmentési Front Tanácsa ezért január 31-én úgy döntött, hogy elválik egymástól az NMFT helyett a parlament szerepét átvevő Ideiglenes Nemzeti Egységtanács (INET), valamint a Nemzeti Megmentés Front, amely párttá alakulva politikai alakulatként indul majd a választásokon.

1990. február 9-én a NMF és a politikai pártok képviselőiből megalakult a választásokig működő INET, mint törvényhozó, államhatalmi szerv, amely 13-án 21 tagú Végrehajtó Bizottságot választott Ion Iliescu elnökletével. Megválasztották a parlament 17 munkaszervét, köztük a nemzeti kisebbségek ügyeivel foglalkozó albizottságot is. Az INET létrehozásával az NMFT beszüntetette tevékenységét.

Január 31-én Romániában nyilvánosságra hozták a választási törvény tervezetét, amelyet a politikai pártok február 22-én fogadtak el, az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács pedig március 14-én szentesített. A törvény értelmében az ország kétkamarás parlamentje 387 tagú képviselőházból és 119 tagú szenátusból áll. A képviselőket és a köztársaság elnökét általános, egyenlő, közvetlen és titkos szavazás alapján választják, politikai vagy állami vezetők legfeljebb két törvényhozási időszakra választhatók. A jogszabály szerint a nemzeti kisebbségek parlamenti és helyi tanácsi képviseletét az arányosság alapján az 1977-es népszámlálás adatainak megfelelően biztosítják.

A választások előkészületeit heves belpolitikai csatározás kísérte, s előkerült a "magyar kártya" is: a márciusi véres marosvásárhelyi pogromot sokan ennek és a magyarokban bűnbakot találó, egyre erősödő román nacionalizmusnak tulajdonították. Bukarest központjában február óta ismétlődő, egyre hevesebb, sokszor napokig-hetekig tartó megmozdulások követelték az Iliescu-vezetés, a "neokommunista kormány" távozását, a hatalom nem egyszer a katonaságot és a Zsil-völgyi bányászokat vetett be ellenük.

Április 28-án a bukaresti Egyetem téren tüntetők kilencpontos nyilatkozatot tettek közzé. Ennek fő követelése az volt, hogy a választási törvényt egészítsék ki a március 11-én az erdélyi városban elfogadott Temesvári Kiáltvány azon pontjával, amely megtiltaná a volt kommunista párt funkcionáriusainak és az egykori Securitate tisztjeinek, hogy jelöltként induljanak a választásokon. A bukaresti tüntetők független rádiót és televíziót, a régi szaktanácsi struktúrák felszámolását, az egyetemi önállóság törvénybe iktatását is követelték a kormánytól. Bukaresten kívül is országszerte kormányellenes tüntetések zajlottak a Temesvári Kiáltvány támogatására.

Iliescu győzelme

A választásokra való készülés jegyében tartotta április 7-8-án első kongresszusát a február 6-án párttá alakult Nemzeti Megmentési Front. A küldöttek Ion Iliescu addigi ideiglenes elnököt pártelnökké választották, s ő lett a szervezet elnökjelöltje is. Iliescu beszédében közölte, hogy a közel egymillió tagot számláló NMF balközép ideológiát vall magáénak, amely az európai szociáldemokráciában gyökerezik. A Front kinyilvánította, hogy szakít a kommunista szerkezetekkel, s leszögezte, hogy lehetetlen a múltba való visszatérés.

Április 8-án a három legerősebb ellenzéki párt, a Keresztény és Demokrata Nemzeti Parasztpárt, a Nemzeti Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt közös közleményben jelentette be, hogy egyezséget kötött a Nemzeti Megmentési Fronttal szemben. Leszögezték: óvakodnak az egymás elleni támadásoktól, hogy "közös erővel harcolhassanak az igaz demokrácia ellenségeivel szemben", s kötelezettséget vállaltak arra, hogy a május 20-i választások után egyikük sem vesz részt olyan kormányban, amelyet "a korábbi kommunista struktúrák hoznak létre".

A politikai pártok és szervezetek versenyében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség úgy foglalt állást, hogy az elnökválasztás alkalmával nem kívánja elkötelezni tagságát egyik jelölt mellett sem. Azt kérte választóitól, hogy szavazzanak a szervezet képviselő- és szenátorjelöltjeire, a köztársasági elnökjelöltek esetében pedig a visszarendeződés, a neokommunizmus ellen, saját belátásuk szerint.

A május 20-i egyfordulós választás során az arra jogosultak pártlistákra adhatták voksukat, a 82 politikai párt és szervezet a képviselőház 387 helyére 5345, a 119 szenátusi székre 1716 jelöltet állított. A választási szövetségek kilenc elnökaspiránsa közül csak három tudta összegyűjteni a hivatalos jelöltséghez szükséges százezer aláírást, így a Nemzeti Megmentési Front képviseletében Ion Iliescu, a Nemzeti Liberális Párt színeiben Radu Campeanu, a Keresztény és Demokrata Nemzeti Parasztpárt jelöltjeként pedig Ion Ratiu mérkőzhetett meg az államfő posztért.

A választások magas, 86,2 százalékos részvétel mellett a Nemzeti Megmentési Front fölényes diadalát hozták. Iliescu utcahosszal győzött riválisai előtt: 85,07 százalékot szerzett Campeanu 10,64 százalékával és Ratiu 4,29 százalékával szemben. Az NMF a képviselőházi választásokon 66,31, a szenátusin 67,01 százalékot kapott, így 355 mandátumával a törvényhozás mindkét házában kétharmados többségre tett szert. Az RMDSZ lett az ország második legerősebb pártja a szavazatok 7,23, illetve 7,20 százalékával, 41 (29 képviselőházi és 12 szenátori) mandátummal.

A két házban elért szavazatok alapján a Nemzeti Liberális Párt 38, a Romániai Környezetvédelmi Mozgalom, illetve a Keresztény és Demokrata Nemzeti Parasztpárt 13 mandátummal rendelkezett. A Vatra Romaneascát képviselő Román Egységszövetség 11 mandátumot, a Romániai Demokrata Agrárpárt és a Román Környezetvédelmi Párt 9-9, a Román Demokratikus Szocialista Párt 5, a Román Szociáldemokrata Párt pedig 2 mandátumot kapott, a fennmaradó 28 hely további politikai pártok és alakulatok, valamint független jelöltek között oszlott meg.

Az 1990. május 20-ai romániai választásokon a Nemzeti Megmentési Front a diktatúra megdöntése során szerzett hatalmi-helyzeti előnye birtokában (uralta a sajtót is, politikai vetélytársai pedig még épp csak formálódóban voltak) elsöprő győzelmet aratott, szinte "túlnyerte" magát, sikeresen leszerelve a vezetőinek kommunista múltját és "neokommunista törekvéseit" emlegető vádakat. A 44 év óta első többpárti választások egyetlen politikai erő túlhatalmát és súlytalan parlamenti ellenzéket eredményeztek.

A választási eredményeket a francia Libération egyenesen "paradoxnak", Kelet-Európában egyedülállónak minősítette. Mint írta, egy olyan volt kommunista vezető diadalmaskodott, aki "csak nemrég tért át a demokrácia és a pluralizmus hitére", s egy olyan párt, amely "reformistának nyilvánítja magát, de amelynek szerkezete és vezetői még túlságosan is emlékezetbe idézik a volt Román Kommunista Pártot".

A Le Monde szerint a sikert az is elősegítette, hogy a Román Kommunista Párt négymillió egykori tagja számára megnyugtatónak tűnt Iliescu azon ígérete, hogy az országban nem lesz boszorkányüldözés. A brit lapok, a The Times és a The Independent felhívták a figyelmet a "választott diktatúraként" való kormányzásnak, illetve a "nemzeti kártya" kijátszásának veszélyeire. A nyugatnémet Die Welt tragikus választási győzelemnek nevezte, hogy Románia a világ első országaként a kegyetlen kommunista önkényuralom megdöntése után túlnyomó többséggel ismét kommunista kormányt választott. "A román forradalom öt hónap távlatából mindinkább jól megtervezett államcsínynek rémlik, semmint ösztönös népfelkelésnek" - írta.

1990. június 20-án a román képviselőház és szenátus együttes ülésén terjesztették be a Legfelsőbb Törvényszék jelentését a választások eredményéről. Az ünnepi ülésen Ion Iliescu letette az elnöki esküt, majd beiktatták tisztségébe. Székfoglaló beszédében a demokratikus fejlődés folytatása, a külpolitikában pedig a helsinki egyezmények betartása mellett kötelezte el magát, végezetül bejelentette, hogy az új kormány megalakításával ismét Petre Romant bízta meg.