Labdajátékok az ókori Kínától az első budapesti meccsig

Ahogy a Bajnokok Ligájába kijutott DVSC példáján is látható, a futball napjaink talán legnépszerűbb és - elsősorban Európában - egyik legjelentősebb társadalmi szerepet játszó sportága. Bár a mai euró- és fontmilliókat mozgató, professzionális szintű labdarúgás kialakulása meglehetősen új keletű, mindössze a huszadik század derekára datálható, a labdajátékok már évezredek óta léteznek, és eredeti kultikus és közösségteremtő funkciójuk a mai napig megmaradt. A labdarúgás története az ókori Kínától Budapestig.

A lényeg a bunyó volt

Az első források, amelyek e labdajáték távoli őséről tudósítanak, Csin Si-Huang ti császár korából (i.e. 260–210) maradtak fent. Ezek szerint egy nyitott játéktér közepére két egymástól kb. 4 méter távolságra álló, szintén kb. 4 méter magas bambuszból készült rudat állítottak fel, közéjük hálót feszítettek ki, amelynek felső részére egy nagyjából 60 cm átmérőjű kört vágtak. Ez funkcionált kapuként. A játék célja, hogy a kapun a láb bármely részével, fejjel, mellel, illetve öklözéssel átjuttassuk a labdát az ellenfél térfelére. A nyitott tenyér használata már itt is tilos volt. A labdát magát 8 bőrdarabból varrták össze, állati szőrrel és tollakkal tömték ki. A korszakból fennmaradt „labdarúgás-kézikönyve” 25 fejezeten keresztül foglalkozik a sportággal.



A források szerint a játék elsősorban a katonák ügyességének, gyorsaságának, és kreativitásának fejlesztésre, illetve a hosszú nyúlt hadjáratok során a táborban felmerülő feszültségek levezetésére szolgált. Később a sport a rabszolgákat kivéve az egész nép körében elterjedt, és a „cu-kü” névvel illeték, amely „rúgni-labdát” - ként fordítható.

Egy közel azonos szabályokon alapuló labdajáték Japánban is elterjedt, de itt inkább kultikus, mint gyakorlati szerepe volt (ünnepeken játszották, és a rontást jelképező labdát a lehető legnagyobb távolságba kellett eljuttatni, így aki a legerősebbet tudta rúgni a labdába, az mentesült leginkább a bajoktól).



Hasonló labdajátékot Bernardino de Sahagún ferences rendi szerzetes leírásaiból is ismerünk, aki a 16. században az azték kultúrát örökítette meg leírásaiban. Ő számol be egy az aztékok által „széllabdának „ nevezett játékról : „Két szemközti fal kellett ehhez, melyek között körülbelül húsz láb volt a különbség, és mindegyik falon középtájon volt egy malomkő nagyságú kerék, és egy kicsi, melynek közepén volt egy lyuk, pont akkora, mint az a labda, amivel játszottak. Az a játékos, aki valamelyik lyukba beletette a labdát, az megnyerte a játékot. Mezítelenül játszottak, derekukon bő övekkel, és ezekre akasztottak egy darab díszes szarvasbőrt, mely eltakarta szeméremtestüket; amikor játszottak, nem érintették egymást sem kézzel, sem lábbal, csak a farukkal; ennek a játéknak a során gazdag takarókat, aranyékszereket, ékköveket és rabszolgákat nyerhettek vagy veszíthettek.”

Európában a labdarúgás kevésbé kiforrott formái már valószínűleg a kora középkor során elterjedtek, de az első írott források csak a 14. században említik a sport létezését. Ebből az időből kettő, a futballt túlzott durvasága miatt tiltó törvény is fennmaradt (1316-ból és 1320-ból), a játékot űzőket akár börtönbüntetésre is ítélhették. A problémát az okozta, hogy a "játék" ekkoriban nézeteltérések rendezésére szolgált, tehát pl. 2 szomszédos falu rivalizálásakor a játékosok sokszor a labda helyett inkább egymást rúgták, gyakoriak voltak a törések és egyéb sérülések, amelyek révén a falu lakosai több- kevesebb időre, vagy akár örökre munkaképtelenné válhattak.



Szintén ebben a században jelent meg a „calcio”, egy firenzei eredetű labdajáték: Európában elsőként ennél határolták körbe a pályát, alkalmaztak mérkőzésvezetőt, és definiálták csapatjátéknak, külön posztok megnevezésével. Egy csapat 27 főből állt, közülük 15 csatár, a második sorban 5 fedezet, mögöttük 4 védő, a negyedik sorban megint 3 védő, akik közül a középső a kapus. Egyedül csak ő vehette a kezébe a labdát, a többiek rúghatták vagy ököllel üthették. A mérkőzésvezető feladata a szabályok betartásának felügyelete, a gólszámlálás illetve a büntetőpontok számlálása volt.

Szabályok, szabályok, szabályok

A játékról az egyre szabályosabb lebonyolítás ellenére sem alakult ki jó vélemény, Philipp Stubbes 16. századi krónikás szerint: "A futball olyan játék, amelyben fiatal emberek bökdösnek egy nagy labdát, nem dobják a levegőbe, hanem lábukkal görgetik a földön. Mondhatom, eléggé megvetendő játék, s szerintem legalábbis sokkal közönségesebb, méltatlanabb, hitványabb, mint bármelyik másik fajta; ritkán végződik kár, baleset vagy a játékosok valami baja nélkül."

A mai értelemben vett modern labdarúgás története az 1820-as években kezdődött Angliában, főleg a diákok körében. A sporttal járó testmozgás, csapatszellem kialakulása, valamint a szinte minimálás felszerelés iránti igény alkalmassá tette a futballt a tanulók szabadidejének hasznos eltöltésére. Ekkoriban állapították meg a különböző pályaméreteket illetve az ezeken játszó csapatok nagyságát.



1857-ben megalapították az első amatőr futballegyesületet, az FC Sheffieldet, majd 1862-ben került sor az első átfogó szabályrendszer kidolgozására ( pl. a labda kézbevétele/kézben vitele csak a kapus számára engedélyezett, hogy szándékosan a másik játékost rúgni nem szabad, csak a labdát, hogy a levegőben lévő labda továbbítása nem lehetséges öklözéssel végül 1863-ban került sor a máig is működő futball Association (FA) megalapítására.



A 19. század végéig megszületett a többi, a játékot gyakorlatilag a mai napig meghatározó szabály is: 1874-ben vezették be a szabadrúgást és a szögletet, 1882-ben a partdobást, 1891-ben a tizenegyest és egyben kötelezővé tették a kapu hálóval való felszerelését. 1878-ban jelent meg a játékvezető, 1891-ben a partjelző. 1895-ben adták ki végül a játék összes általános szabályát tartalmazó, és kisebb-nagyobb módosításokkal, de máig érvényben lévő szabálykönyvét.



A futball gyorsan elterjedt Európában, és teret hódított magának a labdajátékok minden egyéb formájával szemben. Magyarországon a futballt egy 1879-es, Molnár Lajos és gróf Esterházy Miksa által írt „Athletikai gyakorlatok” című könyv említi. Az első hivatalos mérkőzést 1897. május 9-én játszották le, itt a BTC (Budapesti Torna Club) két csapata, a „kék-fehérek” és a „piros-fehérek” csaptak össze.

Az 1900-as években kialakuló professzionális futballról, a világversenyek szervezésének kezdeteiről és a végül mai stádiumba eljutó sportról a cikk 2. részében számolunk majd be.