Különleges aranydukátot találtak Óföldeák közelében
2009. április 8. 09:14 MTI
Bemutatták a szegedi Móra Ferenc Múzeumban kedden azt az I. Rudolf király korából származó aranydukátot, amelyet Bacskai István hivatalos leletfelderítő talált az M43-as autópálya nyomvonalán folyó ásatás során Óföldeák közelében. A ritka pénzérmére egy főként karperecekből álló bronzkincs-együttes darabjainak felkutatása során, a talajfelszín közelében bukkant szakember.
Korábban
Újszászi Róbert, a Móra-múzeum pénztörténésze elmondta, hogy az ásatás során előkerült aranydukátot I. Rudolf király - II. Rudolf néven osztrák császár - idejében, 1594-ben verték Prágában. A 21 milliméter átmérőjű érme egyik oldala az uralkodót ábrázolja, másik felén pedig egy kétfejű sas látható. A jelentős értéke miatt főként a nagykereskedelemben használt dukát súlya 3,45 gramm, az arany finomsága 980 ezrelék.
A cseh eredetű érme magyarországi előfordulása érthető, hiszen a középkorban és a koraújkorban a pénzek értékét nemesfémtartalmuk határozta meg, így a gazdaság és kereskedelem folyamataitól függően áramoltak az egyes országok között. A helyi kiskereskedelem pénzei az apróbb ezüstveretek voltak, a nagyobb üzletek lebonyolításához ezüst tallérokat vagy aranyakat használtak - fejtette ki a numizmata.
Bacskai István hivatalos leletfelderítőként a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat megbízásából vizsgálja át az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti nyomvonalát egy fémdetektorral. Eddigi munkája során talált például szarmata kori bronztárgyakat, s előkerült a földből 74 darab római kori pénzérme is. A fémdetektor a pénzérméket legfeljebb 30 centiméteres mélységig jelzi, a nagyobb tárgyakra azonban akár fél méteres mélységben is rá lehet bukkanni segítségével. Ezért gyakran előfordul, hogy egy-egy területet többször is át kell vizsgálni, ahogy az ásatás során fokozatosan eltávolítják a talaj felső rétegeit. Ezzel a módszerrel igen jelentős mennyiségű leletet sikerült megmenteni - fogalmazott a szakember.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet 12:20
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek 10:34
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein tegnap
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről tegnap
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója tegnap
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t tegnap
- Mindenkit elvarázsolt, ha énekelni kezdett Édith Piaf, a „kis veréb” 2024.12.19.
- Alois Alzheimer egész életét a segítségnyújtás elve vezérelte 2024.12.19.