10 tény Jamestown angol kolóniáról
2019. március 6. 08:24 Múlt-kor
Korábban
1. Az Észak-Amerikában létesített első állandó angol település, Jamestown lakói túlélésük érdekében 1609 és 1610 telén kannibalizmusra kényszerültek.
2. Jamestownt a Virginia Társaságnak nevezett részvénytársaság alapította, amelynek tulajdonosai abban reménykedtek, hogy az Újvilágba érkező telepesek majd aranyat találnak Virginiában.
3. Az első telepesek a James-folyó egyik szigetét szemelték ki maguknak, amely 94 kilométerre feküdt az Atlanti-óceán partjától. A sziget jól védhető volt, de az itt megtelepülők nehezen jutottak jó minőségő ivóvízhez, és a talaj mezőgazdasági művelésre kevésbé volt alkalmas.
4. A Jamestown szigetén letelepedni készülő angolokat már pár héttel a partraszállásuk után megtámadták a bennszülött indiánok.
5. Az első telepesek mindegyike férfi volt. A 104 úttörő jövevény közül – köszönhetően a kemény télnek, a járványoknak és a póheten indiánok támadásainak – 1608 januárjára csupán 38-an maradtak életben.
6. Jamestown fennmaradásában oroszlánrésze volt John Rolfe-nak, aki meghonosította a dohánytermesztést a települést körülvevő földeken. Az első dohánybetakarításra 1614-ben került sor. Jamestownnak piacképes áruja született, amely elősegítette az intenzív kereskedelmi kapcsolatok kialakítását az anyaországgal, Angliával.
7. Egyedülálló nők 1619-ben kaptak engedélyt arra, hogy Jamestownba utazzanak. A Virginia Társaság részvénytulajdonosai a rendelkezéstől azt várták, hogy a hölgyek jelenléte majd arra ösztönözi az ottani férfiakat, hogy Jamestownban alapítsanak családot, ahelyett hogy visszatérnének Angliába.
8. Az első, Afrikából származó rabszolgák 1619-ben jelentek meg Jamestownban. Legtöbbjük azonban még mint szerződéses szolga dolgozott a dohányültetvényeken. Ezek az emberek egy bizonyos idő elteltével visszanyerték szabadságukat, az örökletes rabszolgaság csak az 1660-as évektől vált gyakorlattá Virginiában.
9. Szerződéses szolgák nemcsak feketék, hanem fehérek is lehettek. Átszelni az Atlanti-óceánt költséges vállalkozás volt, így a bevándorlók nagy része egy szerződés írt alá, amelyben 3-7 év időtartamú munkát vállalt, hogy törlessze utazása költségeit.
10. A póheten indiánok 1622-ben egy összehangolt támadással megpróbálták elpusztítani Jamestownt és a közeli James-folyó menti fehér településeket. Bár a támadásban a telepesek közel negyede (300 fő), életét vesztette, a pusztítás mértéke nem volt elegendő ahhoz, hogy megroppantsa az egyre erősödő kolónia gerincét.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Áthelyezték az auschwitzi múzeum emléktábláit
- Régészek dolgoznak a Natzweiler-Struthof koncentrációs táborban
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút
- Restaurálják az auschwitzi főtábor őrépületét
- Zsidómentő lengyel asszonynak állított emléket a Pilecki Intézet
- Münchenben nyitja első külföldi központját a Jad Vasem
- Előkerültek a párizsi zöldcédulás razzia elveszett fotói
- Felavatták a roma holokauszt emlékművét Óbudán
- Simone Veil-díjat alapítottak a zsidó kulturális örökségért
- 4800 éves sólepárló központot tártak fel Kínában tegnap
- Több ezer udvari jelentésből rekonstruálták a Mogul Birodalom működését tegnap
- Évtizedekig tartó találgatás után derült fény az angliai „obeliszk” valódi szerepére tegnap
- Viking eredetű szó is található az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban tegnap
- Nem biztos, hogy belterjesség okozta a neandervölgyiek kihalását tegnap
- Több mint háromezer sírt rejtett az ősi kínai birtokközpont 2026.06.28.
- A textilgyártásra fókuszált a viking ipari központ 2026.06.28.
- Neandervölgyi migrációs központ volt az őskori Közép-Európa 2026.06.28.














