Valósággal meggazdagodott a találékony kínai abból, hogy ingyen mosta az aranyásók ruháit

A 19. század közepén kitörő kaliforniai aranyláz nem csak az Egyesült Államokat, de Kínát is érintette. Kínaiak tízezrei keltek ekkor útnak, hogy szerencsét próbáljanak. Bár új hazájukban jellemzően kemény diszkrimináció várta őket, egy-egy történet arról tanúskodik, hogy találékonysággal felül tudtak kerekedni a nehézségeken.

John-John, avagy a cseles kínai legendája

1848. január 24-én James W. Marshall – az indiánok százait rabszolgasorban tartó hírhedt kaliforniai nagybirtokos, John Sutter egyik alkalmazottja – éppen egy vízimalom építési munkáit ellenőrizte, amikor valami csillogóra lett figyelmes a partmenti iszapban. Az ekkor kihalászott aranyrög híre futótűzként terjedt végig az Egyesült Államokon és hamarosan emberek százezrei keltek útnak Kalifornia felé az arany jelentette gazdagság reményében.

A kaliforniai aranyláz híre a tengerentúlra, Kínába is eljutott, ahonnan az 1850-es években mintegy 25 ezer bevándorló érkezett ekkor. Az aranyláz időszakában több népszerű népi legenda is kialakult, amelyek közül a legismertebb egy Weaverville városában letelepedett kínai férfi története. Hasonlóan számos más kínaihoz, környezete őt is csak a „hangzatos” John-John névvel illette.

John-John hamarosan köznevetség tárgyává vált, miután városszerte elterjedt, hogy ingyen mossa az aranyásók ruháit. A bányászok persze éltek az adódó lehetőséggel és lassan már mindenki hozzá vitte a szennyesét. A félbolondnak nézett John-John azonban korántsem volt olyan együgyű: rájött ugyanis, hogy az egész nap aranymosással és aranyásással foglalatoskodó férfiak ruháinak szálai közé gyakran ragad valamennyi aranypor, sőt egy-egy gyűrődésben akár apró rögökre is lelhet.

John-John így szorgalmasan mosta a bányászok ruháit és összegyűjtött belőlük minden aranyat, amit csak lehetett. Évekkel később egy másik aranyásó beszámolója szerint a találékony kínai már Sacramento városában élt meglehetősen jómódban.

Életéhez egy másik történet is kapcsolódik. A korban a kínaiakkal szembeni előítéletek egyik „legnépszerűbbike” az volt, hogy mindannyian ugyanúgy néznek ki. John-John ezt sem volt rest a saját előnyére fordítani és szervezett maga köré egy építőbrigádot, akikkel nekilátott egy Coulterville közelében tervezett épület felhúzásának. A munka végeztével megbízójuk ki is fizette mind a 18 munkás bérét. John-John trükkje ekkor mindössze annyi volt, hogy a brigádban mindössze 10 munkás volt, így ő maga összesen kilenc alkalommal járult a megbízó elé, felvenni tőle a fizetését.

Ma már persze nehéz megállapítani ezeknek a leginkább szájról szájra terjedő történeteknek a valóságtartalmát. Ugyanakkor John-John életének számos eleme, így az aranyásás, a ruhamosás és a fehér emberek vele szembeni előítéletessége, sokat elárul a kínai-amerikaiak korai történelméről.

Valóság a legenda mögött – a kínai bevándorlók sorsa az aranyláz idején

Az afrikából behurcolt fekete rabszolgák (és természetesen az őslakos indiánok) után a kínaiak voltak Észak-Amerika első olyan nem-fehér lakói, akik önszántukból érkeztek a kontinensre. Új hazájukba érve azonban számos nehézséggel és erős diszkriminációval kellett szembenézniük. A fehér telepesek jellemzően lenézték őket, a törvények pedig nem tették lehetővé számukra az amerikai állampolgárság megszerzését, valamint tulajdonhoz való jogaikat is erősen korlátozták.

1850-ben még egy külön, lényegében ellenük irányuló törvényt is alkottak, amely kimondta, hogy minden külföldi bányásznak havonta 20 dollár adót kell fizetnie az állam felé. Bár az eredeti szöveg szerint az új adó az európai (jellemzően ír, brit és német) telepeseket is sújtotta, hamarosan úgy módosították, hogy az ne vonatkozzon a „szabad fehér emberekre”. A törvény hatására a Mexikóból érkezett aranyásók hazatértek, míg a kínaiak, felhagyva a bányászattal beköltöztek a városokba.

A következő évben ezért a kormányzat kénytelen is volt visszavonni a törvényt (lévén az nem hozta a várt bevételeket), és 1852-ben egy jóval enyhébb formában (havonta 3 dollár adókötelezettséggel) vezették be újra. Az új törvény, bár továbbra is súlyos teher volt a külföldi bányászoknak, már elviselhetőnek bizonyult, így a folyamatosan növekvő kínai populáció újra nagy elánnal látott neki az aranyásának. Az 1860-as évekre az ily módon beszedett adó Kalifornia állam éves jövedelmének már mintegy a felét tette ki.

A városokba beköltöző és ott saját közösségeket alkotó (ezekből a negyedekből alakultak ki a ma is létező chinatown-ok) kínaiak az aranyásás mellett jellemzően alacsony presztízsű munkákat végeztek. Legtöbbször építkezéseken dolgoztak, illetve mosodákat üzemeltettek (1880-ban Sacramento mosodáinak kétharmada volt kínai tulajdonban) és különféle állami munkálatokban (például hídépítésekben, mocsárlecsapolásokban) vettek részt. Szorgalmuk nem csökkentette a velük szembeni ellenérzéseket. A „sárga veszedelemtől” való félelem végül ahhoz vezetett, hogy az amerikai Kongresszus 1882-ben 10 évre megtiltotta a kínaiak bevándorlását.