Tragédiák sorába torkollott az oroszlánokat házi kedvencként tartó szovjet család története

A Berberov család az 1970-es években az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosában, Bakuban élt. A családfőnek, az építész Lev Lvovics Berberovnak jól ment a sora, és a korabeli szovjet családok többségéhez képest elképesztő jólétben, száz négyzetméteres lakásban éltek, ahol számos állatot tartottak: macskát, kutyát, papagájt, sünt, kígyót, mosómedvét és sok egyéb fajt, változó létszámmal. Így amikor Lev felesége, Nyina egy nap az állatkertből elhozott, haldokló oroszlánkölyökkel állított haza, túl nagy meglepetést nem okozott.

Második esély az életre

Nyina Berberova és lánya, Jeva az állatkertben jártak aznap, és felfigyeltek egy nemrég született, ám láthatóan beteges oroszlánkölyökre, akivel anyja nem törődött, és igen rossz állapotban volt. A nő és lánya meggyőzték – egy állatorvos ismerős közbenjárásával – az állatkert vezetését, hogy adjanak a kicsinek egy második esélyt az életre, és engedjék nekik hazavinni a kölyköt.

A négytagú család – Lev Lvovics, a családapa, Nyina Petrovna, az anya, és a két gyermek, Jeva és Roman – a nap 24 órájában felügyelte a kis jövevényt: cumisüvegből itatták, meleg vizes tömlőkkel tartották melegen, és masszírozták napokon át mellső mancsait, amelyeket ekkor még egyáltalán nem volt képes mozgatni. Végül lábra tudott állni, és megtanult járni, azonban mellső végtagjai sosem nyerték vissza teljesen funkciójukat – ez a későbbi filmfelvételeken is megfigyelhető.

A kisoroszlán az angol King (Király) nevet kapta, és – mivel egészen kis korától az emberekhez és a lakáshoz volt szoktatva – kiválóan beilleszkedett a Berberov-családba. Mérete és étvágya azonban hamar rádöbbentette befogadóit, hogy nem biztos, hogy az állat helye a lakásban van: az immár egészséges állatot megpróbálták visszavinni az állatkertbe, azonban King odaérkezve valóságos hisztit rendezett.

A gondozók közölték a családdal, hogy az állat immár sem állatkertben, sem a vadonban nem alkalmas az életre: náluk kell, hogy maradjon továbbra is. King visszakerült a Berberov-lakásba, ahol továbbra is családtagként kezelték. A különös jelenségre idővel már nem csak a szovjet, de a külföldi sajtó is felfigyelt. Számos riport készült a család életéről, és a tudomány is érdeklődéssel figyelte az eseményeket.

A lakás erkélyére rácsot szereltek, hogy az oroszlán ne szabadulhasson ki, azonban King jelenléte így sem volt hatás nélkül a szomszédokra. Az éjszaka is néha fel-felüvöltő állat gyakran riasztotta őket álmukból, és a napi sétáltatás – habár a nagymacskát pórázon tartották – is sokakban keltett félelmet. A szomszédok főleg annak nem örültek, amikor a 200 kilogrammos állat a szűk lépcsőházban nekinyomta őket a falnak.

A család állatai közül King a legszorosabb barátságot a kis, fekete kutyával, Csappal kötötte, aki a kisoroszlán megérkeztekor már hat éves volt. A négy kilót sem nyomó kutya Nyina Berberova szerint egyfajta nagyapaszerepet öltött magára, és még kifejlett korában is képes volt fegyelmezni Kinget: ha az oroszlán rosszban sántikált, az eb ugatva kergette be a konyhaasztal alá, ahol King aztán fülét-farkát behúzva lapított. A két állat egy tálból is evett – a Kingnek kihelyezett húsnak előbb mindig Csap állt neki, majd – mivel méreténél fogva hamar jóllakott – utána következett a nagymacska.

Az oroszlán a vendégekkel sem volt soha agresszív: a családot gyakran látogató fényképész, Vlagyimir Alekszejev elmondása szerint King szimplán egy nagyra nőtt házimacskaként viselkedett – a legdurvább dolog, amit emberekkel csinált, az volt, ha megpróbálta megnyalni őket. Mivel a macskafélék nyelve a hús letépésére szolgáló, visszafelé hajló sörtékkel borított, ez korántsem kellemes érzés, ám Alekszejev szerint ilyenkor elég volt, ha az ember eltolta magától King fejét, és az állat rezignáltan visszavonult egy sarokba, avagy a félemeletre, amely a legkedveltebb fekhelye volt.

Egy filmkarrier kezdete és tragikus vége

Habár idillinek tűnhetett az oroszlán és emberi családja együttélése, King etetésének költségei a sok állathoz szokott és jól kereső család számára is gondot jelentettek.

Az igazán fenséges, uralkodói méltóságot sugárzó állattá cseperedett King iránt eközben a szovjet filmipar is érdeklődni kezdett: meglátták az óriási lehetőséget a teljesen hiteles, valódi oroszlánban, amely teljességgel hozzá volt szokva az emberek jelenlétéhez, Berberovék pedig tudták, szeretett kedvencük eltartásának költségeit a filmbevételekből könnyen meg lehetne oldani. Lev Lvovics (mivel a „lev” szó „oroszlánt” jelent, a férfi neve mintegy sorsszerű egybeesés által voltaképpen Oroszlánfi Oroszlán volt) otthagyta építészállását, hogy King „producereként” az állat filmbéli szerepléseire fókuszálhasson.

A számos film közül, amelyben szerepelt, kétségtelenül az utolsó, olasz koprodukcióban készült alkotás a leghíresebb. A nyugaton csúfos bukásként elkönyvelt, ám a vasfüggönyön innen nagy sikert arató, hazánkban Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban címen mozikba került 1974-es film forgatása során azonban tragédia következett be.

A Leningrádban (ma Szentpétervár) zajló forgatáshoz a Berberov-család és King, valamint a nagymacskával foglalkozó stáb számára egy teljes iskolaépületet jelöltek ki szálláshelyül. Szása, az idomár a tornateremben tanította be a filmben végrehajtandó mutatványokra az oroszlánt, és a környéket hangosbemondóval járta egy rendőrautó a forgatás ideje alatt, hogy figyelmeztesse a lakosságot a veszélyes állatra. Az iskolaépületet emellett kordonnal is elkerítették.

A végzetes nap körül sok a kérdőjel. Annyi bizonyos, hogy Szása rövid időre felügyelet nélkül hagyta az épületben Kinget – Nyina Berberova szerint csupán teát töltött magának –, miközben egy Vlagyimir Markov nevű ifjú megközelítette az iskolaépületet. A fiú viselkedéséből – állítólag ugrált King ablaka közelében – King úgy ítélhette meg, játszani akar, ezért kipréselte magát az ablakon, és leteperte a fiút.

Markov segélykiáltásaira a szünetéről épp visszaérkező fiatal rendőr, Alekszandr Gurov is felfigyelt, és miután megpillantotta a fiút és a rajta álló oroszlánt, szolgálati Makarov-pisztolyának teljes tárát beleürítette. Habár az idomár és Berberovék szerint King mindössze egy, a filmhez begyakorolt mutatványnak megfelelően játékosan ledöntötte a lábáról Markovot, és nem volt benne ártó szándék – Nyina Berberova szerint már Gurov első lövésére menekülőre fogta az oroszlán –, a rendőr annyit látott, hogy egy veszélyes állat emberre támadt, és a halálos opció mellett döntött. Markov könnyű sérülésekkel megúszta az esetet.

(Érdekesség, hogy Gurov később altábornagyi rendfokozatig vitte a rendőrségnél, 1999-ben pedig társalapítója volt a jelenlegi orosz kormánypárt elődjének, az „Egység” nevű pártnak, ma is az Állami Duma képviselője.)

A családot teljesen letörte a szeretett állat elvesztése. Kinget az író Jurij Jakovlev dácsájának udvarán, egy tölgyfa alá temették el, ahol korábban járt és játszott is. Az a rengeteg gondoskodás és törődés, amely valódi családtagot nevelt Kingből, egy pillanat alatt jelentőségét vesztette: Berberovék „királya” halott volt.

Egy új, vadabb „király”

Lev és Nyina a szinte feldolgozhatatlan gyász közepette érezték: semmilyen állat nem léphet King helyébe. Amikor hazatértek bakui otthonukba, Csap izgatottan várta Kinget, aki azonban nem jött: a kutya sokáig az oroszlán holmijai közt feküdt nyüszítve, majd néhány napon belül elpusztult – az állatorvos szerint szívinfarktusban.

A gyermekekre is rendkívül traumatikus hatással volt King elvesztése: gyakran ébredtek fel éjszaka, a szeretett oroszlán után kiabálva. A szülőkben tudatosult, hogy valamit tenniük kell gyermekeik érdekében. Bár Nyina továbbra is ellenezte, hogy egy újabb oroszlánt fogadjanak a családba, Lev hajthatatlan volt.

Az eddigre már a Szovjetunió korabeli hírességeinek körében mozgó család számára sok segítség akadt: olyan jelentős művészek, mint a már említett író Jurij Jakovlev, a világhírű bábművész Szergej Obrazcov, a zenész Vlagyimir Viszockij, illetve az orosz származású francia színésznő Marina Vlady is részt vett a pénzgyűjtésben, amely azért indult, hogy Berberovék új oroszlánhoz jussanak.

A nagy országos keresés végül eredményes lett: a kazanyi állatkertben találtak megfelelő jelöltet. Az új kölyköt egy hónapos moszkvai karantént követően adták át Berberovéknak, akik a II. King nevet adták neki – bár rögtön tudták, hogy egészen másfajta állattal van dolguk.

„A második King egyáltalán nem olyan volt, mint az első kedvencünk. Őt a haláltól mentettük meg, és meghálálta nekünk tisztelettel és jó magaviselettel, ugyanazzal, amit tőlünk is elvárt” – mondta el később Nyina Berberova. Egy biztos: az új oroszlán a kisfiút, Romant szerette a legjobban – még azt is megengedte neki, hogy felüljön a hátára. Olyan kedvessé és barátságossá azonban, mint amilyen King volt, soha nem vált.

1975-ben Konsztantyin Bromberg rendező az addigi életükön alapuló filmet forgatott a családdal Van egy oroszlánom címmel, amelyben Jurij Jakovlev forgatókönyvíróként működött közre, a legtöbbet Nyina és a két gyermek szerepeltek benne. Habár II. King is hozzá volt szokva eddigre az emberekhez, valami tapinthatóan más volt a viselkedésében.

A rendező, bármennyire is próbálkozott, nem tudta úgy instruálni II. Kinget, mint elődjét: egy alkalommal bele is harapott Bromberg combjába, nyolc centiméter mély sebet hagyva, egy operatőrsegédnek pedig egy fél ujjába került egy hirtelen mozdulat az állat szája közelében. A filmet végül leforgatták, azonban az események előrevetítették a sötét jövőt.

Újabb tragédia – több halállal

A nagy hírnév miatt azonban Berberovék eddigre már kimondottan jómódúan éltek: a tagköztársaságot irányító Azerbajdzsáni Kommunista Párt vezetője, a később a független Azerbajdzánt is vezető Hejdar Alijev közbenjárására az állam felvállalta, hogy ellátja a családot az oroszlánnak való hússal, és saját kisbuszt is kaptak II. King a különböző forgatásokra és más szereplésekre való szállítására.

Az 1970-es évek végén azonban tragédiák sora követte egymást. 1978-ban szívrohamban elhunyt a 64 éves Lev Berberov, akit II. King, bár a legjobban Romant szerette, elismert afféle falkavezérnek. Nyina Berberova szerint az oroszlán ezt követően sem mutatott agresszívabb tendenciákat, bár láthatóan hiányzott neki a gazdája: gyakran feküdt szomorúan Lev holmijai közt.

Végül egy külső hatás volt az, amely a második „király” uralkodásának is véget vetett. 1980. november 24-én Nyina Berberova éppen egy, a család addigi életéről és állataikról szóló könyv előkészítésén dolgozott, majd hazatérve furcsa, füstszerű szagra lett figyelmes a lakásban, valamint arra, hogy az állatok – II. King, valamint egy ekkor szintén a családdal élő nőstény puma, Ljalja – igen szokatlanul viselkednek.

Hamar fény derült az okra: az egyik szomszéd ittasan egy műanyag fésű olvasztott darabjait dobálta át Berberovék erkélyére, hergelve az állatokat. A férfi csak azután hagyott fel ezzel, hogy Nyina megfenyegette: kihívja a rendőrséget.

Úgy tűnt, a nap a megszokott mederben folyhat tovább: Nyina ebédet adott az iskolából éppen hazaérő Romannak, majd a nagymacskákat is készült megetetni. Éppen II. Kingnek vitte a húst, amikor az oroszlán – nem tudni, hogy pontosan milyen okból – felugrott a galériára, majd onnan egyenesen Nyinának rontott. Fellökte a nőt, és mancsával a fejére sújtott. Roman édesanyja segítségére sietett, és nyakörvénél fogva próbálta lehúzni róla II. Kinget, aki azonban teljesen megvadult, és kedvenc családtagjára támadt: erőteljes mancscsapásától Roman fejbőre levált, és egy nyakcsigolyája is eltört. A fiú halott volt, az édesanya pedig eszméletét vesztette.

Nyina Berberova elmondása szerint csak a lövésekre ébredt: a hangzavart halló szomszédok kihívták a rendőröket, akik minden irányból – többek közt a háztetőről is leereszkedve – a lakásba rontottak. Miután II. Kinget lelőtték, Ljalja az erkélyről az utcára ugrott, itt érte egy lövés a szívét.

A nőt kórházba szállították, és ameddig lehetett, titkolták előle egyetlen fia halálának tényét – sérüléseit műteni kellett, és csak azután értesült a szörnyű hírről, hogy kiengedték a kórházból. Nyina Berberova súlyos depresszióba süllyedt, ami miatt több hónapos újabb kezelésre szorult. Az öngyilkosságot fontolgató nőt lánya, Jeva, valamint a színész Kjazim Abdullajev segítették túl e válságon. A nő végül feleségül ment Abdullajevhez, akitől két gyermeke született. A család ma is Bakuban él, és veszélyes állatokat nem tartanak – „csak” kutyát, macskát és papagájt.