Tíz imposztor a középkorból, aki belebukott a szélhámosságba
2017. szeptember 13. 08:36
Korábban
Az őszülő fiatalasszony
III. Sándor skót király, a Dunkeld-ház utolsó férfi tagja 1286-ban hunyt el. Örököse lányunokája, II. Erik norvég király akkor mindössze hároméves lánya, Margit lett. A kislány azonban sosem uralkodhatott ténylegesen, ugyanis hétéves korában az Orkney-szigeteken meghalt.
1300-ban aztán egy Lübeckből érkező hajó futott be a norvégiai Bergen kikötőjébe. Fedélzetéről egy asszony lépett le, aki azt állította magáról, hogy ő nem más, mint a halottnak hitt Margit, akit, állítása szerint, valójában egy német nemeshez adtak feleségül. A „jogos örökségét” követelő imposztor sokakat meg tudott győzni, mígnem egy évvel később V. Haakon norvég király, Margit nagybátyja személyesen érkezett kivizsgálni az esetet.
A király egy szempillantással eldöntötte a kérdést, rámutatva, hogy míg Margitnak 17 évesnek kéne lennie, addig az imposztor nagyjából 20 évvel idősebbnek néz ki és még ősz hajszálai is vannak. Az ál-Margitot ezt követően lefejezték, holttestét pedig tűzre vetették.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

művészet
- Visszatért a viktoriánus elrendezés a Buckingham-palota képtárába
- Véres metszet fordította a britek ellen az amerikai gyarmatokat
- Több millió eurót érő ékszereket raboltak el egy francia múzeumból
- Új funkciót kapnak a Ruhr-vidék templomai
- Savinio-idézet került egy milánói múzeum falára
- Matematikai módszer segítségével azonosíthatják Vincent van Gogh festményeit
- Római kori folyóisten mozaikját tárták fel Dél-Törökországban
- Visszatért eredeti helyére egy elveszett Tudor-kori falikárpit
- Mégsem tuberkulózis végezhetett Botticelli híres múzsájával
- Újra megszólalt a kelták félelmetes harci kürtje 13:13
- Középkori falszakaszt fedeztek fel a chesteri vár alatt 11:58
- Britannia legnyugatibb színes mozaikját tárták fel Devonban 11:13
- Különös égi jelenségekről is beszámoltak az ókori római történetírók 09:51
- Pinochet által megsemmisíttetett falfestményt restaurálnak Chilében 08:36
- Mégsem tévedett Ptolemaiosz: a Theta Eridani csillag története 07:32
- Szerencsehozó amulett lehetett a kilencszáz éves vaddisznóagyar 06:41
- Titkos lehallgatóközpont nyílt múzeumként a londoni Trent Parkban tegnap
























