Sárga rózsák is nyílhattak az ókori Pompeji kertjeiben

Az ókori római kertek növénytanának vizsgálata során a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy Pompeji térségében már a birodalom korai időszakában is termeszthettek sárga rózsákat. A felfedezésről beszámoló átfogó elemzés szerint bár sárga szirmok nem maradtak fenn, a régészeti növénymaradványok és a korabeli szöveges források egybevetése megerősíti a különleges színváltozat itáliai jelenlétét.

A nemzetközi kutatócsoport a Pompeji közelében fekvő ókori Oplontis területén, a B jelű villa feltárása során előkerült megkövesedett növénymaradványokat vizsgálta meg. A szakemberek összesen négy jó állapotban fennmaradt rózsaszárat elemeztek, különös figyelmet fordítva a tüskék sűrűségére és morfológiájára. Ezeket az anatómiai jellemzőket tizenöt ismert modern rózsafaj paramétereivel vetették össze egy statisztikai modell segítségével.

Az eredmények alapján az egyik töredék nyolcvan százalékos valószínűséggel a Rosa foetida nevű, sárga virágairól ismert fajhoz vagy annak egy közeli rokonához tartozott. Bár a vulkáni hamu alatt maguk a szirmok nem őrződtek meg, a szár szerkezete erős indikátornak számít a botanikai azonosításban.

A régészeti botanikai eredményeket a korabeli írott források is alátámasztják, különösen a Kr. u. 1. században alkotó római mezőgazdasági szakíró, Columella munkássága. A szerző egyik leírásában kifejezetten említést tesz a bíborvörös árnyalatúak mellett a sárgás színezetű rózsákról is. Ez az irodalmi utalás egyértelművé teszi, hogy a római kertészek ismerték a sárga virágú változatokat, még ha a korszakból fennmaradt vizuális ábrázolások viszonylag ritkán is jelenítik meg ezt a specifikus színt. A tanulmány szerzői ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a statisztikai módszerek a többi töredék esetében nem adtak teljesen egyértelmű eredményt, így a pontos fajtameghatározás további kutatásokat igényel.

A kutatás nem szorítkozott csupán az oplontisi leletekre, hanem kétszáznyolcvanhat görög és latin nyelvű szöveget, továbbá falfestményeket és ókori érméket is bevont az elemzésbe. A pompeji freskók rendkívül gazdag színvilágot örökítettek meg a falfelületeken, a vörös, a rózsaszín és a halványfehér virágok mellett csíkos szirmú fajták is feltűnnek.

A görög Theophrasztosz már a Kr. e. 4. században részletesen írt a rózsák sokféleségéről, megfigyelve az öt, tizenkét, húsz vagy akár száz szirommal rendelkező változatokat is. A fennmaradt virágpor és az ágyások elrendezése arra utal, hogy a rómaiak nagy gonddal, strukturált formában telepítették ezeket a cserjéket a belső udvaraikban.

A rózsatermesztés az ókori Rómában és a görög világban nem csupán esztétikai célokat szolgált, hanem komoly gazdasági és társadalmi jelentőséggel is bírt. A városok peremén kialakított nagybirtokokon ipari méretekben nevelték a virágokat, amelyek a mindennapi élet és a szakrális rítusok elengedhetetlen kellékei voltak. A vásárlók ünnepi koszorúk készítéséhez, illatszerek lepárlásához és vallási felajánlásokhoz egyaránt nagy mennyiségben használták a friss vágott virágot. A Pompejitől délre fekvő Paestum városa például birodalomszerte híres volt arról, hogy az ottani rózsaligetek évente kétszer is virágba borultak, ami hatalmas kereskedelmi előnyt jelentett a helyi termelőknek.

A római kertművészet fejlettsége jól tükrözi a birodalom gazdasági erejét és a luxuscikkek iránti folyamatos igényt. A tehetősebb polgárok villái köré tervezett kertek a természet feletti uralom és a kifinomult ízlés szimbólumai voltak az ókorban. A most megjelent kutatás rávilágít arra, hogy a korabeli termesztők valószínűleg sokkal szélesebb fajtakínálattal dolgoztak, mint amit a hiányos írott források alapján eddig feltételezni lehetett.

A szakemberek bíznak abban, hogy a jövőbeli ásatások során előkerülő további botanikai maradványok még pontosabb képet adnak majd az antik világ virágkultúrájáról.