Régészek megfejtették az arles-i akvadukt titkát

A dél-franciaországi Arles ókori vízellátó rendszere jóval összetettebb volt, mint korábban gondolták. A friss kutatás feltárta, hogyan működött együtt több vízvezeték, miként láttak el a malmokat és a fürdőket vízzel, és azt is, hogy az egykor rejtélyes ólomcsövek hogyan kapcsolódtak a város életéhez. A rendszer akár fél évezreden át is működhetett, és újabb bizonyítéka a római mérnöki zsenialitásnak.

Ősi vízvezeték új megvilágításban

A dél-franciaországi Arles városában nemzetközi régészcsoport – német és angol kutatók – vizsgálta meg az egykori római vízvezetékrendszert. A kutatás megállapította, hogy a rendszer körülbelül ötszáz éven át működött, és funkciói messze túlmutattak a puszta vízellátáson.

Korábbi kutatások főként egy-egy vízvezetékre koncentráltak, most viszont a teljes arles-i vízellátó rendszert vizsgálták. A feltárt hálózat több vízvezetékből, egy központi vízgyűjtőmedencéből, valamint különféle vízművekből állt, amelyek szorosan kapcsolódtak egymáshoz.

Bár a kutatóknak már korábban is volt sejtésük az elemek közötti összefüggésekről, most az archívumokban fellelt dokumentumok alapján ezt sikerült bizonyítaniuk. A rendszer hosszú működése megerősíti a római mérnöki tudás időtállóságát.

Az arles-i vízellátás fejlődése

Kr. e. 3 körül a vízellátás az Alpilles-hegység déli oldaláról kiinduló vízvezetéken keresztül történt. Mintegy száz évvel később új vezetéket építettek az északi oldalon is, amely szintén az eredeti vízgyűjtőbe torkollott.
Ez az újítás lehetővé tette, hogy a déli vezeték új szerepet kapjon: egy vízimalmot láttak el vele, amelyhez tizenhat vízikerék tartozott – komoly ipari teljesítmény az ókorban.

A kutatók szerint a Kr. u. 4. században – feltehetően I. Konstantin császár parancsára – a rossz állapotú északi vízvezetéket helyreállították, miközben egy római termálfürdőt építettek. Az ekkor kitermelt törmeléket a fürdő tetőszerkezetének kialakításához használták fel.
A kutatás révén az is kiderült, hogyan juttatták el a vizet a fürdőkbe – egy eddig ismeretlen részlet a római városi infrastruktúrából. A rendszer valószínűleg egészen a frankok és burgundok 5. századi megjelenéséig működött.

Ólomcsövek rejtélye

A 19. században fedezték fel a Rhône folyó medrében húzódó nagyméretű ólomcsöveket, amelyek eredeti szerepe sokáig kérdéses volt. Nem tudták, hová szállították a vizet.
Az új kutatás során ezekben a csövekben az északi és déli vízvezetékekhez hasonló izotópos összetételű lerakódásokat találtak. Ez alapján megállapítható, hogy a csövek egy fordított szifon részei voltak, amelyen keresztül a víz a Rhône túlpartján fekvő Trinquetaille városrészbe jutott.

A rendszer karbonátos lerakódásai kulcsfontosságúak voltak az összefüggések feltárásában. A külső felületek azonban annyira szennyezettek és agyagosak voltak, hogy hagyományos kormeghatározási technikákkal nem lehetett volna eredményt elérni.

Ezért a kutatók stabil oxigén- és szénizotópokat vizsgáltak a lerakódásokban. Az izotópprofilok elemzése alapján nemcsak a lerakódások korát, de a vízellátó rendszer módosításainak idejét is meg tudják határozni.