Pénzfeldobás után nyerte el az első repülés jogát az ifjabb Wright fivér

151 éve, 1871. augusztus 19-én született az Ohio állambeli Daytonban Orville Wright, az első valódi repülőgépet előállító testvérpár, a Wright fivérek fiatalabbik tagja. Korán elhunyt bátyjával, Wilburrel közösen nem csupán megépítették az első, levegőnél nehezebb, motoros repülőgépet, de az első repülést is végrehajtották vele 1903-ban, továbbá a napjainkban is használt konvencionális repülőgép-irányítási mechanizmusokat, a szárnyak és vezérsíkok mozgatható, billenthető elemeit is ők fejlesztették ki.

Nyomdászok, biciklijavítók, repülőgép-készítők

Orville Wright az angol és holland származású Milton Wright és a német valamint svájci felmenőkkel rendelkező Susan Catherine Koerner összesen hét gyermekének egyike volt, ám élete során négy évvel idősebb bátyjával, Wilburrel ápolt különleges kapcsolatot.

Édesapjuk a Krisztusban Egyesült Testvérek nevű evangéliumi protestáns egyház püspöke volt, emiatt életük során a család számos alkalommal költözött – emiatt végül, bár mindketten jártak gimnáziumba, egyikőjük sem végezte el azt.

Orville a harmadik osztály után, 1889-ben hagyta ott a gimnáziumot, hogy saját nyomdavállalkozást alapítson, amelybe Wilbur is beszállt. Ketten elindítottak egy saját hetilapot, amely idővel napilappá vált, azonban hamar jövedelmezőbbnek találták a külső megbízások teljesítését.

1892-ben a testvérpár úgy döntött, meglovagolja az Egyesült Államokat elragadó „bicikliőrületet”, és javítóműhelyt nyitottak, a vállalkozás keretében 1896-tól már gyártottak is saját márkájú kerékpárokat.

Ekkoriban, az 1890-es években találkoztak a német Otto Lilienthal nevével, akinek sikeres siklórepülései – és a róluk készült fényképek – elültették bennük a repülés iránti érdeklődés magját.

1896-ban három fontos fejlemény is történt a repülésben: Samuel Langley, a Smithsonian Intézet titkára sikeresen reptetett egy pilóta nélküli, gőzmotorral felszerelt repülőgépet, a francia–amerikai Octave Chanute a Michigan-tó partján több feltalálóval együtt tesztelt különféle siklórepülőket, illetve a „mozgalom” hőse, Otto Lilienthal egyik repülése közben balesetet szenvedett, és életét vesztette. A Wright fivérek későbbi elbeszélése szerint utóbbi volt az, ami után komolyabban elkezdtek gondolkodni saját repülő szerkezetük kifejlesztésén.

Habár a testvérek mindig egységes arculatot mutattak a külvilág felé, és egyenlően osztoztak fejlesztéseik érdemein, kortársaik szerint aligha férhet kétség ahhoz, hogy az idősebb testvér, Wilbur volt a vezéregyéniség.

Lilienthal sorsának dacára a Wright fivérek egyetértettek módszertanával: úgy gondolták, a repülőgép irányításának mechanikáját siklórepülőn kell kifejleszteni, és csak ezután érdemes foglalkozni a meghajtással. Az irányítást egyenesen a fő megoldandó kérdésnek tartották – úgy vélték, Lilienthal és mások eredményei alapján a szárnyakról és a felhajtóerőről, illetve a kor más feltalálóinak köszönhetően a motorokról is elegendő tudás állt rendelkezésre a meghajtással bíró repülőgép kifejlesztéséhez.

A repüléssel foglalkozó kortársaik ezzel ellentétesen gondolkodtak: a francia Clément Ader, valamint az amerikai Hiram Maxim és Samuel Langley rendre kipróbálatlan (vagy semmiféle) irányítórendszerrel felszerelt szerkezetekhez rögzítettek különböző motorokat, amelyeket aztán emberi irányítással szándékoztak tesztelni.

A tökéletes repülő szerkezet felé

Orville és Wilbur Wright egy dologban biztosak voltak: Otto Lilienthal irányítási módszere – amely a pilóta testsúlyának különböző irányokba való mozgatásán alapult – elégtelen volt a repülés közben fellépő váratlan destabilizáló tényezők kiküszöböléséhez (amelyekkel kortársaik jórészt nem is számoltak).

Megfigyelték, hogy a madarak szárnyaik végének szögét megváltoztatva döntik testüket a kívánt irányba a levegőben, és így, dőlve változtatnak irányt – akár egy kerékpáron ülő ember egy kanyar bevételekor.

Az ohiói Daytonban élő fivéreknek Octave Chanute javasolta kísérleteikhez az Egyesült Államok kellemesen szellős keleti partvidékét, így esett a választásuk az Észak-Karolina állambeli Kitty Hawkra, ahol a Kill Devil Hills néven ismert part menti homokdűnék puha landolófelületet is biztosítottak. Wilbur és Orville Wright 1900-ban látogatott ide első ízben, hogy első siklórepüléseiket végrehajtsák.

A Wright-siklórepülő egyik különlegessége volt, hogy a magassági kormányt – amely a modern repülőkön a farokrész részét képezi, a vízszintes vezérsíkok kilépőélén – elöl helyezték el. A feljegyzések alapján amellett, hogy a fivérek úgy hitték, farokrészre nincs is szükség, azt remélték ettől a megoldástól, hogy védelmet nyújt a pilótának (aki az alsó „fedélen” hasalva irányította a szerkezetet) egy esetleges zuhanás esetén.

1900 és 1902 között a fivérek minden nyáron kilátogattak a Kitty Hawk melletti dűnékre, ahol tábori körülmények közt éltek, ám felhúztak egy műhelyként és hangárként egyszerre szolgáló kezdetleges épületet. Siklórepülős kísérleteik rávilágítottak arra, hogy Lilienthal és mások addig elvégzett számításai korántsem voltak pontosak, így saját eredményeikre kellett hagyatkozniuk, ami hosszú, aprólékos kísérletezési folyamatot jelentett.

Végül 1902 októberében született meg a Wright-siklórepülő véglegesnek tekinthető formája, amely három tengely mentén tette lehetővé az irányítást: a szárnyak görbítésével dönthették a szerkezetet jobbra vagy balra, az elöl rögzített emelőkormány segítségével emelhették vagy süllyeszthették az „orrot”, míg az újításként a szerkezet hátuljához hozzáadott oldalkormány elősegítette, hogy valóban a megfelelő irányba forduljon a szerkezet. Minden készen állt tehát arra, hogy a pilóta által teljes körűen irányítható siklórepülő motort kapjon.

A lucfenyő keretre erősített muszlinból készült repülőgéphez maguk készítették 1903 tavaszán mind a tolólégcsavar-párt, mind az őket meghajtó motort, utóbbit kerékpárműhelyük szerelőjével, Charlie Taylorral vállvetve. Hogy minél könnyebb legyen, a korban merész újításként a motor testét alumíniumból öntötték, és nem készítettek semmiféle adagolószerkezetet sem: az üzemanyagot a fölé rögzített tartályból a gravitáció juttatta a 82 kilogramm tömegű, 12 lóerős motorba.

Bár a légcsavarok hajtásláncai a kerékpárokéhoz hasonlítottak, az ilyen igénybevételhez való láncokat a fivérek nem tudtak saját műhelyükben előállítani, így azokat egy autóalkatrész-gyártóval készíttették el. A Wright Flyer névre keresztelt repülőgép összesen kevesebb, mint 1000 dollárból (mai áron körülbelül 30 000 dollárból, azaz csaknem tizenkétmillió forintból) készült el –  ehhez képest 1898-ban Langley sikertelen „aerodrómját” 50 000 dollárral támogatta meg az amerikai hadsereg.

Áttörés és szkepticizmus

A kész repülővel ismét a Kill Devil Hillshez mentek, ahol a motor és a légcsavarok tesztelésével meglehetősen sok idő ment el.

Végül 1903. december 14-én – éppen a Montgolfier fivérek 1782-es első hőlégballonos repülésének 121. évfordulóján – egy pénzfeldobás győzteseként Orville hajthatta végre az első repülést a Wright Flyerrel.

Bár a repülőgép felemelkedett a 18 méteres indítósínről, mindössze három másodpercet töltött a levegőben, és földet érve kissé meg is sérült.

A kár helyrehozatala után három nappal később, 1903. december 17-én próbálkoztak újra, e napon már négyszer szálltak fel – mindketten kétszer –, az utolsó, leghosszabb repülés 59 másodpercig tartott, ez alatt Wilbur Wright csaknem 260 métert tett meg.

Orville-on kívül további öt szemtanú is jelen volt, egyikőjük, a parti őrség tagja készítette a híres fényképet, amely éppen a szerkezet aznapi első levegőbe emelkedését örökítette meg.

A negyedik utat követően, miközben húzták vissza a kiindulási pontra, a Wright Flyert felborította a szél, és súlyosan károsodott: e napot követően többé nem is repültek vele, restaurálása után kizárólag kiállítási tárgy lett (ma a Smithsonian Intézet ad neki otthont).

A Wright-fivéreket világraszóló sikerük ellenére szinte kizárólag szkepticizmus fogadta: bár édesapjuk, miután megkapta táviratukat, értesítette a daytoni sajtót, azok nem voltak hajlandóak közölni a hírt, túl rövidnek tartva a repült távot.

Wilbur és Orville 1904-ben megépítette a javított, Wright Flyer II nevű példányt, ezzel már daytoni otthonuk közelében, egy Huffman Prairie nevű mezőn repültek, távol a sajtó figyelmétől. Az év végére mind Wilbur, mind Orville sikeresen hajtott végre öt percnél is hosszabb repüléséket, és teljes köröket írtak le a mező fölött.

Szabadalmi ügyvédjükre hallgatva egyre jobban titkolták tevékenységüket, ami azonban még több szkepticizmust eredményezett a külvilág részéről.

A helyi és a nagy országos lapok is rendre szemfényvesztőknek nevezték a Wright fivéreket, a tudományos folyóiratok pedig arra hivatkozva nem foglalkoztak velük, hogy a hírlapok sem számoltak be róluk. A titkolózást jól tükrözi, hogy a Flyer II és Flyer III szerkezetekkel 1904 és 1905 folyamán végzett repülésekről csak a fivérek saját fényképei maradtak fenn.

Megérdemelt siker

A testvérek feltett szándéka volt, hogy sikerre vigyék repülőgépüket, elsősorban katonai érdeklődésre számítva. Miután az amerikai hadügyminisztérium szkeptikus választ adott megkeresésükre, a fivérek 1907-ben Franciaországba utaztak, ahol több európai repülésspecialistával is találkoztak, de az amerikai hadsereg aeronautikai részlegének hadnagya, Frank P. Lahm is innen írt feletteseinek, hogy adjanak egy esélyt a Wright fivéreknek.

Az Egyesült Államokba való visszatérésük után így végre bemutathatták a Fegyverzeti és Erődítési Bizottság tagjainak találmányukat, amely kedvező fogadtatásra lelt. 1908-ban előbb az amerikai hadsereg, majd egy francia konzorcium is szerződést kötött velük. A nyilvános áttörés 1908 augusztusában következett be, amikor a kételkedő francia közönség előtt Wilbur könnyedén írta le a legkülönfélébb alakzatokat a levegőben, bizonyítva a szerkezet irányíthatóságát.

Ettől kezdve Wilbur, Orville, valamint a vállalkozáshoz időközben csatlakozó húguk, Katharine világhírűvé váltak: Taft elnök a Fehér Házban tüntette ki őket, és az addig mostoha Dayton lakossága is ünnepelte őket. 1909-től hivatalosan is elindult repülőgépgyártó vállalkozásuk.

1910. május 25-én Wilbur és Orville először és utoljára szálltak fel egyszerre – minden addigi és azutáni repülés során csak az egyikőjük emelkedett a levegőbe, az esetleges halálos balesetekkel számolva.

Az 1910-es évek elejét beárnyékolta a riválisokkal való pereskedések sorozata, amelyből azonban a fivérek kerültek ki győztesként. Bár a vezéregyéniség Wilbur hatékonyan vezette az egyre terebélyesedő családi céget – amely már a repülőgép-készítés mellett pilótákat is képzett –, a folyamatos utazás és stressz rendkívül rossz hatással volt egészségére: mindössze 45 évesen, 1912-ben elhunyt. Ezzel a cég vezetése Orville-ra szállt, aki hamar megelégelte az üzleti tevékenységet, és 1915-ben túladott a vállalkozáson.

A túlélő Wright-fivér pilótaként 1918-ban repült utoljára, az elkövetkező évek során az éppen létrejövő különféle légügyi hatóságok vezetésében játszott prominens szerepet. 1936-ban az amerikai tudományos akadémia, a National Academy of Sciences tagjává választották, 1939-ben pedig születésnapját, augusztus 19-ét Franklin Roosevelt elnök a Repülés Nemzeti Napjává tette.

A második világháborút követően a következőt nyilatkozta a modern hadviselésben a bátyjával közös találmányuk által játszott kulcsszerepről:

„Mertük remélni, hogy olyasvalamit találtunk fel, ami tartós békét hoz a földre. De tévedtünk... Nem, nem érzek megbánást a repülőgép feltalálásában játszott szerepem miatt, habár nálam jobban senki sem helytelenítheti a pusztítást, amelyet okozott. Úgy érzek a repülőgéppel kapcsolatban, mint a tüzet illetően. Azaz sajnálom a rengeteg szörnyű kárt, amelyet a tűz okoz, de úgy gondolom, jó az emberi fajnak, hogy valaki felfedezte, hogyan lehet tüzet csinálni, és hogy megtanultuk, hogyan lehet több ezer fontos módon felhasználni.”

Orville Wright 76 éves korában, 1948. január 30-án hunyt el, miután már második szívrohamát szenvedte el. A repülés úttörője a lovaskocsik korában született, és még megérte a hangsebesség feletti repülés hajnalát is. Bátyjával együtt (egyikőjük sem nősült meg) nyugszik a daytoni Woodland temetőben.