Öt hírhedt női kalóz
2015. október 29. 15:21
Korábban
A kopasz asszony csele
Egy olyan időszakban, amikor a nők szerepe a háztartás körüli teendőkben és a gyermeknevelésben merült ki, azokban az évtizedekben, amikor egy nőnek esélye sem volt tanulni, egy ír asszony, bizonyos Grace O’Malley húsz hajóból álló flotta élén állt szemben a szárnyát bontogató angol és a dúsgazdag spanyol birodalommal. A később Granuaille (jelentése: kopasz, mivel szokása volt haját teljesen levágni) néven illetett leány a nyugat-írországi partok feletti hatalmat gyakorló, erős klán tagjaként látta meg a napvilágot.
Miután az 1560-as években a kezében összpontosult a családi hatalom, a tradíciókat folytatva az arra járó spanyol és angol kereskedelmi hajókat, valamint a rivális klánok vízi járműveit kezdte fosztogatni. Kalandjai legendásak voltak – az egyik ismert történt szerint egy alkalommal mindössze egy nappal azután vezette győzelemre a flottáját, miután életet adott egyik gyermekének –, azonban kivívták a hatalmak haragját. 1574-ben sikerrel szabadította fel az ostromlott Rockfleet kastélyt, azonban másfél évvel később már a rácsok mögött látjuk viszont, ugyanis egyik zsákmányszerző hadjárata balszerencsésen ért véget.
Miután kiengedték a börtönből, O’Malley ott folytatta, ahol abbahagyta, azonban az 1590-es években már jóval nagyobb erőkkel volt kénytelen szembenéznie, és az angol hatóságok lefoglalták a flottáját. Mivel senkihez sem tudott fordulni, a 63 éves asszony egyenesen I. Erzsébet angol királynőnél nyújtott be panaszt. A híres londoni audiencián a források szerint a fáradt, megtört asszonynak tűnő Grace szabályosan könyörgött, hogy visszakaphassa hajóit, valamint bebörtönzött fiai közül legalább az egyiket szabadon tudhassa, továbbá, hogy békében visszavonulhasson. A csel bevált, a színjáték működött: a kopasz asszony azonban nem tartotta be ígéretét, és fiaival 1603-as haláláig küzdött az Írországot évszázadokon át több-kevesebb sikerrel meghódítani igyekvő angolok ellen.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Máig rejtély, hogyan kerültek emberi csontok az Antarktiszra tegnap
- Három különleges földmérő eszköz segítette a római útépítők munkáját tegnap
- Négy jelentős sussexi épület került fel a veszélyeztetett örökség listájára tegnap
- Miért maradt hű Nagy-Britanniához Florida a függetlenségi háború idején? tegnap
- Újabb 4000 éves kőkör nyomaira bukkantak Belfast közelében 2026.07.04.
- Húsz törökországi történelmi helyszín várja esti nyitvatartással a látogatókat 2026.07.04.
- Megmentették az összeomlástól a kilencszáz éves skót apátságot 2026.07.04.
- A Függetlenségi Nyilatkozat még a Habsburg Birodalmat is lázba hozta 2026.07.04.




















