Országegyesítéstől nemzetegyesítésig – a Trianon-emlékművek szimbólumváltozásai

Száz éve, 1921 januárjában állították fel a trianoni országcsonkításnak emléket állító Szabadság téri irredenta szobrokat, amelyeket az 1945 utáni rendszer az elsők között pusztított el. Trianont – máig ható, súlyos következményei miatt – az emberek lelkéből azonban nem lehetett eltüntetni. A feldolgozatlan trauma a rendszerváltozás éveiben ismét előtört, s napjainkra a Trianon-emlékezet szinte „reneszánszát” éli, amelynek látványos formáját adják a témához kapcsolódó emlékművek. Az alábbiakban a békediktátumra emlékeztető köztéri alkotások szimbolikájának a megismertetésére, áttekintésére vállalkozunk. Néhány emlékmű elemzésén keresztül – korabeli és mai fotók, leírások alapján – megmutatjuk, milyen képi formákkal járultak hozzá az elmúlt száz évben a Trianon-trauma feldolgozásához a szobrászok, a kő- és fafaragó művészek, a tájépítészek – s a nekik megbízást adó országos vagy helyi közösségek.

Az ezeréves Magyarország mint irredenta szimbólum

Az ezeréves vagy más néven történelmi Magyarország kifejezés az 1896-os millenniumi ünnepségek idején jelent meg, napjainkban Magyarország 1867-től 1918-ig fennálló földrajzi kiterjedését értjük rajta. Az 1920-as tragédia után, az akkori jelenben gyökerező, alapvetően sérelmekből és veszteségekből táplálkozó „kis nemzet vagyunk, de nem hagyjuk magunkat legyőzni” tudata mellett a nemzeti tematika fenntartotta a megelőző időszak közepes nagyságú nemzetének tudatát és az egykori Magyarország nagyságának emlékét. Az ezeréves Magyarország – az irredenta kultusz elemeként – így vált a mindennapi szóhasználat részévé, egyben a trianoni igazságtalanság legfontosabb jelképévé. Trianon-emlékműveink legnagyobb része napjainkig tükrözi ezt a szimbolikát. Széles körű alkalmazása a közérthetőségével magyarázható, és annak köszönhető, hogy könnyen vizualizálható.

Minden bizonnyal az elsők között jelent meg ez a motívum a már említett Szabadság téri emlékműnél, hiszen a szoborcsoport előtt egy hatalmas, kör alakú „irredenta virágágyás” állt. A régi képeslapokon és filmfelvételeken megfigyelhető, hogy a különféle színű virágok és a fehér kavicságy a régi és az új országot, a folyókat és a „Magyar hiszekegy” sorait mintázta. Ez a különleges megoldás mintaként szolgált a két világháború közötti emlékműállításoknál, hiszen számos vidéki országzászló és egyéb köztéri irredenta alkotás környezetének tájépítészeti kialakításánál megjelent a történelmi Magyarország kontúrja – benne a megcsonkított trianoni Magyarországgal.

Az 1990 után újjáéledő Trianon-kultuszt idéző emlékművek mintegy másfél-két évtizedig –immár anakronisztikus módon – szintén a területvesztés fájdalmas emlékét, a területi integritás sérelmét idézik. Jó példa erre a Pest megyei Kosd millenniumi emlékműve, amely egy terméskőből épített hármas halom, a csúcsán kettős kereszttel. „Elöl a megcsonkított Nagy-Magyarország mozaikképe látható a »Megfogyva bár, de törve nem« felirattal övezve. Az emlékparkban egy irányjelző oszlop is található, amelyen nyilak mutatják, hogy az emlékműtől milyen irányba és hány kilométerre találhatók az elveszített fontosabb magyar városok.” – idézi Boros Géza művészettörténész az ezredforduló után megjelent tanulmányában.

Trianont mint nemzetgyilkosságot idézi személetes módon a Békés megyei Sarkadon 2010-ben, a 90. évforduló alkalmából felállított Nagymagyarország-emlékmű. Az apró mészkődarabokból kirakott történelmi Magyarországra bronzból készült plakettként helyezték a jelenlegi, trianoni országot. Az alkotás közepébe – amely Magyarország szívét szimbolizálja – egy gyilkos tőrt döftek.

Megszemélyesített irredenta szimbólumok

Az irredenta kultusz gyakran használt megszemélyesített szimbólumokat, amelyek közül Hungária, mint a magyar nemzetet megjelenítő nőalak a legismertebb. Az allegorikus ábrázolás a 19. században jelent meg először, majd Trianon után számos emlékmű központi figurájává vált. Hungária lett a főalakja a Budapesten, a Szabadsági téren álló Észak-szobornak, majd később Sopronban, az 1921-es népszavazásnak emléket állító Hűségkapunak is. Ez utóbbi emlékmű díszíti mai napig a Tűztorony belváros felé eső kapuját, ahol a Magyarországot szimbolizáló Hungária istennő – fején a Szent Koronával –, ülve fogadja a hazához visszatért német és a magyar anyanyelvű soproni polgárok hódolatát.

A magyar nemzetet szimbolizáló nőalak mellett Iustitia, az Igazság istenasszonya is megjelenik mérleggel és karddal kezében a Magyar Igazság Kútján, amelyet a revíziós törekvéseket támogató Rothermere lord tiszteletére állítottak 1929-ben Budapesten. A mai Szabó Ervin Könyvtár épülete előtt álló kút – amelynek eredeti jelképeit 2007-ben állították vissza – elsődlegesen az angol lordnak kíván köszönetet mondani, ahogy az a rajta található feliratból is kiolvasható: „E kutat hálás magyarok emelték Nagy-Britannia méltó fia, Viscount Rothermere tiszteletére. Az ő betűje megöli a hatalmaskodást, az ő lelke megeleveníti az igazságot.”

Magyarország fájdalmát kívánta jelképezni az a női szoboralak, amely eredetileg a budapesti Szabadság tér déli oldalán állt. A szobor – jobb könyökét a magasba emelő, arcát behunyt szemmel az égnek fordító, álló női akt – nehezen lett volna beilleszthető a Szabadság tér korabeli heroikus emlékműveinek sorába, hiszen nem hordozta az irredentizmus mindenki számára könnyen értelmezhető üzenetét. Ezt kívánták ellensúlyozni, amikor a bronzból öntött alkotás feliratot kapott a mészkő talapzaton, magyar és angol nyelven: „Ez a szobor a trianoni szerződés által elrabolt gyermekei sorsát sirató Magyarország fájdalmát jelképezi. Alkotója francia szobrász, Emile Guillaume. Ezen emlékművet a szenvedő magyar nemzetnek ajánlotta fel Magyarország angol barátja, Viscount Rothermere”. 1945 után jelentésétől megfosztva többször áthelyezték, jelenleg Sopronban áll, az Erzsébet Oktató Kórház Rehabilitációs Intézetének parkjában. Torzóként kiképzett másodpéldánya Debrecenben látható.

Az 1990 utáni alkotások közül talán a kaposvári emlékművet érdemes kiemelni, ahol szintén női alak szimbolizálja Magyarországot. Melocco Miklós szobrászművész az avatás alkalmából elmondott beszédében „kőbe zárt fájdalomnak” nevezi a szobrot, kiemeli, hogy az allegorizált női alak által tartott „obeliszk csúcsa hiányzik, mint a romba dőlt templom sisakja”, s az alsó alak pedig „tehetetlenül, látszólag tartja egyben az eltört alakot.” Egy másik értelmezés szerint a szobor már a tragédia utáni jövőbe tekint, ugyanis mint „eget és földet összekötő jel, szelíden vezeti az ég felé tekintetünket” (Somogyi Hírlap, 2010. június 5.).

Hagyományos történelmi szimbólumok

A magyar eredetmondák legendás madara, a turul több jelentést is hordoz magában. Különböző ábrázolásai más-más kifejező erővel bírnak. Ülő tartása hatalmi pozíciót jelez, kiterjesztett szárnyú megjelenítése védő funkcióját szemlélteti, míg fürkésző ábrázolása a feltámadást jelzi. A turulmadár a Horthy-korszakban az első világháborús emlékművek és az országzászlók gyakori szimbóluma lett.

A kiterjesztett szárnyú turul számos, 1990 utáni trianoni emlékművön is megjelent, Várpalotán azonban – egyedülálló ábrázolási módon – egy leszíjazott turul látható. A különleges szobor üzenete a Trianon Múzeum honlapján olvasható: „Magyarország ma nem úgy szárnyal, mint valaha. A Simor Márton szobrászművész által alkotott szobor ezt fejezi ki, ezt tudatosítja. Tenni kell azért, hogy a turul újra repülhessen, ez a legfontosabb üzenet.”

Az ezredforduló környékén készült Trianon-emlékművek avatása összekapcsolódott a magyar államalapítás millenniumának ünneplésével, így több helyen is kiemelt szimbólumként találkozunk a Szent Koronával. A Dunakeszin található alkotáson nemzeti ereklyénk egy terméskövekből készült hármas-halmon áll, „a hármas-halom azonban már nem stabil, a Korona kimozdult eredeti helyéről, amely a trianoni döntés utáni helyzetre utal. A Korona ennek ellenére tekintélyt és erőt sugároz, köszönhetően az ezeréves államiságból fakadó nagyságnak.” – olvasható a helyi könyvtár honlapján.

Keresztek, kálváriák

A trianoni emlékkultusz hagyományos szimbólumkészletében fontos csoportot képeznek a szakrális jelképek. Az ebbe a típusba tartozó jelképhasználat a krisztusi szenvedéstörténet folklorizációján alapszik, ahogyan Zeidler Miklós írja: „e szerint Magyarország hamis bírák és hitetlenek kezére jutott, kálváriáját járja, keresztre feszítik, megalázzák, egyedül marad, de hamarosan dicsőséggel feltámad”.

A Horthy-korszakban a Magyar Revíziós Liga kezdeményezésére a határmenti településeken emelték az első, úgynevezett Trianon-kereszteket. Az ilyen emlékművek – például a Kőszeg határában álló egyszerű, vasbeton kereszt – többnyire magaslati helyeken lettek elhelyezve, hogy a határ túloldaláról is jól láthatóak legyenek. A rendszerváltozás utáni két évtizedben Trianon feliratú fakeresztek lepték el az országot. amelyek legkorábbi példáját a Békés megyei Kondoroson – missziós keresztek mintájára – a katolikus templom bejáratánál, a falra helyezve láthatjuk. Közben megjelentek az irredenta plakátokról jól ismert T alakú keresztek fából faragott köztéri változatai is, ilyet találunk például Ecser faluközpontjában. A kereszt függőleges szára itt csak a vízszintes szárig ér, a tetején – szintén fából faragva – egy lángoló fáklya szimbóluma látható.

A Trianon okozta fájdalom megidézésére előszeretettel alkalmazott sémák közé tartoznak a különféle kálváriakompozíciók. 1934-ben Sátoraljaújhelyen, a Szár-hegyen állították fel a századik országzászlót. A hozzá vezető Magyar Kálvária egy-egy elcsatolt magyar területeknek állít emléket. A keresztény kálváriákhoz hasonlóan 14 stációból áll, a bástyaszerű stációk egy-egy elcsatolt magyar várost idéznek. A „keresztjárás” úticélja itt a jézusi Golgotát szimbolizáló Országzászló, amely az eredeti művészi koncepció szerint „a határon túlra került magyaroknak hirdette a hitet a magyar újjászületésben”.

A kálváriához kapcsolódóan az 1938-as szentév alkalmából felépítették a Szent István-emlékkápolnát, majd a háború és a szovjet megszállás évtizedei alatt az emlékhely pusztulásnak indult. 1990-ben felújították, majd 2020-ban, a Trianon-centenárium évében kiegészítették egy hatalmas kőkompozícióból álló Turul-szoborral.

Országzászlók

Az 1925-ben kibontakozó, irredenta célzatú országzászló-mozgalom létrehozója a trianoni fájdalom volt. A díszes talapzaton álló, félárbócra eresztett magyar zászlók erősítették a magyarság összetartozását, illetve reményt kívántak adni a szétszakított haza egyesítésére.

Az országzászlók „állandó kelléke” a Trianon előtti, 1915-ös hivatalos középcímer volt, lobogóját gyakran angyalokkal ékesítették. Jelmondata az „Így volt, így lesz!” felirat, amelynek vagy a lobogón, vagy a talapzaton szerepelnie kellett. Több mint ezer településen állítottak országzászlós emlékműveket, amelyek nagyobb részét 1945 után lebontották, esetenként átalakították más jellegű emlékművé.

2000-ben a nemzeti jelképek használatáról szóló kormánypárti törvényjavaslat kísérletet tett az országzászló-mozgalom felélesztésére is: a millenniumi emlékévben a magyarországi településeket országzászló állítására kötelezték volna. A végleges törvénymódosításból a javaslat kimaradt, ennek ellenére számos településen születtek új országzászlók, illetve sok helyen megtörtént a korábban lerombolt vagy átalakított országzászlók helytörténeti, értékőrző motivációjú felújítása.

A felújítás több esetben funkcióbővítéssel, illetve módosulással járt, így például a helyreállított emlékművekre a világháborúkban elesett hősök neve is felkerült. Második világháborús emléktáblával látták el a megújult balatonboglári országzászlót, amelynek érdekessége, hogy az emlékmű eredeti szerepkörét nem hangsúlyozták ki, hanem a következő semleges tartalmú felirattal látták el: „Múltért, jövőért.”

Az országzászlókultusz átalakulásának jelét tapasztalhatjuk Balatonalmádiban is, ahol az egykori országzászlót 1997-ben úgy újították fel, hogy a talapzatra két további zászlórudat építettek be, hogy a nemzeti zászló mellett a város és a határon túli testvérváros lobogóját is felvonhassák. A zászlórudak talapzata előtti vöröskő emlékmű viszont egyértelműen őrzi a történelmi Magyarország körvonalait.

Organikus szimbólumok

Az organikus szimbólumok már a két világháború között is megjelentek a Trianon-ábrázolásokon. A megcsonkított, majd újra kizöldülő fa például számos korabeli plakáton és képeslapon is előfordult. A 21. század küszöbére érve, azt átlépve, egyre gyakrabban születtek olyan emlékművek, ahol a Trianon-tematika nem direkt politikai célzattal, hanem csupán burkoltan és áttételesen, a motívumok használatán keresztül van jelen. Ezek közé sorolhatók a Kárpát-medencei gyökerekre utaló életfa-ábrázolások, amelyek kőbe vésve vagy fába faragva jelenítik meg a Trianon előtti Magyarország határaira emlékeztető gyökereket, amelyekből a fa táplálkozik. Ilyen ábrázolást találunk többek között a bábolnai (Komárom-Esztergom megye) és az egerági (Baranya megye) összetartozás-emlékműveken. Érdekes megoldást alkalmaz a tatabányai emlékmű, ahol a krómacél életfa a Kárpát-medence vízrajzi térképét jeleníti meg: a fa törzse a Duna, vastagabb ágai pedig a nagyobb folyók, a térképszerű lombkorona levelei a magyarlakta területeket jelzik.

A nemzeti összetartozás mint „modern” Trianon-szimbólum

2010 után, a megváltozott emlékezetpolitikai légkörben már elsősorban olyan alkotásokat „illik” köztereken felállítani, amelyek szimbólumai a nemzet összetartozását fejezik ki.

Szemléletes, s ugyanakkor gondolatébresztő is a 2011-ben, Hatvanban felavatott Trianon-emlékmű. Első ránézésre sokan a széthasított nemzet emlékhelyét látják benne, ahol a drámaiságot csak fokozzák az egymástól elválasztott kőtömbökből kinyúló kezek. Valójában ezek a kezek össze akarnak kapaszkodni, átnyúlva az őket elválasztó határon: az alkotás „7 pár, azaz 14 kezében nincs 'ikon', nincs zászló, nincs nemzeti ereklyénk mása, nincs városkép, nincs történelmünk nagyjainak arcképe, az sem tudható, hogy északról, délről, keletről avagy nyugatról nyúl-e egy másik, feléje nyúló kéz felé. Ezek a kezek nem búcsúintő kezek, ezek egymást keresik ott, abban a 'hatalmas' erők által ide-oda húzott résben” – írja Ocsovai András az emlékműről.

2013-ban avatták, s a centenáriumi évben felújították a sashalmi emlékművet. A Budapest XVI. kerületében álló, fából faragott szoborcsoport új elemet is hozott a Trianon-szimbolikában: az alkotás középpontjában hétköznapi emberek állnak, a stilizált alakok az emberek közötti kapcsolatot, összetartozást kívánják érzékeltetni.

A Komárom-Esztergom megyei Tát városa 2013-ban állította fel a nemzeti összetartozás emlékművét, amelyet egy domborművel ellátott, három méter magas mészkő obeliszk alkot. A bronz domborművön az összetartozást – szintén új motívumként – egy család szimbolizálja, központi alakja egy férfi, aki hitvese és gyermekei fölé tart védőköpenyt. Az ábra köré a mai Magyarország körvonalait vésték, „TRIANON” felirattal.

A szimbólumok változása az utóbbi években a határon túli magyar közösségek számára is lehetővé tette, hogy a trianoni trauma feldolgozását segítő emlékműveket emeljenek. Amíg a korábbi irredenta motívumok használatát az utódállamok provokációként értelmezték, s így sokszor törvényi szabályozással tiltották, a nemzeti összetartozást szimbolizáló, politikailag semleges alkotásokat viszont már kevésbé érik ilyen támadások. Így történhetett meg a centenáriumi év kapcsán, hogy a százötvenezres magyar kisebbségnek otthont adó Kárpátalja legmagyarabb településén, Nagydobronyban, a nemzet egységét idéző szoborkompozíciót állítottak fel. A szobor négy homokkőoszlopból áll, amelyek kialakításához egy monolitkőtömböt hasítottak négyfelé, majd az oszlopokat elhúzták egymástól, szimbolizálva ezzel a világ négy égtája felé szakított magyarságot, amelyet a tetején mégis összetart egy fényesre csiszolt, vörös gránitgömb. Az alkotó, ifj. Hidi Endre a szobor kapcsán elmondta: „Bár az oszlopok ma már fizikailag nem alkotnak egy tömböt, de attól még összetartoznak, egy szerves kompozíció részei, melyet összeköt a felső, ötödik elem, amely egy gömb, egy tökéletes forma. Ez a forma sok mindent szimbolizál, de most röviden nevezzük csak értéknek. Éppen ezért a tartóoszlopoknak is stabilan a helyükön kell állniuk, hiszen fontos értéket hordoznak.”

Végezetül szólnunk kell a 2020. augusztus 20-án, Budapesten felállított Nemzeti Összetartozás Emlékhelyéről, amely a Kárpát-medence legnagyobb területi kiterjedésű, egybefüggő trianoni emlékműve. A kortárs (táj)építészeti eszközökkel kialakított alkotás az Országház előterében, az Alkotmány utca torkolatában készült el. Az emlékhely egy száz méter hosszú és négy méter széles, a Kossuth tér felől kifelé lejtő sétány, amelynek két oldalfalára a történelmi Magyarország – 1913-as helységnévtár szerinti – településneveit vésték. Minden egyes név egy-egy különálló gránittéglán jelenik meg, a három különböző téglaméret a települések 1913-as statisztikai összeírás szerinti lélekszámát tükrözi. Az emlékmű aljában több helyen megrepedt, töredezett gránittömb található, melynek belsejében örökmécses ég. Az lángot körülölelő gránittömb hasadékai szimbolikus üzenetet hordoznak: a hét szegmens bevallottan a szomszédos államokat – mint egykori utódállamokat – a középső, a lángot hordozó tömb pedig a „megmaradt” Magyarországot szimbolizálja.

Sokféle értelmezésre ad lehetőséget az emlékmű talajszint alatti elhelyezése. Többen tartják éppen ezért rejtőzködőnek, mások pedig a mélybe vezető árokra a történelmi Magyarország sírjaként tekintenek. Valójában az elsődleges ok Steindl Imre egykori útmutatását követve az Országházra való rálátás zavartalanságának biztosítása. „Mivel ez az utca az Országház megközelítésének legfontosabb, egyben szimbolikus útvonala, így súlyos tiszteletlenség lett volna az (…) épületet egy hatalmas emlékművel kitakarni.” – írja Wachsler Tamás, a Kossuth tér környezetének megújulását koordináló Steindl Imre-program vezérigazgatója.

A Nemzeti Összetartozás Emlékhelye a trianoni traumára 21. századi megoldást keres. A kompozíció egésze (településnevek, hasadt kőtömb, örökláng) megidézi ugyan a történelmi Magyarország egykori egységét, de már nem annak helyreállítását követeli. Ézsaiás próféta szavai jövőbe tekintő útmutatásként olvashatók hátsó falon: „És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké.” Az igazság pedig nem más, mint a trianoni béke igazságtalansága, amelyre az emlékmű felhívja a figyelmet, ugyanakkor a próféta gondolatain keresztül azt egyetemes szintre is kívánja emelni. A bibliai üzenet szerint a több mint száz éves traumát a kizárólag a békesség oldhatja fel, ez teremthet nyugalmat és biztonságot a Kárpát-medence népei között, akiknek egykor közös hazája volt a történelmi Magyarország.

Epilógus

Száz évvel ezelőtt a Szabadság téren felavatott szobrok és a hozzá kapcsolódó ereklyés országzászló „irredenta skanzen”-ként egyfajta kiskátéját adta a későbbi trianoni kompozícióknak. Az emlékmű-együttes az ott megjelenő jelszavaktól kezdve a szobrok kiegészítő alakjaiként feltűnő allegóriákon át felsorakoztatta a kialakuló Trianon-ikonográfia számos elemét, amelyek a rendszerváltozás után újjáéledve mintegy másfél-két évtizedig ugyanazt hirdették, mint a Horthy-korszakban: az elszakított területek a történelmi magyar hazához tartoznak, s egyedül az ezeréves ország helyreállítása adhat feloldozást az el nem múló traumára. Az elmúlt évtizedben gyökeres változás történt a Trianon-emlékezetpolitikában, melynek hatására – az immár anakronisztikus, s a szomszéd népekkel csak a feszültségeket fokozó – országegyesítés helyett a nemzeti összetartozás erősítése lett az emlékművek fő üzenete.

A bemutatott néhány köztéri alkotás mindegyikéről elmondható, hogy változó szimbólumkészletük ellenére száz év óta ugyanazt a célt szolgálják: felhívják a figyelmet a béke igazságtalanságára, s reményt adnak a szétszakított nemzet újraegyesítésére.