Gibraltár: Európa Falklandja?

2013. augusztus 16. 16:05

Gibraltár már több mint 300 éve Nagy-Britannia dominanciájának hirdetője, miközben a talpalatnyi, de stratégiailag messze az egyik legfontosabb európai föld évszázadok óta mérgezi a brit-spanyol kapcsolatokat. Madrid az utóbbi években rendszeresen megkérdőjelezte a tengerszorost a britek kezébe adó utrechti szerződés érvényességét.

Korábban

Az utolsó spanyol Habsburg halálával kirobbanó spanyol örökösödési háború forgatagában, 1704 októberében az egyesült angol-holland és a francia flotta Gibraltár közelében csapott össze. A csata végeztével XIV. Lajos tengeri hada Toulonba vonult vissza azt állítva, hogy győzelmet aratott. Az ütközet, amely inkább döntetlen volt, mintsem mindent eldöntő csata, valóban végződhetett volna francia győzelemmel, azonban a Royal Navy szerencséjére az ellenfél időben távozott a hadszíntérről, habár némelyik brit hajó már az utolsó ágyúgolyóit is elhasználta. A briteknek azért volt olyan kevés lőszerük, mivel előző éjjelen a gibraltári spanyol erődöt bombázták. Ha a franciák nem adják fel olyan hamar, nagy fordulatot vehetett volna a spanyol örökösödési háború, s George Rooke brit admirális kénytelen lett volna feladni az újonnan szerzett stratégiai pontot.

Idén van a 300. évfordulója az utrechti békének, amelyben Ausztria és a Német-római Császárság kivételével minden jelentősebb, a Bourbon-ellenes harcban szereplő állam békét kötött Spanyolországgal és Franciaországgal. Az egyezményben a britek a spanyol fennhatóság alatt álló amerikai területekre irányuló rabszolga-kereskedelem megszerzése és a Baleári-szigetek mellett Gibraltárt is megkapták a spanyoloktól, mégpedig a szerződés szövege alapján „örökre, mindenféle kivétel vagy felmerülő akadály nélkül”.

Az angolok már I. Erzsébet és Sir Francis Drake óta tudatosan készültek a „legnagyobb tengeri nemzet” büszke címére: ezért is fosztogatták a kincsekkel megrakott spanyol hajókat, s a Nagy Armada legyőzésével álmuk beteljesedni látszott. Azonban, ha valaki a tengerek királynőjévé akar válni, annak az Atlanti-óceánt és a Földközi-tengert is uralma, de legalábbis ellenőrzése alá kell vonnia. Már Cromwell is tervbe vette a spanyolok egyik legnagyobb kincsének, a Gibraltári-szorosnak a megszerzését, de csak a 17. század végén, a mérhetetlenül gazdag, de hanyatló spanyol monarchia belső válságait kihasználva sikerült megkaparintaniuk, s ezzel a Mediterráneum nyugati részének ellenőrzése is őket illette meg.

A sziklás Gibraltárnak igen rossz fekvése van: míg például Menorcában kitűnő kikötő található, addig a tengerszoros nem képes befogadni egy nagyobb méretű flottát – ez később meg is bosszulta magát. A történelemben semmi sem tart örökké, gondolhatták – az utrechti szerződésre utalva – mind a franciák, mind a spanyolok: az előbbiek flottája 1759-ben támadta meg a szorost, ám Boscawen admirális időben elkergette őket az erőd alól, amely innentől kezdve fokozatosan a birodalom védelmét szolgálta.

A történelem leghosszabb ostromát egyébként éppen Gibraltárnak kellett kiállnia, amikor 1779-ben az amerikai függetlenségi háborúban a lefoglalt angolokat megtámadta Spanyolország, s négy éven át blokád alatt tartotta a szorost. A brit helyőrségnek a szárazföldről és a tengerről érkező bombázással, s a városon belüli éhezéssel és a skorbuttal is szembe kellett néznie, azonban a védelemnek többször is sikerült áttörnie a blokádot. A végső roham során 7500 brit 30 ezer francia és spanyol tengerészt, illetve 35 ezer katonát vert vissza, amit Rodney admirális éjszakai győzelmével és egy bátor szárazföldi kirohanással sikerült kivitelezni.

Az 1783-as párizsi békében Nagy-Britanniának sok területét fel kellett adnia, köztük a 13 amerikai gyarmatot, valamint Menorcát is, azonban Gibraltárt nem, ami továbbra is szálka maradt a szigetország ellenfeleinek szemében. Napóleon is megpróbálta a stratégiai helyszínt bevenni, ám ő is kudarcot vallott, a britek pedig ugródeszkaként használták a kelet felé tartó hadjárataik során – nem véletlen, hogy legnagyobb tengeri győzelmüket is a közelben, Trafalgarnál aratták. A brit birodalom előőrse a második világháború idején is jó szolgálatot tett. A civil lakosság kitelepítése után az egész várost egy hatalmas erőddé alakították, s fontos katonai bázisnak bizonyult az olasz hadihajók és a Luftwaffe által is ostromolt Málta megvédelmezésében.

A britek sok területet, gyarmatot veszítettek el a világháború után, azonban Gibraltárt a mai napig uralják. A spanyol kormányok az utóbbi években rendszeresen megkérdőjelezték az utrechti szerződés érvényességét, s az évforduló közeledtével a viszony még jobban elmérgesedni látszik. A spanyol-gibraltári kapcsolatok azért romlottak meg, mert a helyi kormány mesterséges zátony építésébe fogott, ami Madrid szerint akadályozza a spanyol halászokat. Spanyolország válaszlépésként megszigorította az ellenőrzést a gibraltári határátkelőn, mondván, Gibraltár, ahogyan Nagy-Britannia, nem tagja a schengeni övezetnek. A spanyol kormány emellett azt is kilátásba helyzete, hogy belépti díjat szed a határon átlépőktől, illetve lezárja légterét a Gibraltárra tartó repülőgépek előtt, válaszul London közölte, jogi útra tereli a kérdést. Sokakban így felmerült a kérdés: a szoros lenne Európa Falklandja?