Medvesétáltatás és úszólecke: Margit-szigeti mindennapok a múlt századból
2021. május 22. 14:05 Múlt-kor
Sétálók, fürdőzők, teniszezők, pózoló színésznők, medvék pórázon, rollerverseny-nyertesek, önkéntes tűzoltók és az Omega együttes: néhány pillanatkép a Margit-sziget múlt századi történetének színes lapjairól.
Korábban
Az Árpád-házi Szent Margitról elnevezett sziget a főváros hatalmas parkja, amely a 13. században még Nyulak szigete, Urak szigete, Budai-sziget, Boldogasszony szigete néven szerepel a forrásokban. Az 1790-es években hívták Nádor-szigetnek is, mivel ekkor az ország nádora birtokolta. Az sziget életét fellendítette, hogy Zsigmondy Vilmos bányamérnök 1867-ben gyógyvízforrást talált a nyugati partnál végzett fúrás során. József főherceg Ybl Miklóssal az egész szigetre kiterjedő tervezetet készített, 1873-ra el is készült a gyógyfürdő, vendéglők és villák épületei nőttek ki a földből. Emellett gondoskodtak az árvízvédelemről is.
A terület rendezésére a 19. század végén került sor, ekkor a kisebb-nagyobb szigeteket és homokzátonyokat elkotorták vagy feltöltötték. Ilyen különálló rész volt a déli csúcs, amit Budai-, Kis vagy Festő-sziget néven is ismertek, valamint az északi csúcson a Fürdő-sziget. A sziget fokozatos kiépítése során nyerte el a mai kiterjedését és képét. Ha végig akarjuk sétálni, 2800 métert kell megtennünk, a legszélesebb pontján pedig 500 méternyire van a két part egymástól.
A Margit híd szárnyhídjának megépüléséig a sziget csak csónakkal volt megközelíthető, a következő fontos közlekedési útvonalat az 1950-ben megnyitott Árpád híd jelentette. Az 1860-as években megindult lóvasút 1928-ig közlekedett északi és déli pontjai között, autóbuszjárat pedig 1932-től érinti a szigetet. Területét 1908-ban törvényben örök időkre közkertté nyilvánították, amit 1919-ig belépődíj ellenében lehetett látogatni. A sziget a művészvilágot is megihlette, Arany János, Jókai Mór, Prielle Kornélia, Lotz Károly, Jászai Mari, Krúdy Gyula, Szerb Antal is a Margit-sziget rajongója volt.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Izraeli légicsapások rongálták meg Türosz ókori romjait 19:09
- Diktátorok szakácsainak visszaemlékezéseit dolgozza fel egy új dokumentumfilm 18:18
- 50 éve buktak le a harckocsi-terveket ellopó Stasi-ügynökök az NSZK-ban 17:14
- Lézeres szkenneléssel mérnek fel egy brazíliai múzeumot 16:34
- Műemléki védettséget kapott Nagy Sándor első győztes csatájának helyszíne 15:41
- Újra látogatható a marzabottói etruszk nemzeti múzeum 14:42
- Élőben közvetítik a TikTokon a Sagrada Familia tornyának felavatását 14:08
- Középkori pergamenek genetikai titkait tárták fel kutatók 13:43


































