Macbeth, a tragikus hős és VI. Jakab, a boszorkányos király

Shakespeare több drámája is feltűnő hasonlóságot mutat a 16. századi Holinshed-krónikák egyes történeteivel. Ezek a párhuzamok erősebbek, hogysem a véletlen művei lehetnének. Egyértelmű, hogy a híres drámaíró merített a krónikákból és felhasználta annak történeteit. Jelen esetben a drámahős Macbeth és VI. Jakab király történeti párhuzamait vesszük szemügyre, miszerint mindkettejük uralkodásában jelentős szerepe volt a természetfelettinek.

Történelmi szereplők és drámai hősök

Macbeth, skót nevén Mac Bethad mac Findlaích valós történelmi személy, aki Skócia királya volt 1040 és 1057 között. Bár neve sokak számára leginkább William Shakespeare híres drámája révén ismert. Macbeth a skót nemesség egyik vezetője volt, Glamis thánja, és 1040-ben megdöntötte Duncan király uralmát, hogy megszerezze a trónt.

Ezt a történelmi karaktert ültette át Shakespeare, hogy utalásokat tegyen VI. Jakab boszorkányoktól űzött uralkodására. A 17. századi skót társadalomban a boszorkányok kulcsszerepet játszottak mind a hiedelmekben, mind az irodalmi és közgondolkodási folyamatokban. Ebben az időszakban a boszorkányok az erkölcsi rend megszegőinek számítottak, gyakran a társadalmi félelmek, feszültségek és bizonytalanságok kivetülései voltak.

A boszorkányperek és üldözések gyakran összekapcsolódtak vallási konfliktusokkal és politikai hatalmi harcokkal, mivel a boszorkányságot sátánizmussal és eretnekséggel azonosították. A korabeli irodalom is tükrözte ezeket az aggodalmakat: a boszorkányokat gyakran veszélyes, természetfeletti lényekként ábrázolták, akik befolyásolhatják a természet rendjét és az emberek sorsát.

William Shakespeare történelmi drámája, a Macbeth több más darabjához hasonlóan a Holinshed Krónikák oldalairól merít inspirációt, amely nem csupán történeti események rögzítése, hanem mítoszokat, legendákat és babonás elemeket is tartalmaznak, amelyek akkoriban széles körben elterjedtek a brit szigeteken.

A Holinshed-krónikák egyik fontos eleme a Glamis thánja, Macbeth karaktere, aki találkozik három titokzatos nővel, akik „furcsa és vad megjelenésükkel az ősi világ teremtményeire hasonlítottak.” Ezen különös lények, akikről azt feltételezik, hogy értettek a mágia művészetéhez, megjósolták Macbeth számára, hogy előbb Cawdor thánja, majd később Skócia királya lesz. Ez a jövendölés később Macbeth sorsának meghatározó fordulópontjaként szolgált.

Az ilyen mítoszok és jóslatok gyakoriak voltak a középkori történetírásban, és a korabeli krónikák gyakran kevertek össze történelmi tényeket legendákkal és babonás elemekkel. A Holinshed-krónikák Macbeth története is ezen mítoszok és valós események összefonódásának példája. Shakespeare adaptációja azonban jelentős változtatásokat alkalmazott, hogy a dráma pszichológiai és politikai elemeit hangsúlyozza, miközben megtartotta a Holinshed-féle alapvető történeti keretet.

A pőre Macbeth

Shakespeare Macbeth-je pszichológiai szempontból az emberi lélek sötét oldalának komplex ábrázolása. Macbeth karaktere a tragikus hős archetípusa, akit belső konfliktusai és gyengeségei vezetnek bukásához.

Az egyik központi pszichológiai elem nála a hatalomvágy, amelyet a boszorkányok jóslatai hívnak életre, és amely folyamatosan növekvő ambícióba csap át. Macbeth kezdetben nem tűnik gonosznak, inkább morálisan ingadozónak, akiben belső feszültség van a helyes és a helytelen között.

Ahogy halad előre a történet, a bűntudat és a félelem két kulcsfontosságú pszichológiai tényezővé válik. Miután Macbeth meggyilkolja Duncan királyt, szorongása és paranoiája egyre erősödik, ami később további erőszakos cselekedetekbe sodorja. A bűntudat konkrét megnyilvánulása Lady Macbethnél is megfigyelhető, akinél a lelkiismeret végül pszichotikus tünetekben, álmatlanságban és hallucinációkban csapódik le.

Macbeth elméjében a paranoia is fontos szerepet játszik: uralkodása alatt folyamatosan attól fél, hogy elveszíti a megszerzett hatalmát, ezért mindenkiben potenciális ellenséget lát. Ez a félelem vezeti további bűnök elkövetéséhez, mint például Banquo meggyilkolásához.

Végül, Macbeth bukása az önámítás és a kétségbeesés csúcspontjaként értelmezhető. Azt hiszi, hogy a boszorkányok jóslatai megvédik őt, de amikor ezek félrevezetőnek bizonyulnak, Macbeth ráébred saját hibáira. A pszichológiai romlása teljes, hiszen elveszíti minden érzelmi és erkölcsi iránytűjét, ami tragikus bukásához vezet.

A Holinshed krónikákban ábrázolt három nő nem csupán hétköznapi boszorkányokként jelenik meg. Nem az éjszaka sötétjében lopakodva, vagy seprűnyélen repülve bukkannak fel, ahogy az európai folklórban a boszorkányokról gyakran képzeltek.

Ehelyett ezek a lények „furcsa nővérek”, akik a végzet istennőinek, nimfáknak vagy tündéreknek tűnnek, akik különleges nekromantikus tudomány révén képesek előre látni a jövőt és megjósolni az emberek sorsát. A Holinshed-krónikák szerint miután megjósolták Macbeth felemelkedését és királlyá válását, ezek a nők azonnal eltűntek, jelezve, hogy nem halandó emberekről van szó, hanem természetfeletti lényekről.

Hasonlóságok és különbségek

Macbeth, aki hitelt ad a jóslatoknak, meggyilkolja Duncan királyt, hogy megszerezze a hatalmat és megkezdje uralkodását Skócia felett. Uralkodása eleinte igazságosnak és erősnek tűnik, de hamarosan a mágia és a jóslatok iránti megszállottsága kezdi uralmát meghatározni. A Holinshed-krónikák szerint Macbeth egy másik jóslatot is elfogadott: soha nem győzheti le őt „nőtől született férfi”, és csak akkor fog bukni, amikor a Birnam erdeje eléri Dunsinane várát.

Shakespeare adaptációja számos ponton eltér a Holinshed-krónikák eredeti történetétől. Az egyik legjelentősebb eltérés Banquo alakjának ábrázolása. Míg a Holinshed-krónikák szerint Banquo Macbeth bűntársa volt Duncan király meggyilkolásában, addig Shakespeare drámájában egy becsületes és hűséges karakterként jelenik meg, aki nem hajlandó részt venni a bűntettben.

Ennek a változtatásnak fontos politikai célja volt, hiszen Jakab király, aki Shakespeare korában Anglia és Skócia uralkodója volt, saját magát Banquo leszármazottjának tekintette. Így Shakespeare ábrázolásában Banquo egy tiszteletreméltó ős szerepét kapta.

Shakespeare másik jelentős változtatása az volt, hogy elhagyta Macbeth tízéves uralkodásának részleteit, amelyeket a Holinshed-krónikák részletesen bemutatnak. Ehelyett a dráma gyorsabb tempójú, és nagyobb hangsúlyt helyez Macbeth lelki vívódására és az erkölcsi romlásának folyamatára.

Továbbá, a dráma nyitójelenetében egy varázslatos viharban szenvedett hajótörésről esik szó, amely egy betegség által meggyötört vezérről szól, akinek akarata megtört. Ez a jelenet különösen ismerős lehetett Shakespeare korabeli nézői számára, mivel utalásokat tartalmaz Jakab király saját tapasztalataira, amikor a viharok közepette kellett szembenéznie nehézségekkel.

Ez a jelenet azonban teljesen hiányzik a Holinshed-krónikákból, és valószínűleg Shakespeare kreatív beavatkozásának eredménye.

Jakab és a boszorkányok

Jakab király élete és uralkodása alatt jelentős érdeklődést mutatott a boszorkányság és a mágia iránt. Macbeth sorsával párhuzamosan az ő életében is komoly szerepet játszott a természetfeletti, a hatalom akarása, a politikai intrika. Miután 1603-ban örökölte az angol trónt, Skócia mellett Anglia királya is lett, és ezzel egyesítette a brit szigetek két legnagyobb királyságát.

Uralma alatt számos politikai és vallási kihívással kellett szembenéznie, amelyek közé tartozott a boszorkányság elleni harc is. A boszorkányság kérdése Jakab uralkodása alatt különösen kiélezetté vált, mivel maga a király is személyesen részt vett a boszorkányperekben. Több könyvet is írt a témában, például a híres Démonológia című művet, amelyet 1597-ben publikált.

Jakab boszorkányüldözései részben saját tapasztalataiból eredtek. 1589-ben, amikor házasságra készült Anna dán hercegnővel, a királyné hajója súlyos viharba került, és majdnem odaveszett. Jakab, aki ekkor még csak Skócia királya volt, úgy vélte, hogy boszorkányok munkálkodtak a viharok mögött, hogy megakadályozzák házasságát.

Ez az esemény komoly hatást gyakorolt Jakabra, és Skóciában megindultak a boszorkányperek. 1590 áprilisában hat boszorkányt égettek el Koppenhágában, mert őket okolták a viharokért, amelyek veszélyeztették a királyné hajóját.

Jakab visszatérése Skóciába tovább növelte a boszorkányok elleni üldöztetést. A Haddington városában zajló perek során két nőt, Agnes Sampson és Gellie Duncan személyében, boszorkánysággal vádoltak meg. James Carmichael, egy presbiteriánus lelkész, akit korábban száműzetésre ítéltek, vezető szerepet játszott a boszorkányüldözésben, amelynek célja az volt, hogy „kiűzzék a Sátánt és támogatóit Skóciából.” Sampson és Duncan beismerte, hogy részt vettek több boszorkányszombaton, és találkoztak az ördöggel, aki mágikus hatalmakkal ruházta fel őket.

Változó hozzáállás

Jakab kezdetben szkeptikus volt a boszorkányság vádjaival szemben, bár korábban már mutatott érdeklődést a mágia iránt. Például miután sikeresen leverte a lázadást Aberdeen mellett a Dee hídjánál, ellátogatott egy helyi boszorkányhoz, hogy megtudjon többet a mágiáról. Emellett a Dániában töltött időt is felhasználta arra, hogy találkozzon a híres alkimistával, Tycho Brahe-val.

A boszorkányperek során azonban Jakab álláspontja megváltozott. Amikor Agnes Sampson audienciát kapott a királytól, részletesen elmondta, hogy milyen varázslatokat alkalmazott, és megjósolta Jakab első két gyermekének születését is. Sampson azt is bevallotta, hogy részt vett egy boszorkányszombaton, ahol kötélen keresztül megidézték az ördögöt, és megakadályozták a királyné érkezését.

1591 januárjában Sampson másik személyt is megvádolt boszorkánysággal, Barbara Napiert, Carschogill földesurának sógornőjét. A vádlott szerint Napier varázslattal próbálta megölni első férjét, és egy varázsgyűrűt használt, hogy elnyerje Lady Angus kegyeit.

A boszorkányperek során nemcsak nőket, hanem férfiakat is megvádoltak. Közéjük tartozott a varázsló és asztrológus, Richie Graham, valamint a helyi iskolamester, John Fian, és egy másik helyi lakos, Donald Robson. A nők között, akiket boszorkánysággal vádoltak, megtalálható volt Bassie Thompson, Janet Stratton, valamint a helyi polgárság más tagja, Euphame MacCalzean.

Ahogy a vádlottakat kihallgatták, egyre sötétebb és összetettebb történet bontakozott ki. Az egyik boszorkányszombat során viaszbabát adtak körbe, miközben VI. Jakab nevét kántálták. Donald Robson vallomása szerint Gellie Duncan levele, amelyet a boszorkányok vezéreinek szánt, nem volt névtelen: a levelet Frances Stewart, Bothwell V. grófja küldte, aki parancsot adott a varázslatok végrehajtására.

Duncan vallomásában szerepelt egy másik, jelentős szereplő, Robert Bowes, az angol nagykövet is, akit azzal vádoltak, hogy pénzt adott a boszorkányoknak, hogy varangyok felakasztásával próbáljanak kárt tenni Jakab életében.