Levágott női kézfej és néhány szál virág – darabolós balatoni rémdráma 1958-ból
2020. május 16. 08:23 Dulai Péter
Korábban
Iszik? Meleg? Morfinista!
Dr. Bodor Endre 1965-ös, a kor gyilkossági ügyeihez megkerülhetetlen, de bizonyos dolgokkal kapcsolatban fenntartásokkal kezelendő könyvében, az Élet elleni bűncselekményekben a nyomozati anyagra hivatkozva többször is leírja, hogy dr. Susszer Frigyes nemcsak, hogy gyógyszerek adagolásával akart végezni második feleségével és annak lányával, de saját maga is „közismert morfinista volt”.
Betegeit rosszul kezelte, Borsodból pedig többek között azért is kellett az ország másik felébe költöznie, mert fél évre felfüggesztették a függősége miatt. Jolánnal együtt olyan helyre kellett mennie, ahol senki nem ismeri.
Az, hogy egy orvos morfiummal és egyéb, általa könnyen hozzáférhető gyógyszerekkel akar embereket gyilkolni, majd így végez magával is, még nem jelenti feltétlenül azt, hogy morfinista.
Persze egyúttal nem is zárja ki a Bodor által használt, nem túl hízelgő „morfinista orvos” megnevezést sem, de összecseng a szocializmusban előszeretettel sugalmazott vélekedéssel, miszerint ha valaki bűnt követ el, az szenvedélybeteg vagy éppenséggel aberrált (meleg) nemi hajlamai vannak.
Érdekes, bár nem meglepő az sem, hogy az üggyel kapcsolatban a Zala Megyei Levéltárban semmiféle anyagot nem találtunk, a korabeli sajtó, vagyis a Zalai Hírlap sem adott hírt róla.
Azt, hogy Susszer morfinista volt, vagy sem, 60 év távlatából már aligha fog kiderülni. Ami biztos: feldarabolta nevelt lányát, akivel szerelmi kapcsolatban állt, aztán félve a következményektől megpróbált öngyilkos lenni a zalaegerszegi Arany Bárány Szállóban. Öt napra rá meghalt, így kivonta magát a törvény általi felelősségre vonás alól.
Tótpál Jolán levágott feje mellé pedig egy fésűt és néhány szál virágot is tett a faládába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20