Külön omnibuszjárat vitte a nézőket Buffalo Bill és indiánjai budapesti előadásainak helyszínére

Másfél év alatt 4280 bölényt ejtett el, tizennégy évesen napi 250 mérföldet lovagolt, párbajoznia kellett a saját nevéért, könyveket írtak róla, majd színdarabokban játszotta el saját magát – hihetetlen élettörténet, mégsem ezek, hanem westerncirkusza miatt nem felejtette el a történelem Buffalo Bill nevét. A showman nagyszabású vadnyugati bemutatóin sokszor királyok tapsoltak, miközben cowboyok vad csikókat törtek be, indiánok bölényekre vadásztak, banditák postakocsikat támadtak meg, vagy éppen társuk szájából lőtték ki a cigarettát. A látványos show 1906-ban Magyarországra is ellátogatott.

Átélte, megírták, eljátszotta önmagát

William Frederick Cody 1846. február 26-án született Iowában. Apja, Isaac Cody születése után nem sokkal Kansas államba vándorolt, ahol a határ menti háborúk áldozata lett. William tizenegy évesen dolgozni kezdett, a Russel, Majors and Waddel-féle szállítmányozási cég szolgálatába állt, afféle lovas küldöncként.

Egy év után megpróbálkozott az aranymosással, de a szerencse nem talált rá. 1860-ban egy új vállalkozásban, a Pony Expressben lett lovas futár. E híres cégben (amely csak egy éven át tevékenykedett, mivel a távíró elterjedése feleslegessé tette a szolgáltatásukat) naponta 250 mérföldet kellett lovagolnia völgyeken-hegyeken át, veszélyes terepen, olykor banditákkal is megküzdve.

A polgárháború kezdetekor beállt a rabszolgák felszabadításáért küzdő Chandler és Bill Tuff vezette csapatba. Ekkor és később, az indián háborúk során is nyomkeresőként segítette a hadsereget. Az indiánoktól megtanulta a bölényvadászat fortélyait, ezt a tudását kamatoztatva vadásznak állt a nagy kelet–nyugati vasútvonal építésénél. A Kansas Pacific vasútépítő vállalat megbízása napi tizenkét bölény elejtésére szólt, ezt Cody nem egyszer túl is teljesítette. Másfél év alatt – 1867 és 1868 között – állítólag 4280 bölényt ejtett el, így ragadt rá új neve is: Buffalo (Bölény) Bill.

Ezért azonban meg is kellett küzdenie, ugyanis a beszélő név ekkora már foglalt volt, így párviadalra került sor a másik Buffalóval, Billy Comstockkal. A nagy látványosságnak örvendő vadászaton Cody 69 : 46-ra nyert. Miután a vasút két vége összeért, Bill a felderítők vezetőjeként szolgált a kansasi Hays erődben állomásozó 5. lovasezredben. Az indiánok elleni hadjáratok 16 csatájában vett részt, és feladatát oly kitűnően látta el, hogy a hadügyminiszter 100 dolláros, akkor hatalmasnak számító jutalomban részesítette.

Időközben híre ment vakmerőségének, bátorságának, és egy író, Edward Zane Caroll Judson (írói nevén: Ned Buntline) fantáziát látott benne. Buntline az akkoriban népszerű ponyvaregények írójaként a határvidéken keresett új élményanyagot. Bill kitűnő elbeszélőnek bizonyult, háromheti közös időtöltés, anekdotázás alatt az író szorgosan jegyzetelt, majd miután visszatért New Yorkba, írni kezdte a kalandos történeteket.

Az első sztori 1869-ben jelent meg a New York Weekly című lapban, aztán sorra jött a többi is, fokozatosan hőssé varázsolva Codyt. Népszerűségére jellemező, hogy amikor befolyásos külföldiek látogattak Amerikába, rendre őt kérték kísérőjüknek. Az egyik ponyvából Fred Meader drámát írt Buffalo Bill, a végvidék királya címmel, amelyet hatalmas sikerrel játszottak a színházakban.

1872-ben meghívták Chicagóba a róla készült színdarab bemutatójára, majd rávették arra is, hogy alakítsa önmagát. Ekkor kezdődött Buffalo Bill színpadi karrierje. Habár nem volt jó színész, de jó humorú előadónak, igazi showmannek bizonyult, a közönség szerette. 1872-től egy évtizeden át ősztől tavaszig színházban játszott, nyáron pedig idegenvezető volt, és a hadsereget is segítette nyomkeresői tehetségével.

Újabb kalandjait Ned Buntline ugyancsak leírta, színre vitte, és Cody az élet után újra eljátszotta, a közönség nagy megelégedésére. 1882. július 4-én a szórakoztatás újabb formájával is megpróbálkozott: nyílt színi lovasbemutatót rendezett, valódi bölényekkel, céllövészettel. A közönség imádta, és útjára indult egy új műfaj, a westernrevü vagy westerncirkusz Buffalo Bill’s Wild West címmel.

Kíváncsi uralkodók

Szereplői valódi indiánok, valódi cowboyok és igazi állatok voltak. A show látványos elemeket vonultatott fel: a kétórás rodeó fő eleme a vad csikó betörése volt, de a nézők végigizgulhattak postakocsi-támadást, lovassági rohamot, harci színekkel kifestett indiánok rikoltozását.

Az ujjongó közönség egyfajta etnográfiai bemutatóként értékelte a show-t, amelynek az 1885-ös évadban leghíresebb vendégszereplője Ülő Bika törzsfőnök volt. Vele Cody olyan jó barátságba került, hogy az évad végén egy szürke lovat és egy fehér kalapot adott neki ajándékba, amelyet az indián nagy becsben tartva az élete végéig őrzött.

A show másik sztárja Kis Annie Oakley volt, aki oly biztosan célzott, hogy férje szájából kilőtte még a cigarettát is. 1887-ben Viktória királynő uralkodásának ötvenedik évfordulójára a mutatványosok Londonba utaztak, ahol az uralkodónő mellett a produkciót megszemlélte a görög, a dán, a szász és a belga király is.

Az európai turné során a pápa előtt is felléptek, aki a produkció végén megáldotta a látványosságot. Az 1893-as chicagói világkiállításra Bill különleges programmal készült, az új szereplők: beduinok, cári kozákok, német ulánusok és angol dzsidások voltak, a show címe pedig tovább bővült: Buffalo Bill's Wild West and Congress of Rough Riders of the World (Buffalo Bill vadnyugata és a világ vad lovasainak találkozója).

Tündöklésének legfényesebb időszaka ezzel a műsorral kezdődött, ezután ezzel a produkcióval járták be Amerikát, 1902 és 1906 között újabb európai turnét is tettek. Ekkor látogattak el Magyarországra is.

„A film megjelenése előtt Buffalo Bill vadnyugati cirkusza teremtette meg az amerikai nyugat leglátványosabb és egyben leghitelesebbnek ható audiovizuális illúzióját” – értékelte a produkció históriáját visszatekintő tanulmányában Berkes Ildikó. Megállapítását az is alátámasztja, hogy 1894-ben Edison asszisztense fél perces rövidfilmjének témájául Cody cirkuszát választotta. Így tehát a westernfilmek történetének kezdete is Billhez kötődik. Később is számos dokumentumfilm készült róla.

A sors iróniája, hogy a Buffalo-show hanyatlását is a film okozta, hiszen a mozgóképek elterjedése miatt ment csődbe 1913-ban. A főhős életét szerény körülmények között fejezte be 1917-ben, hírneve azonban fennmaradt, az általa alapított Cody nevű város révén is, ahol napjainkban egy igen népszerű múzeumban tekinthetők meg relikviái.

Vadnyugat Magyarországon

A Buffalo Bill Wild West vállalat második európai körútja Angliában kezdődött 1902 telén, ott léptek fel három éven át. 1905 tavaszán hajóztak át Franciaországba, majd egy egész évadnyi szereplés után 1906-ban Olaszországban folytatták. Ezután következtek az Osztrák–Magyar Monarchia nagyobb városai, majd Németország és Belgium zárta a sort.

A hihetetlen precizitással dolgozó amerikai vállalat a magyarországi fellépéseket is gondosan megtervezte: már fél évvel korábban megkérték a vonatkozó városok vezetőségétől a szükséges területfoglalási, vízhasználati, plakátozási engedélyeket, szerződést kötöttek a vasúttal. A fővárosban már két héttel az érkezésük előtt komoly reklámtevékenységet fejtettek ki a vándorcirkusz munkatársai.

Minden hirdetőoszlopra, a kereskedők kirakataiba (ingyenjegyért) színes plakátokat raktak ki, ezen kívül a sajtó is élénken foglalkozott a jövetelükkel. Az újságok rövid hírekben számoltak be róla, hogy „Buffalo Bill látványossága jövő héten érkezik Budapestre és 16-án kezdi meg érdekes előadásait a Tattersallban szabad ég alatt, de fedett nézőtérrel”.

A lapokban megjelentek a várost elárasztó plakátok kicsinyített másai is. A plakátok közepén különféle érdekes, a figyelmet felkeltő vagy éppen izgalmas jelenet ábrája volt látható, például tolldíszes indián alak, kezében tollas lándzsájával, indián asszony, hátán csecsemőjével, Buffalo Bill, ahogy éppen a lovát ugratja, kozák, arab lovasok.

A plakátok némi túlzást is bocsánatosnak tartottak, azt hirdették ugyanis, hogy a cirkusz „800 ember, 500 ló”-ból állt, de a levéltári iratokból tudható, hogy a vállalatnak „csak” 486 alkalmazottja (14 igazgató, 150 fellépő színész, rakodók, állatokat ellátó személyzet, szakácsok, 45-en [!] csak a reklámozással foglalkoztak stb.) és 183 lova, illetve 8 öszvér „tagja” volt. A társulat vonattal közlekedett, de csak a mozdonyokat kellett bérelni, mivel – saját (50 szerelvényből) álló – „járműparkkal” rendelkezett.

Azt a plakátok már a valóságnak megfelelően reklámozták, hogy a programban többféle náció képviseltette magát. Felléptek cowboyok, kozákok, mexikóiak, arabok, dél-amerikai indiánok, valamennyien nemzetük lovaglási hagyományait mutatták be. A közönség láthatott még céllövészetet, postakocsi-támadást, angol és amerikai katonai lovassági bemutatót, de japán akrobatákat is.

A show-nak maga a tábor is része volt: a közönség megcsodálhatta, hogy az indiánok tényleg tipikben (a jól ismert csúcsos sátor) laknak, hogy étküket tábortűznél főzik, a csecsemőiket hátukra kötve hordják. A fellépő helyül szolgáló aréna körüli hatalmas patkó alakú sátorban 7500 ülést helyeztek el, amelyek közül a legtöbb a legolcsóbb, kétkoronás hely volt.

Az aréna egyik végében az előadás kezdetéig a fúvószenekar friss angol dallamokkal szórakoztatta az embereket. A nagy mellett egy kisebb mutatványossátor állt, ebben a betérő látogatók megtekinthették a „legkisebb nőt”, a „tiszta kék testbőrű embert”, rajtuk kívül pedig szellemidézők és kardnyelők, akrobaták és kígyószelídítők szórakoztatták a nagyérdeműt. A produkciók után varietéelőadások következtek, a tábor körül alkalmi elárusítóhelyeken Bill-cukorkát vagy a műsor egy-egy jellegzetes eseményét ábrázoló képes levelezőlapot is lehetett vásárolni.

Kocsmai bunyó az indiánokkal

A társulat három különvonata Bécsből érkezett Budapestre. A zuhogó eső ellenére megjelent sokezres tömeg nagy csodálatát vívta ki a sár miatt lefektetett pallókon zökkenőmentesen végbement kipakolás. A sokadalom elkísérte a csapatot a lóversenytérre, ahol rövid idő alatt felállították a sátortáborukat, majd lepihentek az alkalmazottak.

Budapesten telt házzal működött a cirkusz: „Buffalo Bill előadásai a Tattersallban rendkívüli látogatottságnak örvendtek a drága belépti díj ellenére is” – számoltak be a fővárosi lapok. Az arisztokrácia több tagja is kilátogatott a látványosság helyszínére, például gróf Pejacsevich Tivadar horvát bán a családjával együtt jelent meg, a cirkusz legnevesebb vendége pedig József főherceg volt.

A szervezők a szórakozni vágyó fővárosiak kényelmét azzal is igyekeztek kielégíteni, hogy az előadásokhoz igazodva külön omnibuszjáratokat indítottak. A város a rendőrségen kívül a mentőket is a helyszínre irányította. A 18 előadásból három esetben történt kisebb baleset (zúzódás, horzsolás, lábtörés), a többi show gond nélkül lezajlott.

A fővárosban vendégszereplő indiánok a magyar lakosság szórakoztatása után maguk is kikapcsolódtak néhány helyi kocsmában. Az itt töltött kilenc napból azonban két éjszaka verekedésbe bonyolódtak, erről színes cikkekben számoltak be a lapok.

A rézbőrűek dulakodásai felkavarták Budapest lakóinak indulatait, ennek ellenére a fővárosi szereplések igen jövedelmezőnek bizonyultak. Az utolsó esti előadás után a sátrat és az egész tábort szétszedték, és felpakolták a vonataikra, majd megkezdték vidéki körútjukat.

A szokásos beharangozásoknak mindenhol meglett az eredménye, a pályaudvarokon a korai órák ellenére hatalmas tömegek várták a vonatok érkezését. A megérkezés után következett a vonulás, amely szintén a show részét képezte: a társaság különleges tarka ruháiban átvonult a városok főutcáin a sátorvárosuk felállítására kapott városszéli vásárterekig.

Délutánonként a legkülönfélébb szállítóeszközökön (fogat, bérkocsi, automobil, szekér, kerékpár, omnibusz és gyalog) indult meg mindenütt a nép a vásárterek felé, majd izgatottan foglalták el helyeiket. A lapok rendre megemlítették a zsebtolvajlásokat is (Szegeden például tizenegy zsebmetszőt kaptak el), kitértek a balesetekre (Temesváron lábát törte egy lovászfiú), de hírt adtak más érdekességekről is. Békéscsabán két előadás között a társulat a temetőbe vonult megkoszorúzni az öt évvel korábban itt elhunyt Barnum cirkusz egyik alkalmazottját.

Kijelenthető, hogy a vidéki szállodások, kocsmárosok, kereskedők üzletmenetét mindenütt fellendítette az odaérkező show, mivel a lakosság fogyasztása mellett a vállalat napi étkezési költsége közel 2000 koronára rúgott, és ez az összeg mindig az adott város kereskedőit gazdagította. Az újságok szerint Buffalo Bill városonként 25 000–100 000 korona hasznot zsebelt be, ami biztosan túlzás, de ebből arra következtethetünk, hogy a vállalkozás sikeresen dolgozott Magyarországon. A Vadnyugat egy hónapra költözött be Magyarországra, ahová eljutottak, mindenhol két előadást tartottak, amelyeket városonként átlag 9–12 ezren nézték meg.