Kiállították az Odüsszeia legősibb kódexét
A világ legősibb, könyv (kódex) formátumban fennmaradt Odüsszeia-példányát vizsgálták meg és állították ki a közelmúltban - számolt be róla a BBC. Az intézmény munkatársai, köztük Christopher Pressler professzor és Dr. Jeremy Penner kurátor által felügyelt 1700 éves pergamentöredékek nemcsak az ókori másolási technikákról, hanem a tekercsekről a kódexekre való technológiai átállásról is páratlan információkkal szolgálnak.
- A manchesteri John Rylands Könyvtár szakemberei bemutatták Homérosz Odüsszeia című eposzának legősibb, mintegy 1700 éves kódex formátumú példányát.
- A filológiai elemzés szerint a szöveget eredetileg egy diák másolhatta a római kori Egyiptomban, a hibákat pedig utólag egy tanár vagy korrektor javította ki a pergamenlapokon.
- A lelet egy olyan technológiai átmeneti korszak lenyomata, amikor a mediterrán térségben a nehezen kezelhető papirusztekercseket felváltotta a praktikusabb, lapozható kódexformátum.
A "manchesteri Odüsszeia" néven ismert, ógörög nyelven íródott leletegyüttes a Krisztus utáni 3. századból származik. A dokumentumot a közelmúltban rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szállították az Egyesült Államokba Christopher Nolan új történelmi adaptációjának bemutatójára, majd visszatérve a manchesteri egyetem gyűjteményének állandó kiállításába került. Bár a homéroszi eposznak léteznek régebbi, papirusztekercsekre vagy agyagtáblákra írt apró töredékei, a kutatók szerint ez a legkorábbi ismert példa arra, hogy a költeményt már lapozható, az olvasást segítő lapszámozással ellátott kódexként fűzték össze.
A pergamenlapok paleográfiai és filológiai elemzése új megvilágításba helyezi az ókori szöveghagyományozás folyamatát. Dr. Jeremy Penner kutatásai alapján a szöveget eredetileg egy gyakorlatlanabb írnok vagy diák másolta a római kori Egyiptomban.
A lapokon azonban jól kivehetők egy második személy, vélhetően egy tanár vagy korrektor kézírásának nyomai is, aki utólag javította a hibákat, pótolta a kimaradt sorokat, és kiegészítette a szöveget a helyes kiejtést segítő jelekkel. Ez a kettősség egyedülálló bepillantást enged az ókori írnokképzés és a szöveggondozás mindennapjaiba, bizonyítva a korabeli másolók arra irányuló törekvését, hogy a klasszikus szöveget a lehető legpontosabban őrizzék meg.
A trójai háborúból Ithakába hazatérő hős, Odüsszeusz történetét elbeszélő eposz cselekménye a késő bronzkorban, nagyjából a Krisztus előtti 13. században játszódik. Magát a 24 énekből álló költeményt a tudományos konszenzus a Krisztus előtti 9. és 8. század fordulójára datálja, amikor az a szájhagyomány útján terjedő énekekből végleges formát öltött a görög szárazföldön. Az ókor során az irodalmi műveket jellemzően terjedelmes papirusztekercseken tárolták, amelyek egy ilyen hosszú eposz esetében kifejezetten nehezen voltak kezelhetők.
A manchesteri pergamentöredékek - amelyeket eredetileg 1900-ban vásárolt meg Egyiptomban Lord Balcarres brit műgyűjtő - egy olyan kritikus történelmi és technológiai átmeneti korszak lenyomatai, amikor a mediterrán térségben a tekercseket fokozatosan felváltotta a sokkal praktikusabb és tartósabb kódexformátum. A korábban a nedvességtől erősen károsodott, mára azonban modern klimatizált környezetben konzervált lapok, amelyek a hős hazatérésének szakaszát is tartalmazzák, a nyugati irodalom egyik legfontosabb fizikai mementójaként szolgálnak, testközelből szemléltetve az ókori tudásátadás mechanizmusait.
