Keresztül-kasul bejárta az Oszmán Birodalmat Evlija Cselebi

„Gyalogosan – úgymond – a gyönyörű vidéket, tudniillik a jól őrzött Konstantinápoly környékén levő falvakat, városokat s néhány ezer, Irem kertjéhez hasonló rózsaligetes kertet meglátogattam, s lelkemben nagyobb utazások után való vágyak támadtak, s azt mondám: Ha atyámnak, anyámnak, tanítómnak és testvéreimnek hatalma alól egy kissé kiszabadulok, világjáró leszek.” Evlia Cselebi eképpen emlékezett vissza első utazásaira, amelyek arra indították őt, hogy Konstantinápolyon túlra tekintsen, és bejárja az Oszmán Birodalom távoli tájait is. A 414 éve, 1611. február 25-én született oszmán világjáró utazásai során eljutott Magyarországra is. Leírásai értékes forrásanyagként szolgálnak, általuk bepillanthatunk a török kori Magyarország és a Török Hódoltság mindennapjaiba.

Allah segített

Evlia Cselebi jómódú családba született. Édesapja, Dervis Mohámmed Zilli ékszerészként dolgozott a szultáni udvarban. Jelen volt Buda 1541-es elfoglalásánál, és Szulejmán szultán 1566-ban, Szigetváron bekövetkező halálánál is. A krónikák tanúsága szerint édesapja legalább 80 éves lehetett fia születésekor.

Az ifjú Evlia Konstantinápolyban nőtt fel, és kitűnő nevelésben részesült. A gyermek nagy érdeklődéssel fordult a történelem, a földrajz és nyelvek felé. Az arab mellett megtanult perzsául, görögül és latinul is.

Az ifjú azonban nemcsak az idegen nyelvek és a tudományok terén jeleskedett. Cselebi kiválóan énekelt, és mint aranyhangú müezzin IV. Murád szultán figyelmét is felkeltette.

A fiatalember intelligenciájának és remek hangjának köszönhetően 1631-től már a szultán udvarában töltötte mindennapjait. Cselebinek azonban szűk volt Konstantinápoly, az ifjú szíve messzi tájak után vágyakozott.

Végül egy álomban Allah jelt adott neki: Cselebi egy dzsámiban volt, ahol hirtelen felbukkant Mohamed négy szent kalifa társaságában. A próféta egyik kísérője ekkor figyelmeztette Cselebit, hogy csókoljon kezet a prófétának, és kérje az ő közbenjárását. Evlia nem habozott, Mohamed elé lépett:

„Én tisztátalan – úgymond – vakmerően szent kezéhez érintettem ajkamat s ahelyett, hogy azt mondtam volna: Sifáát já! rászul-Álláh! (Közbenjárást, oh, Allah profétája!), zavaromban azt mondtam: Sziáhát já! rászul-Álláh! (Utazást, oh, Allah prófétája).” A próféta Cselebi nyelvbotlására egy mosollyal válaszolt, és megígérte neki, hogy világutazóvá teszi őt.

Nem tudni, hogy az álomnak és Allahnak végül mekkora szerepe volt Cselebi sorsának megformálásában, de az tény, hogy 1635-ben, élete során először egy nagyobb útra indulhatott, méghozzá Perzsiába, ahová urát, IV. Murád szultánt egy hadjárat keretében kísérte el.

Az első jelentős útja előtt azonban szülővárosát, Konstantinápolyt és annak könyékét fedezte fel. Élményeit ezután írásba foglalta: „a könyves szekrényt – úgymond – birtokomba vettem s némely történeti munkákat követve, szülőhelyemnek, a királyok vágyódása tárgyának, Makedonia tartomány erős várának, Isztámbulnak leírásához kezdettem”.

„Isztámbul” után aztán kinyílt a világ: Cselebi bejárta Anatóliát, Szíriát, Mezopotámiát, Perzsiát, Arábiát, a Kaukázus vidékét, Egyiptomot és az Oszmán Birodalom európai területeit: Szerbiát, Dalmáciát, a Krím-félszigetet, Magyarország és Erdély vidékeit.

Cselebi az 1650-ben a nagyvezíri tisztséget betöltő, majd tartományi kormányzóként tevékenykedő rokona, Melek Ahmed pasa jóvoltából az Oszmán Birodalom számos főméltóságával kapcsolatba került, így pasák és nagyvezírek kíséretében, gyakorlatilag az oszmán hadsereggel utazott. A pasák gyakran bíztak rá diplomáciai küldetéseket is.

Zrínyi csókja

Az évtizedekig tartó kalandos utazások történetét Cselebi egy tízkötetes műben rögzítette az utókor számára, amelyből a hatodik kötet Magyarországgal és Erdéllyel foglalkozik. Az írást Cselebi már utazásai alatt elkezdte, de élményei nagyobb részét kalandos vándorlásai lezárultával, 1678 után vetette papírra.

Cselebi magyarországi és erdélyi élményei az 1660 és 1666 közötti időszakot ölelik fel. Rengeteget megtudhatunk belőle a 17. századi magyar, ha úgy tetszik, hódoltságbeli hétköznapokról, de olyan fontos eseményekről is, mint Várad (Nagyvárad) 1660-as ostromáról vagy az 1664-es szentgotthárdi csatáról.

Várad sikeres török ostromához Cselebi szerint egy fiáért aggódó édesanya árulása is hozzájárult: „… »Mikor Isten akarja a dolgot, megadja hozzá az eszközöket is«, ezen mondás szerint egyik éjjel egy magyar asszony jött Ali pasa szerdárhoz, s így szólt: »Uram! Ha fiamat a tatárok fogságából kiszabadítod, megmutatom neked a várárok vizének útját, és ha az árok vizét lefolyatod, és a várat szárazföldön megtámadod, irgalom nélkül beveszed, máskülönben az ágyúval való ostromlástól ez a vár nem fél.« Ali pasa az asszony fiát azonnal megkerestette, s előhozatván megmutatta, mire az asszony így szólt: »Mária anyám közbenjárt értem; éljen a török, mert a töröktől jóságot tapasztaltam.« …”

Cselebi leírja egy hivatalos küldetésének történetét is. Melek pasa egy várkapitányának kiszabadítását bízta rá. Cselebi nem fegyverrel, hanem tizenkét szekérnyi áruval indult el Csáktornyára, hogy Zrínyi Miklós rabságából váltságdíj fejében kiszabadítsa a pasának fontos török várkapitányt.

Cselebi a rá jellemző módon a boszniai Banja Lukából azonban nem egyenest Csáktornyára ment, hanem népes kíséretével egyetemben előbb meglátogatta Szlavónia nevezetes török uralom alatt álló várait és városait.

Miután kiutazgatta magát, következett a munka. Zrínyi egyébként nagyon szívélyesen fogadta a török követet: „a bánnal összecsókolóztunk” – írta visszaemlékezéseiben. A Zrínyi és Cselebi között lezajlott, a török várkapitány személyét érintő párbeszédből képet kaphatunk a magyarországi török háborúk komor valóságáról, ahol a mindkét fél részéről provokált fegyveres konfliktusok a mindennapok részét képezték, és ahol az ellenfélnek adott tiszteleten alapuló békés tárgyalás pillanatokon belül koponyazúzó küzdelemmé alakulhatott:

„Én, szegény így szóltam: »Bánom! Vegyék le most már a lábáról a vasat!« – A bán válaszolá: »Ha Mária anyára megesküszik, hogy a mi tartományunkat nem fogja többé gyújtogatva, rabolva pusztítani, akkor nem tartom tovább fogságban. Máskülönben darabokra vagdalva megölöm.« — Én, szegény erre azt mondám: »Ez a végvidék helyzete; ti is az ő tartományukat, ők is a ti tartományotokat pusztítják; a világ szokása ilyen.« … ”

A kapitány sorsáról nincsenek további információink, azaz nem tudjuk, hogy hátralevő életében mennyire volt a szerencse kegyeltje, illetve szolgálata során összekerült-e még Zrínyivel. Cselebiről viszont bizton állíthatjuk, hogy Allah valóban a tenyerén hordozta, mert élete során a fél világot bejárhatta.

Hosszú időn keresztül írásainak csak töredékét ismerhette az utókor, mígnem Isztambulban 1896-ban a Szelimie-kertben található, Pertev pasa-féle könyvtár kéziratai között megtalálták a tíz kötetes életművét, amelyet Karácsony Imre fordított magyarra a 20. század elején.