Kegyetlenül, nagy tömegek előtt végezték ki a francia királyok életére törő merénylőket
2022. szeptember 5. 18:02 Múlt-kor
Korábban
Még a hóhérnak is sok volt
A bámészkódok megrökönyödve figyelhették, ahogy a kivégzés utolsó szakasza még a Damiens által addig megtapasztalt kínzómódszerek brutalitását is felülmúlta. A félkegyelmű merénylő végtagjaihoz köteleket erősítettek, és lovakkal elkezdték négy irányba széthúzni a testét.
Damiens jajgatása hosszú perceken át zengett a párizsi délutánban. Az állatok azonban nem bizonyultak elég felkészültnek. Egy óra elteltével az elítélt teste még mindig egyben volt. Az egyik ló már nem bírta tovább, és összeesett. A hóhérok hiába próbálták megváltoztatni az igások pozícióit, ez a módszer sem vezetett eredményre.
A hóhéroknak nem maradt más választásuk: kést ragadtak, és elkezdték levágni Damiens végtagjait a törzséről. Előbb a két combba mélyesztették bele szerszámukat a csontig, majd a két kar következett. Ezt már Casanova sem bírta nézni: „A kivégzés alatt, amikor már csak fele volt meg a testének, olyan irtózatosan üvöltött Damiens, hogy el kellett fordítanom a fejemet.” A tömegben sokan elájultak az irtózatos látványtól.
Damiens kivégzése
A hóhérok segítségével a lovaknak végül sikerült széttépniük a testet. A vesztőhelyet egybefüggő vérszőnyeg borította. Damiens a szemtanúk szerint néhány óra alatt megőszült. Bár teste már csak a törzséből és a fejéből állt, még élt, sőt néhány érthetetlen szót suttogott is, amikor a máglyára dobták.
Torzója még órákon át égett. Hamvait a szokásoknak megfelelően szétszórták a levegőben. Családja szintén a hagyományoknak megfelelő bánásmódban részesült. Házát felégették, apja, felesége és lánya pedig kénytelen volt elhagyni az országot. Testvérei nem használhatták többé a Damiens nevet.
Mivel a nem teljesen beszámítható Damiens csak kisebb sérülést okozott a királynak, kivégzését a felvilágosodás hívei barbár cselekedetnek minősítették. A merénylő brutális megkínzása megerősítette őket abban a hitükben, hogy a monarchia rendszere addigi formájában fenntarthatatlan.
A kivégzés borzalmai még a reimsi illetőségű főhóhérnak, Nicolas-Charles-Gabriel Sansonnak is akkora tehertételt jelentettek, hogy lemondott pozíciójáról. Bár segédhóhér unokaöccse, Charles-Henri Sanson büntetést kapott nem megfelelően végzett munkájáért, a karrierjében ez nem okozott törést. Harminchat évvel később őt érte a megtiszteltetés, hogy lecsaphatta XVI. Lajos fejét.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Restaurálják és átvizsgálják I. Ottó császár magdeburgi sírhelyét 20:02
- Kiállítás nyílt az Iparművészeti Múzeum építésének történetéről 19:12
- Bíróság előtt a Puskin-köteteket lopó nemzetközi hálózat 18:34
- Leomlott a muzsnai erődtemplom külső erődítésének egy része 17:24
- Digitálisan rekonstruálják a Forma Urbis Romae márványtérképét 16:32
- A német invázió rémképe ihlette a brit kémregények előfutárát 13:21
- Többek voltak hataloméhes törtetőknél a Boleyn család tagjai 11:42
- Felszínre hozták az amerikai függetlenségi háború elsüllyesztett ágyúit 10:11



















