Kazinczy Ferencről szóló állandó kiállítással bővült a Magyar Nyelv Múzeuma
2021. június 22. 10:27 MTI
A nyelvújítás vezéralakjáról, Kazinczy Ferencről (1759-1830) nyílt állandó kiállítás hétfőn Széphalomban, a Magyar Nyelv Múzeumában.
Korábban
A Szokott ösvényen szokatlanul címet viselő, történetmesélő kiállítás az embert és az alkotót mutatja be a Sátoraljaújhelyhez tartozó településrészen, ahol a tervek szerint a nyelvújító megálmodott kertjét is megépítik a következő években.
Nyiri Péter, a múzeum igazgatója elmondta: a nyelvújító 25 évig élt és dolgozott Széphalomban. Hozzátette, hogy az elmúlt időszakban megújult a szomszédos mauzóleum és szépen halad a kert felújítása is.
Közlése szerint egy múzeumnak a szokásos gyűjtés, feldolgozás és bemutatás hármas feladata mellett – ezekre alapozva – a történetmesélés is küldetése.
„Nekünk, magyaroknak csodálatos történeteink vannak, ezek általában a tiszteletről, a háláról és a cselekvés felelősségéről szólnak. Mi a magyar nyelv történetéről mesélünk és közben a cselekvés fontosságára is felhívjuk a figyelmet, ezt teszi a Kazinczy-kiállítás is”.
Demeter Szilárd, a széphalmi múzeumot is fenntartó Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója úgy fogalmazott: magyarnak lenni ma politikai állásfoglalás.
Azoknak, akik a román politikai diktatúrában nőttek fel, nem furcsa. De az anyaország még csak most tanulja, milyen az, amikor azok a dolgok, amelyek eddig olyan természetesek voltak, mint a levegővétel, egyszer csak kiállást igényelnek.
A kiállítást Kukorelly Endre József Attila-díjas író, költő nyitotta meg, majd Dankó Dénes, Sátoraljaújhely alpolgármestere személyes történeteken keresztül illusztrálta, mit is jelent a helyieknek az, hogy a nyelvújító földjén élnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap