Hogyan formálták a neolitikus kagylók a korai kommunikációt Katalóniában?

Új kutatások szerint a neolitikus Katalóniában a kagylók voltak az Ibériai-félsziget távolsági kommunikációs rendszerének alapjai.

Egy friss tanulmány szerint több mint 6000 évvel ezelőtt a neolitikus bányászok nemcsak fáklyákra támaszkodtak, amikor leereszkedtek a bányák sötét, labirintusszerű járataiba. A veszélyre figyelmeztető jelzéseket mediterrán tengeri csigákból készült „kagylótrombitákkal” is koordinálták. Ezek a különleges hangszerek az Antiquity folyóiratban közölt kutatás szerint a legkorábbi ismert jelzőeszközök voltak Északkelet-Ibériában. Hangerejük egy modern mentőautó szirénájával is vetekedhetett.

Tizenkét „kagylótrombita” a múltból

A „trombiták” alapanyagát a Charonia lampas, egy ma már ritka, nagy méretű tengeri csigafaj adta, amely a neolitikumban a Földközi-tenger sekély vizeiben élt. Mivel viszonylag nehéz volt hozzájuk férni, ezért feltehetőleg tudatosan gyűjtötték őket. A nemrég felfedezett tizenkét „kagylótrombita” alapján egyértelműen kijelenthetjük, hogy nagy részüket jelzőeszköz-készítésre használták.

A tizenkét trombitára a kutatók a Penedès-síkság és a Llobregat-medence területén találtak rá. A radiokarbonos kormeghatározás szerint a hangszerek Kr. e. 4500 és 3500 között keletkezhettek. Mindez – állították a Barcelonai Egyetem kutatói, Miquel López-García és Margarita Díaz-Andreu – arra utal, hogy egy hosszú időn át fennmaradó, regionális hagyományról lehetett szó.

A kagylótrombiták közül nyolc még ma is használható. López-García múzeumi restaurátorok felügyelete alatt akusztikai vizsgálatokat is végzett. Az eredmények lenyűgözték a kutatókat: a hangszerek közül hét hangja képes volt meghaladni a 100 decibelt. Eddig ezek a legerősebb ismert őskori hangszerek a térségből.

Kagylók és bányászok

Ez a képesség különösen értékes lehetett a neolitikus Katalóniában, ahol a települések száma nőtt, a bányászat pedig egyre intenzívebbé vált. Mas d’en Boixos és Cal Pere Pastor például alig öt kilométerre feküdt egymástól – a hegygerincek között továbbított jelzések tehát gond nélkül célba érhettek.

Can Tintorer bányáiban, ahol sötét, szűk és levegőtlen tárnák húzódtak a mélyben, egyetlen kürt segítségével a bányászok könnyedén kommunikálhattak egymással. A kutatók ezért úgy vélik, hogy a „kagylótrombiták” egy összetett távolsági kommunikációs háló fontos alkotóelemei lehettek.

A vizsgálatok még egy fontos felismerést hoztak: a kagylók segítségével ugyanis a kutatók megállapították, hogy a kisebb méretű jelzőeszközök sokkal erőteljesebben szóltak. Ez pedig arra utal, hogy a neolitikus kézművesek tudatosan válogatták ki a közepes méretű példányokat – ezeknek volt ugyanis a legideálisabb a hangzásuk.

A neolitikum ősi kommunikációs eszköze

Ezek a kagylótrombiták tehát lehetővé tették a távolsági kommunikációt egy olyan korszakban, amikor a társadalmak egyre összetettebbé és térben tagoltabbá váltak. Lehetséges, hogy ezek a „kagylótrombiták” voltak az Ibériai-félsziget legkorábbi távközlési eszközei.