Hétszázezer éves őselefántfog mesél a korai embercsoportok élőhelyéről
Egy Észak-Izraelben feltárt, mintegy 700 ezer éves elefántfog vizsgálata új szemszögből mutatja be a korai embercsoportok egykori vándorlási útvonalának ökológiai viszonyait. A kutatás eredményeit részletező tanulmány a Quaternary Science Reviews című tudományos folyóiratban azt bizonyítja, hogy a pleisztocén korban kiterjedt erdőségek és vizes élőhelyek segítették az emberfélék szárazföldi túlélését.
- Izraeli régészek egy 700 ezer éves erdei őselefánt fogát vizsgálták meg Észak-Izraelben.
- A Geser Benot Jaakov lelőhelyen acheuli kőeszközöket is találtak a fosszília mellett.
- Az izotópos elemzések kiterjedt vizenyős élőhelyet és gazdag mocsári növényzetet mutattak ki.
A kutatási programot a Tel-Haj Főiskola és a Haifai Egyetem munkatársai végezték a Jordán-árokban található Geser Benot Jaakov régészeti lelőhelyen. Gonen Sharon ásatásvezető és csapata az ősi Hula-völgytől délre fekvő területen tárt fel olyan egykori üledékrétegeket, amelyek a pleisztocén földtörténeti korból származnak.
A feltárás során egy egyenesagyargú elefánt (Palaeoloxodon antiquus) nagyméretű őrlőfoga és több agyartöredéke került a felszínre. Az állati fosszíliák közvetlen közelében vulkáni bazaltból pattintott szakócákat és hasítóbárdokat is azonosítottak a szakemberek. Ezek a szerszámok a korai emberi történelem egyik legelterjedtebb kőeszközkészítő technológiájához, az acheuli iparhoz tartoznak.
A maradványok természettudományos vizsgálata során a kutatócsoport nem csupán a zoológiai adatokra fókuszált, hanem az őrlőfogat egyfajta biológiai adatrögzítőként kezelte, amely megőrizte a környezet egykori kémiai ujjlenyomatát. A szakemberek komputertomográfiás felvételekkel, háromdimenziós rekonstrukcióval és a fogkopás mikroszkópos elemzésével vizsgálták a leletet. Ezt a folyamatot a fogzománc izotópgeokémiai mérésével és a környező üledékből származó virágpor mikroszkópos elemzésével egészítették ki. Az integrált módszertan révén sikerült pontos képet alkotni az állat egykori étrendjéről és a környezet klimatikus adottságairól.
Az elemzések eredményei egy kifejezetten gazdag, vizenyős élőhelyet és erdős sztyeppét mutattak ki a mai, jóval szárazabb éghajlatú területen. A szénizotópos mérések azt jelezték, hogy a vizsgált őselefánt élete során folyamatosan hozzáférhetett megbízható vízforrásokhoz. A fosszília mellett megőrződött pollenszemcsék kiterjedt mocsári növényzet, köztük nád, sás, fűzfa és tamariszkusz jelenlétét igazolták. Ezek a biológiai adatok egy olyan stabil és termékeny ökoszisztémára utalnak, amely a hatalmas testű növényevőket és a korai embercsoportokat is képes volt hosszútávon eltartani. A folyók és sekély vizű tavak hálózata megbízható bázist biztosított az itt megtelepedő közösségek számára.
Ez is érdekelhet
A Hula-völgy tágabb földrajzi környezete, a Levantei-folyosó a korai kőkorszak egyik legfontosabb szárazföldi útvonala volt, amely Afrikát kötötte össze Eurázsiával. Az emberfélék korai képviselői, köztük a Homo erectus ezen a viszonylag keskeny földsávon keresztül hagyták el az afrikai kontinenst az évszázezredek során. A vándorló populációk számára a Közel-Kelet vízhálózata és növényzete határozta meg, hogy képesek-e biztonságosan átkelni a sivatagosabb zónákon. A Levantei-folyosó egyfajta ökológiai menedékként működött, ahol a kedvező mikroklíma a globális eljegesedési ciklusok, azaz a jégkorszakok alatt is viszonylagos állandóságot nyújtott az élővilágnak.
A 700 ezer évvel ezelőtti időszakban az embercsoportok túlélése szorosan összefüggött az ivóvíz és az ehető növények hozzáférhetőségével, valamint a vadászható nagyvadak jelenlétével. Az acheuli kőeszközök megléte a Geser Benot Jaakov lelőhelyen bizonyítja, hogy a korabeli emberek aktívan kihasználták ezt a gazdag ökológiai környezetet. Gonen Sharon hangsúlyozta, az egykori táj rekonstrukciója segít megérteni azokat a környezeti kényszerítő erőket, amelyek az emberi faj terjeszkedését formálták. A korai vadászó-gyűjtögető közösségek sikeres alkalmazkodása az ilyen termékeny oázisokhoz alapozta meg az eurázsiai kontinens későbbi benépesítését.
