Hét zsarnok kivégzése

Egy-egy kivégzés mindig hatalmas „médiaeseménynek” számított, így volt ez az ókortól kezdve napjainkig. És ha nem a nép egyszerű fiát, hanem az ország vezetőjét állították a bitófa alá vagy a kivégzőosztag elé, az még nagyobb érdeklődést és visszhangot keltett. Olykor azonban nem a nagy nyilvánosság előtt zajlott az „igazságszolgáltatás”, ilyenkor ezek titkait sokáig csupán egy nyirkos pince vagy egy sötét folyosó őrizte.

Éjjelek a Hold istennőjével

Az Augustust követő második római császár, Caligula őrült megalomániásként vonult be a történelembe: annyira nem volt épelméjű, hogy palotát és szolgákat ajándékozott a lovának, mi több, azt tervezte, hogy a szeretett paripa megkapja a consuli tisztséget is.

A császár uralkodása kezdetén még igen közkedvelt volt: pénzt osztogatott a szegényeknek, és a legkülönfélébb ügyekben kompromisszumokra törekedett.

Caligula az utókor szemében mégis a kegyetlenkedéssel és a klinikai elmebajjal kötődik össze: életét kiszámíthatatlan rohamok, szorongás, álmatlanság és hallucinációk kísérték.

Hosszasan lehetne sorolni a példákat, amikor is azt állította magáról, hogy isten, és gyakran tart négyszemközti megbeszéléseket Jupiterrel, illetve az éjszakákat a Hold istennőjével tölti.

Legendás volt pazarló életmódja és szeszélyes szadizmusa. Suetonius szerint egy apát egyszer arra kényszerített, hogy végignézze saját fia kivégzését, majd meghívta magához egy ebédre. A szarvasmarha értékének emelkedésekor pedig a vadállatainak a börtönök lakóit „tálalta fel”.

Az uralkodó egyre népszerűtlenebb lett, és amikor Rómából Alexandriába kívánt költözni, a szenátus tagjai tervet szőttek a meggyilkolására.

Az egyes elméletek szerint makacs halántéklebeny-epilepsziában szenvedő császárt végül a pretoriánusok, vagyis a testőrség tagjai tették el láb alól a Palatinus-dombon álló császári palota pincesorában.

A merénylők nem kegyelmeztek a császár feleségének, Caesoniának, valamint kislányuknak, Julia Drusillának sem – a gyereknek a folyosó falán zúzták szét a fejét.

Amin egész Európa ledöbbent

I. Stuart Károly − az angolok egyetlen kivégzett királya − imádta a sakkot. Akkor is elmélyülten játszott, amikor jelentették neki, hogy a skótok elárulták őt a polgárháborúban. Még csak fel sem pillantott a játékból, jóllehet sorsa akkor pecsételődött meg.

Az angol parlamentáris hagyományokat sutba dobva, az abszolutisztikus módszerekkel uralkodó király és a parlament hatalmi harca 1642-re polgárháborúba torkollott.

Az Oliver Cromwell vezette vasbordájú sereg végül győzedelmeskedett, és 1648-ra maga a király is ellenfelei kezére került.

A törvényhozók többsége nem kívánta bíróság elé állítani I. Károlyt, Cromwell azonban az angol történelem egyetlen katonai puccsával 1648 decemberében több képviselőt elfogattatott, és az így megcsonkított parlament végük is megszavazta a király bíróság előtti felelősségre vonását.

Károlyt hazaárulással vádolták, és január 27-én fővesztésre ítélték.

Három nappal később, az ítélet végrehajtásának napján rendkívül hideg idő volt. Az uralkodó meleg ruhát kért, hogy a kivégzést végignéző tömeg ne hihesse azt, hogy a félelemtől didereg.

A vesztőhelyre Bibliáját és sakk-készletét is magával vitte. Elmondta utolsó beszédét, majd hosszasan imádkozott, és végül jelezte, hogy készen áll halálra. Délután két óra körül a hóhér bárdja lesújtott – Európa legnagyobb megdöbbenésére.

Királyi fő a kosárban

Az uralkodói címétől megfosztott XVI. Lajos sorsáról 1793 januárjában döntött a francia Konvent, ahol a jakobinusok a népre hivatkozva keresztülvitték akaratukat, és először 387 igen és 334 nem, majd 366:319 arányban a király halálára szavaztak.

Az exkirály kivégzésére voksolt saját unokafivére, Louis Philippe Joseph d’Orléans herceg is.

A rendkívül hosszúra nyúlt voksolás idején a közönség lelkesen tapsolt, közben pedig fagylaltot nyalt, macaront és narancsot evett, valamint iszogatott is egy kicsit.

Január 20-án hirdették ki a halálos ítéletet, és ezt aznap közölték a királlyal is. Az uralkodó fegyelmezetten fogadta a hírt, de kért néhány napot, hogy – mélyen vallásos emberként – méltón felkészülhessen. Kérését megtagadták.

Élete utolsó napján, január 21-én – ahogy azt gyóntatójától tudható – hajnali 5-kor kelt, egy misén vett részt, majd 7 órakor elbúcsúzott családjától. 9-kor a Temple előtt beszállt egy zöld hintóba, „utazótársai” egy pap és két katona voltak.

A kocsi 10 órakor ért a párizsi Forradalom terére, és a király fegyveresek sorfala mellett elhaladva lépett a vesztőhelyre. A hóhérok felszólították ruhái levételére, majd megkötözték.

A fejét állítólag olyan hidegvérrel hajtotta a guillotine alá, hogy ezzel még a körülötte álló, sokat tapasztalt bakókat is meglepte.

A következő pillanatban a felszentelt francia király feje a kosárba hullott – és ez már az elkövetkező terrort vetítette előre.

Egy véres pince pokla

Amikor az orosz polgárháborúban a II. Miklóshoz hű seregek 50 kilométerre megközelítették Jekatyerinburgot – ahol a cári családot őrizték –, a bolsevikok úgy döntöttek, hogy a famíliát és mindazon szolgákat, akik velük maradtak, ki kell végezni.

Ezzel 11 embert ítéltek halálra: a cárt, a cárnét, Alekszej koronaherceget, a négy, 17 és 22 év közötti hercegnőt, az udvari orvost, a szakácsot, egy írnokot és a cselédlányt.

Jákob Jurovszkij, a cári épület mindössze két hete kinevezett parancsnoka – foglalkozását tekintve órásmester – még tapasztalatlan volt a kivégzések terén.

Mivel a likvidálásnak titokban kellett lezajlania, legalkalmasabb helyszínnek a ház pincéje tűnt.

1918. július 17-én hajnalban a parancsnok lekísértette a mit sem sejtő családot az alagsorba, és beterelték őket egy 7x8 méteres helyiségbe. Ezután az ajtóban fegyveres férfiak jelentek meg, akik két sorba rendeződtek, az elülsők fél térdre ereszkedtek.

Miután felolvasták a rögtönzött halálos ítéletet, a cár értetlenkedni kezdett, felesége és leányai keresztet vetettek, a trónörökös pedig kővé dermedt a félelemtől. Az első kósza lövést többtucatnyi követte.

A rosszul megszervezett likvidálás vérfürdővé fajult, tíz rettenetesen hosszú percen át tartott. A szoba megtelt füsttel, a golyók visszapattantak a falakról, a padló vérben úszott.

Duce a benzinkút tetején lóg

„Az arca olyan volt, mint a viasz, a tekintete üveges, szinte már vak. Arcáról nem a félelmet, hanem a teljes kimerültséget olvastam le. Mussoliniban egy csepp akaraterő sem volt már, szellemileg halott volt” – mondta Urbano Lazzaro, az 52. Garibaldi Partizán Brigád  egyik tagja, aki 1945 áprilisában felismerte Olaszország menekülő vezérét.

Amikor 1943 júliusában a szövetséges csapatok partra szálltak Szicíliában, a Ducét megfosztották hatalmától, börtönbe zárták.

A szövetséges németek egy elit alakulata azonban kiszabadította őt a rabságából. Ismét miniszterelnök lett, ám az ellene puccsot végrehajtó fasiszta vezetők kivégeztetésén, valamint emlékiratai írásán kívül másra nem maradt ereje.

A lelkileg és testileg is megtört Mussolini 1945 áprilisában, amikor a szövetségesek az utolsó észak-olaszországi német állásokat is áttörték, szeretője, Clara Petacci társaságában egy német konvojjal próbált meg Svájcba menekülni.

A tervek szerint onnan Spanyolországba repültek volna, ugyanis Clara bátyja Madridban szolgált konzulként.

Szerencsétlenségükre április 27-én a Comói-tó melletti Dongo közelében kommunista partizánokkal találkoztak, akik elfogták, és másnap – több, a Salói Köztársaság vezetésében részt vevő tisztviselővel együtt – agyonlőtték őket.

Holttestüket a milánói Piazzale Loretón tették először a járdára fektetve közszemlére. Nem sokkal később tetemüket egy Esso benzinkút tetőszerkezetére akasztották fel fejjel lefelé. Maradványaikat leköpdösték, kővel dobálták és megcsonkították.

Kivégzett diktátor a tévében

Nicolae Ceauşescu rémuralma elleni megmozdulásokból pár nap alatt felkelés lett, majd az események forradalommá szélesedtek.

1989. december 22-én ezrek gyűltek össze Bukarestben, és amikor a román diktátor az elnöki palota erkélyéről szólni próbált, beszédét füttyszó és petárdarobbanások hangja zavarta meg, ekkor a tévéadás megszakadt.

A megtapasztalt népharag elől helikopteren menekülő conducătort hamar elfogták.

Rendszere pillanatok alatt megbukott, és három nappal később – rögtönzött bíróság előtti, mintegy két órán át tartó tárgyalást követően – feleségével együtt kivégezték, miután felelősnek találták őket 60 ezer ember haláláért, népirtásért és a nemzetgazdaság tönkretételéért.

A visszaemlékezők szerint Elena Ceauşescu kegyelemért könyörgött, és ellenállást tanúsított, férje viszont szó nélkül tűrte „a megalázást”, viszont a megkötözés pillanatában patakokban folytak a könnyei, életének utolsó másodperceiben pedig rázendített az Internacionáléra, a nemzetközi munkásmozgalom himnuszára.

Utolsó szavai ezek voltak: „Éljen a szocialista Románia! Halál az árulókra!”

Az ítéletet – két társával együtt – a 31 esztendős Ionel Boeru, egy elit ejtőernyős alakulat tagja hajtotta végre AK–47-esekkel.

A per néhány részletét, valamint a halott Ceauşescut milliók láthatták még aznap este a tévében.

Kötél Szaddám nyakán

„Allah az egyedüli isten, és Mohamed az ő prófétája” – mormolta Szaddám Huszein kötéllel a nyakán 2006. december 30-án helyi idő szerint reggel 6 óra 7 perckor a muzulmán hitvallás, a sahad szövegét.

Irak véres kezű diktátora másodszor is belekezdett a mondatba, ám csak a Mohamed szóig jutott, ugyanis a bitófa padlója kinyílt alatta, ő pedig alázuhant.

Szemtanúk emlékezése szerint a kezében mindvégig egy Koránt tartó Szaddám engedelmesen viselkedett, nem állt ellen kivégzőinek, azt viszont elutasította, hogy fejére fekete csuklyát húzzanak.

Az Irakot 1979 és 2003 között vasmarokkal irányító diktátort, aki országát évtizedes háborúkba vezette be, emberiesség elleni bűnökért ítélték halálra, ugyanis Dudzsail iraki síita faluban 1982-ben 148 embert öltek meg az iraki biztonsági erők, megtorlásul egy Szaddám Huszein elleni merényletkísérlet miatt.

A 180 ezer kurd halálát okozó népirtás ügyét a kivégzés napjáig nem sikerült bizonyítaniuk a vádlóknak.

A diktátor néhány órával a kivégzése előtt még egyszer, utoljára ehetett kedvenc ételeiből.

Az egykori iraki vezetőnek nem voltak nagy igényei: csirkét kért rizzsel, majd egy csésze mézzel édesített forró vizet ivott.

Ezután imádkozott, és a Koránból olvasott részleteket. Szaddám Huszeint szülőfalujában, az észak-iraki Tikrít közelében lévő Audzsában temették el, kevesebb mint 24 órával a kivégzése után.