Hat legendás kincs, amely máig izgalomban tartja a kalandorokat
2017. április 3. 10:37
Cortés és az amerikai Dél katonái életükért futva rejtették el rablott kincseiket, egy angol hajóskapitány Peru spanyol alkirályát átverve szerezte meg az inkák aranyát, a náci Eldorádót kutatva pedig már több kincsvadász is életét vesztette az évek során. Következzen hat legendás kincs, amely máig izgalomban tartja a kalandorokat!
Korábban
A legendás láda, amely a Tízparancsolat szövegét is őrzi
A héber Biblia tanúsága szerint a Frigyláda egy díszes, aranylemezekkel borított faláda volt, amelyet Mózes Isten útmutatása szerint készített. A hagyomány szerint a zsidók ebben tárolták és hordozták a különféle szent ereklyéket, köztük azt a két kőtáblát is, amelyek a Tízparancsolatot tartalmazták. A ládát később Salamon templomában, Jeruzsálemben helyezték el. Kr. e. 607-ben aztán a babiloniak megostromolták az izraeli fővárost és lemészároltak lakosainak jelentős részét. A túlélők száműzetésbe kényszerültek és mire visszatértek, a Frigyládának már csak hűlt helye volt. Senki sem tudja, hogy a Biblia egyik leghíresebb kincsét a babiloni hódítók pusztították-e el, vagy még a város védői rejtették el ismeretlen helyre az ostromot megelőzően. Bármi is legyen az igazság, régészek és kincsvadászok már évszázadok óta keresik a legendás Frigyládát, mindeddig sikertelenül.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- A Dialógus békecsoport történetét bemutató kiállítás nyílik Budapesten
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget
- Diplomáciai vitát robbantott ki a szovjet katonai sírok áthelyezése Litvániában
- Archív videófelvétel dokumentálja a berlini fal utolsó hónapjait
- Elhalasztották a częstochowai egykori kommunista börtönépület eladását
- Továbbra sem lesz múzeum Tito hajója
- Hallgatás övezi a kínai kulturális forradalom hatvanadik évfordulóját
- Átnevezték és felszámolják a moszkvai Gulag Múzeumot
- Szerelme miatt lett sorozatos határsértő egy görög férfi a Kádár-korszakban
- Történeti hűségre törekszik az új Odüsszeia-film zenéje 19:53
- Középkori falfestményeket és órákat restaurál az anglikán egyház 18:48
- Mesterséges intelligencia segítségével azonosítottak egy skót remekművet 17:17
- Új DNS-kutatás árnyalja a longobárdok kárpát-medencei történetét 16:50
- Evolúciós átmenetről tanúskodik a Haifánál talált őskőkori barlang 16:16
- Azonosították az 1943-as bari légitámadás utolsó hajóroncsát 15:24
- Egy felégetett falu régészeti anyagát mutatja be a Nemzeti Múzeum 14:28
- Egyedüli nőként tudósított a normandiai partraszállásról Hemingway felesége 13:39




















