Faszénmaradványok árulkodnak a neandervölgyiek táborszervezési szokásairól

Egy Barcelona közelében található őskőkori lelőhely apró faszénmaradványainak térbeli elemzése új részleteket tárt fel a neandervölgyi emberek táborszervezési módszereiről. A Journal of Paleolithic Archaeology című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók a tűzrakóhelyek körüli hulladék eloszlásából következtettek a korabeli közösségek mindennapi térhasználatára és takarítási gyakorlatára.

Az Abric Romaní sziklamenedék kivételes részletességgel őrizte meg a neandervölgyi jelenlét nyomait, amelyeket a szakemberek a Kr. e. 110 000 és 40 000 közötti időszakra kelteznek.

A jelenlegi kutatás a lelőhely egy konkrét, Ra elnevezésű rétegére összpontosított, amelyet a régészek 2019 és 2022 között tártak fel. Ebben a rétegben jól elkülöníthetők a különböző tevékenységekhez köthető területek, így a belső régiók tűzrakóhelyei és a külső zónák kőeszközkészítő műhelyei. Bár a korábbi ásatások során a szakemberek már azonosítottak hálóhelyeket és hulladéklerakókat, a mostani vizsgálat kifejezetten a mikroszkopikus méretű tüzelőanyag-maradványokra fókuszált. A faszén darabkáinak elhelyezkedése ugyanis hűen tükrözi az egykori lakótér mindennapos karbantartását.

A kutatók 640 kézzel gyűjtött faszéntöredéket vizsgáltak meg aprólékosan a laboratóriumokban. A mikroszkópos elemzések kiterjedtek a fafajok meghatározására, a növekedési és bomlási nyomok rögzítésére, valamint az égési és ásványosodási folyamatok azonosítására. A kapott adatokból digitális térképeket készítettek, majd statisztikai tesztekkel vetették össze az egyes területek faszénkoncentrációját.

Az eredmények rávilágítottak arra, hogy az egykori táborlakók elsősorban a környéken bőségesen rendelkezésre álló hegyi fenyőt (a vizsgált töredékek 76 százalékát) használták tüzelőként. A fa anatómiája és a bomlási nyomok arra utalnak, hogy a csoportok nagyrészt a földre hullott, elhalt ágakat gyűjtötték össze a menedék közvetlen közeléből.

A térinformatikai elemzés két élesen elkülönülő eloszlási mintázatot mutatott ki a tábor területén. Az északi szektorban a faszénmaradványok széles sávban, közvetlenül a tűzrakóhelyek körül sűrűsödtek, ami egy elsődleges hulladéklerakó zónára utal. Ezzel szemben a déli részen kisebb, elszigetelt, a tűztereken kívül eső halmokat azonosítottak. A kutatók szerint ezek a másodlagos lerakóhelyek a tűzrakók tudatos kitakarításából és a hamu elszállításából származhattak. A déli töredékeken ugyanakkor arányaiban több ásványi lerakódást és gombásodási nyomot figyeltek meg, ami a táboron keresztülfolyó víz természetes mozgató hatását is jelezheti.

A faszénmaradványok vizsgálata önmagában nem képes minden kérdést tisztázni, ezért a szakemberek a jövőben más lelettípusokkal is összevetik a térképeket. A kutatócsoport hangsúlyozza, hogy az állatcsontok, a kőeszközök és a mikroszkopikus üledéknyomok együttes elemzése szükséges a takarítási hipotézis megerősítéséhez. A törött kőeszközök darabjainak illesztése és az apró törmelékek vizsgálata segíthet elkülöníteni az egymást követő látogatásokat az egybefüggő, hosszan tartó megtelepedéstől. Bizonyos mikroszkopikus elváltozások, mint például a gombás nyomok, keletkezhettek már a tűzifa begyűjtése előtt, de akár a tűz kialvása után is. Az átfogó vizsgálat végső célja a korabeli események sorrendjének és a tűzrakóhelyek újrahasználatának pontos megértése.

A neandervölgyi ember a középső paleolitikum időszakában, nagyrészt a jégkorszakok változó éghajlati körülményei között népesítette be Európát és a Közel-Keletet. A tűz használata kulcsfontosságú volt a túlélésük szempontjából, hiszen nemcsak meleget biztosított, hanem a hús megsütését és a társas érintkezést is lehetővé tette. A tűzrakóhelyek a mindennapi élet központjaiként szolgáltak, ahol az ételkészítés mellett az eszközök karbantartása és a közösségi élet is zajlott. A tüzek gondozása, a tüzelőanyag gyűjtése és a hamu eltakarítása a táborhelyek szervezett működésének alapfeltétele volt. Az ilyen jellegű komplex térhasználat arra utal, hogy ezek az emberfélék fejlett kognitív képességekkel rendelkeztek a környezetük tudatos alakításához.

Az Ibériai-félsziget és különösen a mai Katalónia régiója gazdag a középső kőkorszakból származó lelőhelyekben, amelyek közül az Abric Romaní kiemelkedő tudományos jelentőséggel bír. A vastag mésztufarétegek gyors lerakódása miatt a hajdani felszínek gyorsan konzerválódtak, ami páratlan felbontású régészeti adatokat szolgáltat a modern kutatás számára. A vadászó-gyűjtögető életmódot folytató csoportok vándorlásaik során rendszeresen visszatértek a jól bevált sziklamenedékekbe, ahol a korábbi tüzelőhelyeket gyakran újra birtokba vették. A mostani faszénelemzések sikeresen integrálják a mikrobotanikai módszereket a hagyományos régészet eszköztárába, tovább árnyalva a neandervölgyi közösségek mindennapjairól alkotott történelmi képet.