Évtizedeken át nem aludt az első világháborúban fejbe lőtt magyar katona
2021. július 26. 18:41 Múlt-kor
Korábban
Cirkusz és koponyavásár
Kern azonban nem csapott le ezekre a lehetőségekre, mint ahogy a többire sem. Pedig alkalma bőven lett volna rá. Ahogy 1938-ban, egy újságnak adott interjúban fogalmazott, szinte nem telt el úgy év, hogy balesete óta ne kapott volna valamilyen ajánlatot külföldről, és persze Magyarországon is rengetegen bombázták felkérésekkel.
Egy amerikai gyűjtő egyenesen odáig ment, hogy Kern koponyájára tett ajánlatot, aki azonban nem kért az „ördögi üzletből”, mondván, a teste nem az övé, hanem Istené. „Volt olyan, aki cirkuszban akart mutogatni, természetesen a leghatározottabban visszautasítottam ezt az ajánlatot. Egyszer felszólítottak, hogy menjek világkörüli útra, tartsak előadásokat magamról, a csodáról. Ezt sem fogadtam el. Nem akarom én mutogatni magam, kérem, azt sem akarom, hogy beszéljenek rólam az emberek. Nyugodtan, csendben élek, nem akarok semmit az élettől” – fogalmazott.
Egy napja ekkoriban, immár nyugalmazott hivatalnokként így nézett ki: „Reggel bemegyeik a Társadalombiztosító Intézetbe (...) Ott tartózkodom az esti órákig. Fizetést ezért nem kapok, de valamit csak kell csinálnom (...) A késő délutáni órákban hazajövök, beülök (...) az íróasztalom mellé és olvasom a lapokat. Minden magyar lapot megveszek és elolvasok... De járnak nekem angol, francia és német lapok is, mindhárom nyelven beszélek, azokat is elolvasom. Utána vacsorázom, ledőlök az egyik karosszékbe és regényt olvasok, mindenféle regényt.”
Kern éjszakai elfoglaltságai az évek során meglehetős változékonyságot mutattak. Volt időszak, amikor végigsétálta az éjszakákat, máskor a lakásban sétált, olvasott, de gyakran fordult meg mulatókban is.

Elmondása szerint a zene miatt látogatott éjszakánként lokálokat, mivel egy jó zene hallatán olyan érzése volt, mintha aludna. A harmincas évek végén éjszakánként gondolatban gyakran bejárta az egész Földet. Földrajzzal foglalkozott, és gyakran térképeket is másolt.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Őskori kőkört fedeztek fel Skócia híres régészeti lelőhelyén 16:03
- Vita bontakozott ki Berlinben egy náci bunker sorsa miatt 13:03
- Ókori színházakban rendeznek opera- és balettfesztiválokat Törökországban 12:11
- 09:22
- 09:02
- 08:47
- Négyszáz éves festmény igazolt egy 21. századi tudományos felfedezést 07:23
- Új leletek árnyalják az elfeledett közép-ázsiai állam történetét tegnap



















