Évszázados technikákkal őrzik a Szent Péter-bazilika mozaikjait
A Szent Péter-bazilika több mint nyolcezer négyzetméternyi felületét borító történelmi mozaikok állagmegóvásáért és a pápai diplomácia egyedi ajándékainak elkészítéséért a kései 1500-as évek óta működő Vatikáni Mozaikműhely felel - mutatja be a Reuters legfrissebb riportja. A műhely szakemberei jelenleg a bazilika egyik legrégebbi terének, a Kelemen-kápolnának a restaurálásán dolgoznak.
A Vatikáni Mozaikműhely (Studio del Mosaico Vaticano) jelenleg 12 állandó művészt foglalkoztat. Feladatuk nemcsak a világ legnagyobb templomának karbantartása, hanem olyan kisebb léptékű műalkotások létrehozása is, amelyeket Leó pápa az úgynevezett „mozaikdiplomácia” keretében a Vatikánba látogató külföldi vezetőknek ajándékoz, vagy külföldi útjai során adományoz. Korábban XVI. Benedek pápa is a stúdió mozaikjait ajándékozta George W. Bush és Barack Obama amerikai elnököknek hivatalos vatikáni látogatásuk során. Paolo Di Buono, a műhely igazgatója szerint a mozaikok pápai ajándékként való felhasználása a Vatikán egyik legfontosabb hagyománya.
Egy-egy alkotás elkészítése – amely apró, színes csempékből állít össze vallási (például Jézust és Máriát ábrázoló) vagy világi (például a római Colosseumot megjelenítő) jeleneteket – hónapokig tartó, rendkívül intenzív folyamat. A stúdió egyik legutóbbi munkája a pápa portréja volt, amelyet a római Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában (Basilica di San Paolo fuori le mura) helyeztek el. Ezt a körülbelül 16 ezer apró darabból álló képet egy háromfős csapat készítette el öt hónap alatt. Nicoletta Marino mozaikművész elmondása szerint a rendkívül kisméretű darabok miatt a munka aprólékos, és hatalmas türelmet igényel. Az alkotók munkamódszerei eltérőek: míg Galise egy kirakóshoz hasonló, fekete-fehér tervrajz alapján dolgozik, mások színes képekből vagy rajzokból indulnak ki.
A műhely nemcsak művészeti stúdióként, hanem páratlan történelmi archívumként is funkcionál. Egy kétemeletes, 9000 fiókos szekrényrendszerben összesen 27 ezer különböző színű és árnyalatú mozaikdarabot őriznek. Ezek közül mintegy 23 ezer darab történelmi műtárgynak minősül: olyan, elmúlt évszázadokból származó színkészletek, amelyeket ma már nem tudnak előállítani, és amelyek egy napon el fognak fogyni. A történelmi darabok egy részét olyan, mára betiltott mérgező anyagok felhasználásával készítették, amelyeket a modern eljárások során már nem alkalmaznak. A művészek a pápa portréjának elkészítésekor is ehhez a történelmi archívumhoz nyúltak, hogy minél pontosabban visszaadhassák az arc árnyékait.
Ez is érdekelhet
A Vatikáni Mozaikműhely jelentősége a Szent Péter-bazilika építéstörténetében gyökerezik. A bazilika belső terének díszítésekor a Vatikán kezdetben hagyományos festményeket és freskókat rendelt a kor legnevesebb művészeitől. A hatalmas tér speciális mikroklímája, a nedvesség, valamint a liturgiák során folyamatosan égő gyertyák és a tömjén füstje azonban gyorsan károsította a vásznakat és a vakolatot.
Ennek a konzerválási problémának a megoldására a Szentszék a 16. század végétől kezdve áttért a festmények mozaikmásolatainak elkészítésére. A mozaiktechnika alkalmazása – amellyel ma 8360 négyzetméternyi felületet, köztük a központi kupolát is borítják – lehetővé tette az "örökkévalóságnak" szóló alkotások létrehozását. Di Buono igazgató hangsúlyozta: a stúdió munkatársai egy hosszú történelmi láncolat utolsó szemeként tekintenek magukra, akik az elődeik által megalkotott, ősi hagyományokat mentik át a jövő számára. A csapat jelenleg is ezen a történelmi folytonosságon dolgozik: a Szent Péter sírjának közelében, az altemplomban (grotte) található, nagy tiszteletnek örvendő Kelemen-kápolna kupolájának mozaikjait restaurálják.