Hét méter mélyen találtak érintetlen ókori hajókat Peking alatt

Egy pekingi városrehabilitációs projekt során három, egyenként több mint tíz méter hosszú, jó állapotban fennmaradt ókori folyami hajót tártak fel a kínai régészek. A 2025 végi ásatások hivatalos eredményeit és újraértékelését a Pekingi Fővárosi Régészeti Intézet munkatársa egy október végi szakmai fórumon mutatta be, amelyről az Arkeonews közölt részletes beszámolót. A mintegy ezernyolcszáz éves leletegyüttes eszerint a valaha Észak-Kínában felfedezett legnagyobb belvízi flotta lehet.

A famaradványokat a jelenleg sűrűn beépített pekingi Fengtaj kerületben, Vancsüansze falu térségében hozták felszínre, mintegy hét méter mélyen a felszín alatt. Ting Li-na kínai kutató szerint az ókorban ezen a területen kanyargott a Jungting folyó, amely kulcsfontosságú vízi útvonalként kötötte össze Észak-Kínát a birodalom központi régióival.

A három lapos fenekű bárkát az egykori folyómeder egy kanyarulatában, egymás mellett feküdve, délnyugat felé néző orral találták meg, és a kutatók a Jungting 1, 2 és 3 nevet adták nekik. Az ásatás az első közvetlen régészeti bizonyítékot szolgáltatja az ókori Peking térségének intenzív belvízi hajózására, amely a korábbi feljegyzéseknél jóval hangsúlyosabb szerepet játszhatott a térség logisztikájában.

A három jármű közül a harmadik a leghosszabb a maga tizenöt méterével, míg a tizennégy méteres második hajó maradt fenn a legépebb állapotban. A radiokarbonos vizsgálatok előzetes eredményei a hajókat a késő Keleti Han-dinasztia és a rá következő Vej és Csin korszak (Kr. u. 3. század) idejére datálják. A hajótestek megépítésénél alkalmazott módszerek rávilágítanak az ókori hajóácsok anyagismeretére és technikai felkészültségére. Az elemzések kimutatták, hogy a törzsek kialakításához elsősorban a vízállóságuk miatt kedvelt különböző fafajokat (főként fenyőféléket) használtak, míg egyes megerősítésekhez az eperfafélék családjába tartozó szívósabb faanyagokat részesítették előnyben.

A hajótest alsó deszkáit hagyományos, faszegekkel és csapolással rögzítették egymáshoz, ám a felsőbb szerkezeti elemeknél már vaskapcsokat és szögeket is használtak. A padlólemezek összeillesztési technikája a szakemberek szerint erős hasonlóságot mutat az ország belsejében, Hszian városában korábban felfedezett, Selyemút 1 néven ismert ókori hajó építési megoldásaival, ami az építészeti ismeretek kiterjedt kínai hálózatára utal. Néhány szerkezeti megoldás a római kori mediterrán térség hajóépítészetével is párhuzamba állítható, ám a közvetlen technológiai kapcsolatot a két távoli régió között egyelőre nem támasztják alá bizonyítékok.

A leletegyüttes történelmileg legfontosabb részlete a második, legépebb hajótest különböző pontjain azonosított tíz darab faragott írásjegy. Az ókori kínai kalligráfiával bevésett „kuan” karakter jelentése az államhoz vagy a hivatalos intézményekhez köthető, ami azt bizonyítja, hogy a hajó köztulajdonban volt, és közfeladatot látott el. Azt még vizsgálják a kutatók, hogy a járműveket közvetlenül az állami flotta részeként, vagy pedig állami felügyelet alatt álló áruszállító hálózatban üzemeltették-e. A folyami útvonalakon elsősorban gabonát, építőanyagokat és katonai utánpótlást szállítottak a főváros és a vidéki központok között.

A Keleti Han-dinasztia (Kr. u. 25–220) Kína történetének egyik legstabilabb és gazdaságilag is virágzó korszaka volt. Az államgépezet fenntartásához elengedhetetlen volt a kiterjedt folyórendszerek és az azokat összekötő mesterséges csatornák folyamatos ellenőrzése. Az ókori kínai folyami logisztika hatékonysága tette lehetővé a hatalmas birodalom közigazgatásának és hadseregének ellátását, mivel a nehézkes és drága szárazföldi teherszállítás helyett a vízi utak biztosították a tömegáruk mozgatását. Amikor a birodalom a Han-kor végén, a „három királyság” zavaros évtizedeiben, majd a Csin-dinasztia (Kr. u. 266–420) alatt széttagolódott, a belső vízi utak feletti kontroll a stratégiai fölény egyik legfontosabb eszközévé vált a rivális államalakulatok között.

Az ezernyolcszáz évnyi folyami üledék alól előkerült vízzel átitatott famaradványok megmentése komoly technikai kihívást jelentett. Az acélvázakkal megerősített szerkezeteket sikeresen kiemelték az ásatási területről, a roncsok jelenleg egy kifejezetten erre a célra kialakított konzerváló létesítményben várják a szakszerű vegyi kezelést a további állagromlás megakadályozása érdekében. A hajók mellett nagy számban találtak emberi és állati (ló, szarvasmarha, juh, sertés és kutya) csontmaradványokat is, amelyek elemzése további támpontokat nyújthat az egykori folyóparti életmód és a kikötői tevékenységek megértéséhez.