Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban

Képzeljük el, hogy egy időgép lehetővé teszi számunkra, hogy visszautazzunk az ókori Athénba. Kis idő múlva a bor megereszti a nyelvünket, és vendéglátónk szerelmi életéről kezdünk kérdezősködni. Ha a feleségéről érdeklődünk – különösen, ha név szerint is megemlítjük az asszonyt – derék ismerősünk valószínűleg értetlenül fogja fogadni a dolgot, rosszabb esetben pedig néhány fogunk is bánhatja az indiszkrét tapogatózást. Egy tisztességes athéni polgár ugyanis még a házába látogató ismerőseinek sem engedte meg, hogy találkozzanak hitvesével, akit egyszerűen csak „feleségemnek” nevezett. Ha egy meleg barátunkat említjük neki, nem fog érteni semmit. Az ókori görögök nem tettek különbséget a heteroszexualitás és a homoszexualitás között, és teljesen elfogadottnak számított, ha egy idősebb férfinak kapcsolata volt egy fiatal fiúval.  Ha a férfiasságról kezdünk el beszélgetni, szintén támadhatnak nézetkülönbségek. A női skalpok mértéktelen gyűjtése nem a férfiasság egyik megnyilvánulásának számított, hanem egyszerű szexuális kicsapongásnak, amely a görögök szerint elsősorban a nőket jellemezte. Hihetetlen kulturális különbségek. Talán jobban járunk, ha időutazás helyett áttekintjük, miként is viszonyultak az ókori görögök a szerelemhez.

Az athéni kényszerházasság

Athénban a házasságra a törvényes örökös biztosításának eszközeként tekintettek. Különösen igaz ez Periklész korától, ugyanis a neves államférfi törvényei értelmében csak azok lehettek a polisz állampolgárai, akiknek mindkét szülője athéni volt. A feleség egyetlen feladata ennek következtében a nemzetség folytonosságának biztosítsa volt.

Az athéni arisztokrácia fiatalon, 13-15 évesen házasodó asszonyai akkor örvendtek megbecsülésnek, ha csendesek és észrevétlenek maradtak, és már nevelésük során is arra törekedtek, hogy a lány – Xenophón szavaival élve – a „lehető legkevesebbet lássa, a lehető legkevesebbet hallja, és legkevesebbet kérdezősködjék”. A szülői házban elsajátították a gyermeknevelés, valamint a háztartási ismeretek legfontosabb alapismereteit, így felkészülten léphettek át új életükbe. 

A feleségek elzártan éltek a ház nők számára kialakított lakrészében, a günaikeionban. Nem ettek, és nem aludtak együtt a férjükkel, és mivel – neveltetésükből adódóan – teljesen műveletlenek voltak, a házastársak közötti beszélgetések is nagyon ritkának számítottak. Egy férfi életében általában nem a feleség volt az egyetlen nő, akivel szexuálisan érintkezett. Az asszonyok olykor kénytelenek voltak megosztani otthonaikat férjük szeretőivel, ugyanis az andrónban, vagyis a férfiak házrészében történtekbe nem volt beleszólásuk.

Bár a törvények értelmében a feleségek nem mehettek el otthonról, és nem beszélhettek idegenekkel, valójában gyakran előfordult, hogy meglátogatták szomszédasszonyaikat, temetéseken vettek részt, és olykor még szüléseknél is segédkeztek. A férfiak által szervezett közösségi eseményeken nők számára tilos volt a megjelenés, ezért megszervezték saját ünnepségeiket, amelyekből viszont a férfiakat zárták ki. A rabszolgát nem alkalmazó, kevésbé jómódú férfiak feleségei valamelyest nagyobb mozgástérrel rendelkeztek, ugyanis kijárhattak vízért a kutakhoz, kézműves, valamint mezőgazdasági termékeiket pedig saját maguk árusíthatták.

Menyasszonyszöktetés Spártában

Spártában a nők sokkal szabadabban élhettek, mint a többi görög városállamban. A lányok ugyanolyan nevelésben részesültek, mint a fiúk: a különböző atlétikai számok (birkózás, futás stb.) gyakorlása mellett az éneklés és a tánc fortélyait is elsajátították. Általában meztelenül gyakorlatoztak, és a hétköznapok során is kihívóbban öltözködtek, mint az athéni nők.

A férfiak, akik már gyerekkoruktól katonai barakkokban laktak, 20 éves koruk körül házasodtak, ezután azonban még 10 évet kellett várniuk, hogy elhagyhassák a laktanyát, és feleségükkel élhessenek. A házasság a menyasszony megszöktetésével kezdődött, a nászéjszaka elhálása után azonban a férjnek éjszakánként a legnagyobb titokban kellett elhagynia a laktanyát, ha a hosszú átmeneti időszak alatt ismét látni akarta feleségét. Az indoklás szerint a szigorú korlátozásra azért volt szükség, mivel így a katonák gyakorolhatták az önmegtartóztatás erényét, és nemi vágyuk is fokozódott, ami erős és egészséges utódok nemzéséhez segítette őket. Amennyiben egy felettese rajtakapta a szabályszegő férfit a romantikus kiruccanáson, példásan megbüntethette.

A korabeli görögök úgy tartották, hogy a nőknek a férfiaknál jóval nagyobb a szexuális étvágyuk, ezért nehezen tudnak uralkodni az ösztöneiken. Ezzel magyarázták, hogy bár az asszonyok a külvilágtól hermetikusan elzárva éltek, gyakran követtek el házasságtörést. A férj pedig nehezen tolerálta felszarvazását. Az athéni törvények lehetővé tették, hogy a megcsalt férfi büntetlenül megölje felesége szeretőjét, a hűtlen asszony pedig nem vehetett részt vallási ünnepeken, nem szépítkezhetett, és azt is megtiltották neki, hogy templomba járjon.

A férj bármikor elválhatott feleségétől, és lehetősége volt egy másik férfinak felajánlani az asszonyt, annak beleegyezése nélkül. A nők ebben a tekintetben is hátrányosabb helyzetben voltak a férfiaknál, ugyanis csak egy rokon közvetítésével – rossz bánásmódra hivatkozhatva – kezdeményezhették a válást, a gyerekek pedig minden esetben apai gyámság alatt maradtak.

Gyönyörök kertje – a prostitúció

„A hetérákat a gyönyör miatt tartjuk, az ágyasokat, hogy kiszolgálják napi szükségleteinket, a feleségeket pedig azért, hogy törvényes gyereket szüljenek nekünk és hű házvezetőink legyenek.” – kategorizálta a nőket Démoszthenész i.e. 4. században. Mivel a férfiak feleségeiket nem tekintették testi-lelki társaiknak, boldogságuk forrását máshol kellett keresniük. A nemi vágyak kielégítésének legegyszerűbb módját a pornék, vagyis a közönséges prostituáltak szolgáltatásainak igénybe vétele jelentette. A legtöbb esetben még görögül sem beszélő, rabszolgasorban tengődő örömlányok általában férfi kerítők alkalmazottaiként tevékenykedtek, de egy gazdag hetéra irányítása alatt is állhattak. Általános gyakorlat volt, hogy a kiöregedett, netán elszegényedett anya családi vállalkozás keretén belül lányait is megtanította a mesterség fortélyaira.

A szümposzionok (lakomák) állandó vendégeinek számítottak a pornéknál jóval magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtó művelt luxusprostituáltak, a hetérák. Örömlányokat futtató vállalkozóktól bérelték ki őket egy-egy éjszakára, és tánccal, szavalással, hangszeres zenével, valamint szellemes beszélgetésekkel mulattatták a férfitársaságokat. Sokan közülük ünnepelt hírességek lettek. Rhodópisz, Laisz, vagy Praxitelész Aphrodité-szobrához modellt ülő Phrüné az ókori Görögország legismertebb személyiségei közé tartozott.

A férjek az örömlányok szolgáltatásait olykor nem csak egy-egy éjszakára vették igénybe. Gyakori volt, hogy ágyast (pallakét) tartottak, akit házasságkötés nélkül maguk mellé vehettek a háztartásba. A kapcsolatból származó gyerekek nem lehettek athéni állampolgárok, ugyanis a pallakék általában a bevándorlók közül kerültek ki. Az egyetlen kivételt Periklész kivételezett szeretője, Aszpaszia jelentette. A rendkívül csinos és szellemes milétoszi születésű ágyas olyan politikai befolyásra tett szert Athénban, hogy Periklésztől született fiát teljes jogú athéni polgárrá avatták.

Egy másik út – homoszexualitás görög módra

Mivel a legmódosabb rétegeken kívül a legtöbb férfinak nem volt lehetősége megfizetni a hetérák szolgáltatásait, kénytelen volt saját nemének képviselői között testi és szellemi partnert keresni.
Az ókori Görögországban a homoszexualitás több formája is ismert volt. A Spártához hasonlóan működő militarista városállamban, Krétán az ún. beavatási homoszexualitás, más néven pederasztia terjedt el, amely egy idősebb férfi (erasztész) és egy általa kiválasztott kamasz (erómenosz) kapcsolatát jelentette. Az erasztész a szülők színlelt tiltakozása mellett szöktette el a kiszemelt ifjút, akivel két hónapon át együtt élt és vadászott. A beavatás után a rabló egy katonai egyenruhával, egy borivó kupával és egy ökörrel (amelyet Zeusznak kellett feláldoznia) ajándékozta meg a kamaszt. Ha az erasztész valamilyen módon bántalmazta a férfiak világába bevezetett fiút, a törvény lehetővé tette, hogy elrablóján bosszút álljon, de ilyen csak ritkán történt meg.

A rítust Spártában is ismerték, Athénban pedig a szertartás egy kifinomultabb formája érvényesült, ugyanis az érett férfiak elrablás helyett flörtöltek ifjú kiszemeltjükkel. A törvények a túlságosan fiatal fiúknak védelmet nyújtottak, de 16 éves koruktól lazítottak a kamaszok felügyeletén, akik megkaphatták első ajándékaikat csodálóiktól. Az erasztész azonban csak kellő kitartással érhetett el eredményeket kiszemeltjénél, ugyanis nem nézték jó szemmel, ha egy fiú túl könnyen adta magát hódolójának. Az erasztész ezután megtanította a szeretett fiút indulatai megfékezésére és a felelős állampolgári viselkedésre, amiért cserébe mindössze hálát és odaadást, na meg persze némi szexuális ellenszolgáltatást remélt.

Az erasztész és az erómenosz közötti szexuális kapcsolat vélhetően elsősorban a pénisz és a combok simogatásában merült ki, ugyanis a behatolás a passzív félre nézve megalázó volt. Ha egy felnőtté váló korábbi erómenoszt az eurüproktosz szóval illették (szó szerint: széles ánusszal rendelkező), rendkívül durva sértésnek számított, amit gyakran arra használtak fel, hogy rontsák a politikai részvétel korhatárát elérő ifjú presztízsét. A fiatalokkal folytatott anális szex tehát kényes terület volt, és az apa feljelenthette az erasztészt, ha úgy gondolta, hogy a fiával szégyenteljes dolog történt.

Ha a fiatal társra vágyó érett férfi nem talált magának megfelelő partnert, elég volt elmennie egy tornacsarnokba, ahol kedvére válogathatott a meztelenül gyakorlatozó fiatal atléták közül. A Nemea és Théra tornacsarnokának közelében található falfeliratok is tanúsítják, hogy a kidolgozott testű ifjak látványa gyakran gerjesztett nemi vágyat a szemlélőkben. Az „Akrotatos szép” falfirka még a visszafogottabbak közé tartozik, a „Krimón itt szeretkezett Bathüklész fiával, […] testvérével” felirat viszont magyarázatul szolgálhat arra, miért tiltották meg az athéni törvények a tornacsarnok nyitva tartását hajnalodás előtt és naplemente után.

Leszboszi szerelem és phalloszkultusz

A férfiszerelem mellett természetesen a nők közötti gyengéd kapcsolat is ismert volt, erről azonban a szebbik nem képviselőinek sajátos neveltetése miatt kevés tanúbizonyság létezik (nem tudták leírni élményeiket). A kivételt a leszboszi Szapphó i.e. VII-VI. században írt versei jelentik, amelyek Görögország-szerte hatalmas népszerűségnek örvendtek. A görögök azonban nem a leszbikus szerelmet tartották számon a Leszbosz szigetéről kiinduló erotikus újításként, hanem a fellációt, vagyis a hímvessző szájjal történő izgatását.

Ha egy ókori turista vagy kereskedő Görögországba látogatott, valószínűleg megdöbbentette az elé táruló különös látvány, mivel úton-útfélen fallikus jelképekkel találkozhatott. Különösen akkor ámulhatott el, ha ellátogatott Délosz szigetére, ugyanis a szárazföld belseje felé vezető út hatalmas phalloszokat ábrázoló szobrokkal volt kikövezve. De az athéniak sem léphettek ki otthonaikból anélkül, hogy ne ütköztek volna bele a hermákba, a Hermész isten fejével díszített fallikus kőszobrokba (az athéni hermákat a Peloponnészoszi háború idején, a szicíliai hadjárat előtt ismeretlen tettesek megcsonkították). A phalloszokat használták birtokhatárok kijelölésére is, de elsődleges funkciójuk az volt, hogy bőséget és felvirágzást hozzanak. 

A görögök az oliszboszknak nevezett dildót is ismerték, melyet fából, kőből vagy bőrből készítettek. Általában olyan képeken jelentek meg, amelyeken orgiákat vagy fantáziálásokat ábrázoltak, de felhasználásuk pontos céljáról és módjáról nem rendelkezünk megbízható információkkal.