Élve is temettek el embereket a nankingi mészárlás során
2017. december 13. 08:59
„Mindenféle borzalmas jelenetnek voltam szemtanúja. Fej nélküli gyerekhullák feküdtek a földön (…) Néhány 'ügyes' katonának sikerült elérni, hogy a lefejezett áldozat fejét egy vékony bőrréteg a mellkasán tartsa, és ennek súlya húzza le a testet a gödörbe” – emlékezett vissza Kawano Hiroki japán háborús fotós a nankingi mészárlás szörnyűségeire.
Korábban
A birodalmi ambíciókat dédelgető Japán 1931-ben megszállta Mandzsúriát, majd több kisebb incidens után, 1937. július 7-én háborút indított Kína ellen. A katonák már útban Nanking, az akkori kínai főváros felé is követtek el kegyetlenkedéseket, a japán erők élére kinevezett Aszaka herceg pedig olyan parancsot adott ki, amely gyakorlatilag a szabad gyilkolásra buzdított. A császári csapatok végül 1937. december 13-án foglalták el a várost. Kegyetlen öldöklés vette kezdetét.
A Jangcén menekülni próbáló kínaiakat egyszerűen legéppuskázták. Sokakat élve eltemettek, vízbe fojtottak, kibeleztek vagy felgyújtottak. A japán csapatok a történelem egyik legbrutálisabb vérengzése során legalább 250-300 ezer katonát és civilt végeztek ki. Mintegy 20 ezer nőt erőszakoltak meg, legtöbbjüket családjuk szeme láttára. A meggyalázottakat kivégzésük előtt megcsonkították. Előfordult, hogy a foglyokat sorokba rendezték, majd az első sorban álló kivégzettek fejét a mögöttük lévőkkel dobatták a folyóba. A halottakat nem földelték el. Egyes tisztek gyilkolási versenybe kezdtek, és az egyik legsikeresebb páros eredményeiről cikk is készült.
A helyiek a Siemens-üzem vezetőjének, John Rabénak köszönhették, hogy nem irtották ki Nanking teljes lakosságát. A náci párttag üzletember vezetésével ugyanis biztonsági övezetet alakítottak ki a városban, ahol mintegy 200 ezren élték túl a mészárlást.
Kínai hivatalos adatok szerint az 1213 túlélőből néhány évvel ezelőtt 200-an még éltek. Az eseményekkel kapcsolatos vita még manapság is tart. A kínaiak számára több évtized után is a vérengzés határozza meg a japánokról alkotott képet, a szigetországban pedig sokan túlzónak tartják a „nankingi incidenssel” kapcsolatos kínai vádakat.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![Múlt-kor magazin 2012/nyár](/ih0Ax/label/.cut-640x400/617.jpg)
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)