Új taktikával védekeztek a japánok Ivo Dzsimán, ami hatalmas vérfürdőt eredményezett
2018. február 19. 08:24
Az Ivo Dzsimáért folytatott küzdelem a második világháború csendes-óceáni hadszínterének egyik legvéresebb ütközete volt. A Kuribajasi tábornok vezette közel 22 ezres japán haderő a korábbi gyakorlattól eltérően nem a partvonal közelében állította fel védelmi állásait, hanem mélyen a sziget belsejében kialakított, földalatti folyosókkal összekötött bunkerrendszerben. „Senki sem halhat meg addig, amíg tíz ellenséges katonával nem végez„ – Kuribajasi Tadamicsi japán tábornok így utasította katonáit a végső helytállásra.
Korábban
Ahhoz, hogy repülőerődjeik biztonsággal elérjék és bombázni tudják a japán városokat, az amerikai hadvezetésnek létérdeke volt, hogy elfoglalja Ivo Dzsimát, a japán partoktól 1200 kilométerre fekvő kicsiny, mindössze 21 négyzetkilométernyi szigetet. A grandiózus partraszállást a sziget több hónapos bombázása után, 1945. február 19-én indították el az amerikaiak.
Az Ivo Dzsimáért folytatott küzdelem a második világháború csendes-óceáni hadszínterének egyik legvéresebb ütközete volt. A Kuribajasi tábornok vezette közel 22 ezres japán haderő a korábbi gyakorlattól eltérően nem a partvonal közelében állította fel védelmi állásait, hanem mélyen a sziget belsejében kialakított, földalatti folyosókkal összekötött bunkerrendszerben.
Kuribajasi megtiltotta az öngyilkos, a japán katonák tömegmészárlásába torkolló banzájrohamokat is, helyette a rejtőzködésre és lesből való támadásra utasította katonáit. Az újszerű taktika bevált, a föld alatti bunkerek megvédték a bombázásoktól a japánokat, akik bunkereik mélyéről indított támadásaikkal rengeteg veszteséget okoztak a tengerészgyalogosoknak.
Az amerikai katonáknak minden apró lépésért meg kellett küzdeniük, lángszórókat vetettek be, hogy kifüstöljék a fanatikus, légi és tengeri utánpótlástól elvágott japánokat. A helyzetük nem volt egyszerű, hiszen a kifüstölt földalatti állásokba a szerteágazó folyosórendszernek köszönhetően hamarosan újra japánok költöztek, hátba támadva a mit sem sejtő amerikaiakat.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
Kuribajasi és emberei a halálra készültek, egyetlen céljuk az volt, hogy hősies helytállásukkal minél nagyobb vérveszteségeket okozzanak a támadóknak. A japánok abban reménykedtek, hogy a szövetségesek veszteségei olyan súlyosak lesznek, hogy azok megfontolják vagy elhalasztják a Japán elleni inváziót. A védők közül szinte mindenki elesett, beleértve Kuribajasi tábornokot is. Mindössze 216 japán katona került amerikai fogságba. A szigetet hivatalosan 1945. március 26-án tisztították meg a japánoktól. 1951-ben az utolsó két ellenálló japán katona is letette a fegyvert.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![II. Népesség, település, életmód / 7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban](/ih0Ax/label/.cut-640x400/798.jpg)
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap