Egy szívinfarktus kellett hozzá, hogy Ruttkai Éva Latinovitsot válassza

2023. október 3. 14:20 Szelják Szilvia

Ritka dolog, ha egy színészpár tagjai nemcsak saját, de közös mítoszukat is képesek megteremteni. Ezért a mennyei páholy VIP-részlegét az ikercsillagoknak tartja fenn az emlékezet. Legalábbis erről árulkodik a tény, hogy a magyar színészuniverzumból eddig egyedül Ruttkai és Latinovits kettőséről neveztek el kisbolygókat. Filmek és színdarabok egész sorában alakítottak szerelmeseket. A nézők elképzelték, hogy a játék akkor is folytatódik, amikor a függöny már legördült. Olykor így is történt. Néha „vijjogva, sírva, kergetőzve.”

Korábban

A díva és a segédszínész

Amikor 1964 nyarán először indult pozsonyi vendégjátékra a Vígszínház, a társulat legutóbbi sikerdarabját, a Rómeó és Júliát szánta turnéja fénypontjának. A címszerepeket játszó Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva ekkoriban az „illegalitás éveit” élték. Éva a világ szemében még a háború utáni filmgyártás férfiideáljaként befutott Gábor Miklóshoz tartozott.

Az egyre kínzóbbá váló titkolózásnak Zoltán váratlan rosszulléte vetett véget: „a vonaton, rekkenő hőségben valóban megszakadt a szívem, úgyhogy a felvirágzott fogadóbizottság csak dermedten tudta figyelni, hogy a félhalott Rómeót leemelik a vonatról, és betuszkolják egy szirénázó mentőautóba. Negyven napig feküdt Rómeó egy pozsonyi kórházban, és Júlia ápolta. A seb szívemen beforrt egy pár hónap múlva, de valami eltűnt. (…) Nem játszottuk többet, virágjában halt meg az előadás, úgy, mint Rómeó és Júlia szerelme.” Így emlékezett vissza infarktusára Latinovits 1969-ben, egy Ruttkaival közös, Portrék címmel tartott újvidéki előadóesten, amelyen immár kettős önarcképük volt a főattrakció.

„Porcelánt lehetne kiégetni Romeo szívében, ahogyan Latinovits Zoltán fölhevíti” – Mátrai-Betegh Béla kritikájának megjelenésekor a Debrecenből érkezett művészt már a Vígszínház tagjaként ünnepelhette a közönség. A szerelem azonban nem Capuleték erkélye alatt lobbant benne lángra.

Szigethy Gábor színháztörténész, Ruttkai Éva lányának férje szerint 1960-ban, egy miskolci vendégelőadás alkalmával pattant ki a szikra: „Olyan elementáris volt Zoltán tekintete, hogy Éva még válaszolni se tudott rá. Újra kellett kezdeni a próbát.” Az anekdota úgy tartja, hogy a tehetséges vidéki színész hetekkel a próba előtt éjjeli szekrényére helyezte a távolról csodált vígszínházi díva portréját, hogy szokja a közelségét.

A pesti sztár szintén szorongva várta a nagy találkozást. Így vált Pavel Kohut darabjának címe önbeteljesítő jóslattá: „Ilyen nagy szerelem”. A valóság azonban korántsem ennyire színpadias, és expozíciója is sokkal korábban íródott. Legalábbis Cserhalmi György szerint, akinek a családja 1956-ban költözött Debrecenbe; nagyjából a friss mérnöki diplomás Latinovitscsal egy időben, aki házak helyett inkább színészi karriert akart építeni.

Szoros barátságot ápolt a Csokonai Színházban kellékeseként dolgozó Cserhalmi Gyulával és feleségével, az operatársulatban éneklő Varga Magdával. Gyerekük pedig, akit később „szakmai fiává” fogadott, már tízévesen apródjaként szerepelt A királyasszony lovagja c. darabban.

Zoltán, a fiatal segédszínész gyakran vendégeskedett lakásukon, már csak azért is, mert rendelkeztek egy, a korban ritka kincsnek tetsző tárggyal: egy telefonnal. „Már akkor, tőlünk Évát hívta” – meséli Cserhalmi György. „Hogy hogyan kezdődött, arról Zoli mindig szemérmesen hallgatott. De Éva már ’56-ban megvolt.” Arra, hogy mindennek volt-e köze a Gábor Miklós és Vass Éva között épp ekkortájt szárba szökkent szerelemhez, talán örökre titok marad.

következő oldal 1 / 3