Egy rendszer a ravatalon – így temettük Kádár Jánost
2016. július 14. 12:17 Csernus Szilveszter
Korábban
Egy korszak vége
Kádár Jánossal lassan sírba szállt a diktatúra is. Már a júniusi újratemetés idején ülésezett a Nemzeti Kerekasztal, a forradalom és szabadságharc kitörésének 33. évfordulóján, 1989. október 23-án véget ért a népköztársaság korszaka, 1990. május 2-án összeült hosszú idő után az első demokratikus országgyűlés, a következő év június 19-én pedig az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot.
Az 1956 novemberében kezdődő Kádár-korszakot már a kortársak közül is néhányan 1985 tavaszáig, Mihail Gorbacsov pártfőtitkárrá választásáig és az MSZMP XIII. kongresszusáig datálták amit az első úgynevezett „többes jelölésű” országgyűlési választás kísért. Sokan 1989 májusát tekintik a Kádár-korszak végének, amikor a szimbolikus pártelnöki tisztségétől is megfosztották, míg Rainer M. János Nagy Imre-kutató „rendszere erkölcsi halálának” nevezte a június 16-i újratemetést. A történettudományban mégis 1988 májusát tartják korszakhatárnak, amikor Grósz Károly váltotta a pártfőtitkári székben. Mindenesetre leszögezhetjük: Kádár túlélte a róla elnevezett korszakot, de a rendszerváltást már nem érte meg.
Sokan úgy tartják Kádár 32 éves „regnálásával” rekorder volt a népi demokráciák vezetői között, de ez téves berögződés. Magyarországi viszonylatban valóban ő volt a leghosszabb ideig „uralkodó” politikus a koronás főket nem számítva, de a bolgár pártvezér Todor Zsivkov már 1954 óta vezette a balkáni államot, sőt a munkáspárti állami vezetők csúcstartóját az Európán kívüli szocializmus adta Jumzsagin Cedenball személyében, aki egy megszakítással bár, de Kádár temetésének idején már 44 év vezette Mongólia állampártját. Őt azóta csak Fidel Castro kubai vezetőnek sikerült megelőznie.
A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Salamon templomának pusztulásából származó fagerendákat találtak Jeruzsálemben 12:15
- A szkíták korát mutatja be a kecskeméti Cifrapalota új tárlata 11:38
- Az aranymaszkok hálózata kapcsolta össze a balkáni közösségeket 10:34
- Máig nem sikerült teljesen megfejteni az etruszkok titokzatos naptárát 08:52
- Új digitális archívum egyesíti a világ művészettörténeti kincseit 08:02
- Újbirodalmi sziklasírokat tártak fel a szakkarai nekropoliszban 06:58
- Tudatosan telepítettek halakat hétezer éve a magashegyi tavakba Norvégiában tegnap
- Marcus Aurelius korabeli római katonai tábort találtak Nagysuránynál tegnap



















