Egy másik település is rejtőzik Peking szívében, az első Tiltott Város alatt

Egy ősi hely gyökerezik a mai, modern Peking szívében: a Tiltott Város évtizedek óta Kína egyik leghíresebb látnivalója. A város építését 1420-ben fejezték be, amely a Ming-dinasztia császárjának, Yongle-nak a palotájaként és birodalmának központjaként szolgált.

Palota a mai utcák alatt

Titokzatos, ősi hely Peking központjában, amely folyamatosan mozgatja a történészek képzeletét. Nem csak a misztikus története miatt, hanem többek között a mérete végett is. Az első Tiltott Város, azaz a hajdani kínai császári palota falai ugyanis körülbelül akkora területet zártak körül, amelyben több mint ötven Buckingham-palota is elfért volna. Az uralkodó ráadásul létrehozott a város központjában egy olyan magánszentélyt is, amelybe a kínai császáron kívül csupán a családja és az eunuchja léphetett be. A Tiltott Város közel öt évszázadon át szolgált a császári hatalom székhelyeként, és még ma is fontos eleme a kínai kulturális örökségnek.

Ming Jung-lö az egyik legaktívabb kínai császárként uralkodott. Miután a régi fővárosban az új császárnak túl sok ellensége volt, ezért úgy döntött, hogy a fővárost északra helyezi át, mivel ott jóval több támogatást élvezett. Beiping városát Beijinnek nevezték el, és nem véletlenül viseli ezt a nevet a mai napig. Ez a mai Peking városa. Pekingben nem volt méltó palota a kínai császárnak, így Ming Jung-lö elkezdett építtetni egyet. A Tiltott Város építése összesen tizennégy évig tartott, és több mint egymillió ember vett részt. Az építkezéshez szükséges, csakis a legjobb minőségű anyagokat egész Kínából szállították Pekingbe. A Tiltott Város persze abban az időben kissé más volt, mint amilyennek most látjuk: a császári palota történelme során többször is elégetett a tűzben.

Ritkán említik azonban, hogy Ming Jung-lö nem az első császár volt, aki felépítette ezt a helyet. A modern pekingi utcák alatt egy sokkal korábbi palota maradványai fekszenek. A Ming-dinasztia hatalomra kerülése előtt több mint háromszáz évvel egy úgynevezett falvárost építettek a mai Pekingben. Az egykori település kapuin belépve egy másik, igen magas falú komplexum üdvözölte a látogatókat: mondhatni egy város a városon belül, ahol egykor talán a kissé elfeledett Liao-dinasztia tagjait találhattuk.

„Fontos a dinasztia és a Tiltott Város kapcsolatában a talán szócskát hangsúlyozni, pont azért, mert Liao család nem egyetlen fővárost használt székhelyeként, hanem szám szerint ötöt” –  mondja Jonathan Dugdale, a Birmingham Egyetem középkori történelem szakos PhD hallgatója, aki doktori disszertációjában a Liao család históriáját kutatja. – „Négy terület képezte a Liaók birodalmának kardinális pontjait, miközben olyan pénzügyi forrásokkal is rendelkezett, amellyel fenn tudott tartani még egy ötödiket is, pontosan a korábban említett négy terület középpontjában. Úgy tudjuk, hogy a császár és az udvartartása egész évben a városok között utazgatott.”

Maga Peking neve szó szerinti fordításban „északi fővárost” jelent, amely a Ming Birodalomban elfoglalt helyét és betöltött központi szerepét tükrözi. Ám a Liao-dinasztia korából ugyanez a város Nanjing, mint a „déli főváros” néven ismert. Jonathan Dugdale szerint ez pedig egy igencsak eltérő világrendet tár fel. A Liao-dinasztiát Kelet-Ázsia egyik legfontosabb politikai hatalmaként ismerjük, amely több mint kétszáz éven át uralkodott. A császári család a nyugat-ázsiai területektől kezdve, az akkori Mongólia (Mandzsúria) északi területeit elérve terjeszkedett egészen a keletre fekvő Koreai-félszigetig. Mégis, ez a geopolitikai befolyás talán a legkevesebb, ha a Liao-dinasztia eredményeit nézzük.

Olykor hadisarccal vásárolták meg a békét

A Liao-dinasztia 907 és 1125 között uralkodott Kínában. A császári család egy nomád, kitaj nép (etnikai csoport, amely többsége akkor is állattenyésztő nomád maradt, amikor dinasztiájuk már Kínát uralta: önálló törzsi és katonai szervezettel és külön szállásterületekkel rendelkeztek) által létrehozott dinasztia volt. A Tang-dinasztia végnapjaiban alapította Yelü Abaoji, aki hivatalosan 916-ban lépett trónra. Húsz év múlva, 936-ban a Kései Jin-dinasztia császára a mai Peking környékén tizenhat járásnyi területet adományozott a kitajoknak, akik így már megvethették a lábukat Kínában. A Liao dinasztikus nevet csak 947-ben vették fel. Nagy ellenségük, a 960-ban megalakult Song-ház ellen a következő évszázad során gyakran indítottak háborút. A Songok több esetben hadisarccal vásárolták meg tőlük a békét. A legfontosabb békeegyezmény a két állam között az 1004-ben kötött shanyuani békeszerződés volt, amely rögzítette a határokat, mindkét uralkodót elismerte az „Ég Fiának”, és a Song-házat jelentős összegű, éves adó fizetésére kötelezte. A Liao-dinasztia uralmát 1125-ben a dzsürcsi eredetű Csin-dinasztia (1115-1234) zúzta szét.

A Liao-dinasztia a buddhista művészet és építészet legszebb példáját hagyta az utókorra Ázsia egész területén. A 65 méteres Jingszian Pagoda például Kína legrégebbi máig fennmaradt, fából készült buddhista toronyszerű, többszintes, kőből, téglából vagy fából készült építménye, amelyet a világ egyik legmagasabb faanyagszerkezeteként tartanak számon. A dinasztia olyan hivatali és közigazgatási rendszereket is létrehozott, amelyeket egész Kína későbbi birodalmi történelmében is alkalmaztak. Az „egy ország, két rendszer” politikát (amely az ország különböző területeire vonatkozó, különböző törvények és kódokat tartalmazza) még ma is használják Hongkongban és Makaóban, amely vitathatatlanul a Liao-dinasztiához vezethető vissza.

Ám az idő próbáját is kiálló örökség ellenére, ha a kezünkbe vennénk egy könyvet véletlenszerűen Kína történelméről, akkor abban a Liao-dinasztia nevét szinte nagyítóval kellene keresgélni. Ennek oka azonban nagyon egyszerű: ha a kínai uralkodó dinasztiákat időrendi sorrendben nézzük, akkor a Liaókat gyakran mellőzik kortársa és nagy vetélytársa, a Song-dinasztia mellett. Ahogy azonban a korabeli feljegyzések is mutatják, a Liao és a Song-dinasztia politikailag egyenlőnek számított. Ráadásul a Liao család öt királyi fővárosának palotái mély nyomot hagytak maguk után, még akkor is, ha gyakorta elvesznek ezekből a történelmi beszámolókból.

Nehéz meghallani az egykori kitajok hangját

A Ming Jung-lö-dinasztia Tiltott Városának impozáns, fából faragott csarnokai helyett a Liao császári család inkább nagy sátrakban élt. A Liao-dinasztia alapítói (a már említett kitajok) ugyanis eredetileg az északkelet-ázsiai sztyeppéken, félig nomád életmódot folytatva éltek. Erről az etnikai csoportról a történelem azonban kissé homályosan számol be. Azt azonban tudjuk, hogy annak ellenére, hogy a kitajok saját írásos nyelvvel rendelkeztek, ma már csak kevés Kitan-szöveg létezik. Fordítása ugyanis gyakran nehézkesnek bizonyul a nyelvészek számára, mert nincs olyan, ma is használt és létező nyelv, amely hasonlítana hozzá. Ezért nem tudják a szakemberek teljes mértékben megfejteni a kitan szövegekben rejlő karaktereket sem. Ennek eredményeképpen a Kitan népcsoport vagy épp a Liao-dinasztia „hangját meghallani” igencsak nagy kihívásnak bizonyult a történelmi feljegyzésekben.

A modern kori történészek szerint a Liao családra vonatkozó legfontosabb források a Song-dinasztia uralkodásának ideje alatt készültek. És mint a Liao-dinasztia politikai riválisai, a Song forrásai gyakran cseppet sem hízelgő stílusban írnak róluk, illetve a kitan nyelvről. Sajnálatos módon ez, a gyakran negatív hozzáállás is hozzájárult a dinasztia úgymond „árnyékban tartásához”. Ez azonban megváltozott, amikor a 20. század végén a régészeti felfedezések nyomán újjáéledt az érdeklődés a Liao családhoz kapcsolódó, történelmi helyszínek iránt. A Chen herceg sírjának feltárására vonatkozó leletek például gyökeresen megváltoztatták az emberek véleményét a Liao elit kultúrájáról.

Mára a világ minden táján jelentős érdeklődés kíséri az eladásra kínált, a Liao-dinasztia sírjaiból származó arany és más nemesfém tárgyakat az aukciókon. Ezzel párhuzamosan növekszik a magángyűjtők érdeklődése is. Ezt jól példázza, hogy a közelmúltban megdöntött minden rekordot egy kisebb, aranyozott bronz, Liao buddhista szobor egy művészeti aukción, amelyet a franciaországi Christie's-ben rendeztek. A tárgy végül 13 570 500 euróért, azaz több mint 4,2 milliárd forintért kelt el. A megújult érdeklődés miatt a Liao-dinasztiához kapcsolódó, tudományos tanulmányok újraértékelték a császári család helyzetét nem csak a kínai, hanem a teljes ázsiai történelemben is. Talán épp ezért tudtak haladást elérni a nyelvészek a feltárások során felszínre került történelmi szövegekkel is, a bonyolult Kitan-írás rendszerének fordításával kapcsolatosan.

Ma egy pekingi látogató számára már csak egyetlen bizonyíték látható a Liao-dinasztia szinte elfeledett városáról: ez a 65 méteres Jingszian Pagoda. Az ősi műemlék, mint a város legmagasabb épülete most már szinte eltörpül az őt körülvevő ipari kémények között. A Liao-dinasztia története azonban talán sohasem volt még ennél elevenebb.