Egy fehér vívóbajnok robbantotta fel az apartheid Dél-Afrika atomerőművét

Az apartheid-rendszer elleni küzdelem egyik legjelentősebb, mégis kevéssé ismert szabotázsakcióját hajtotta végre Rodney Wilkinson, korábbi dél-afrikai vívóbajnok, aki 1982 decemberében négy tapadóaknát csempészett be a Cape Town melletti koebergi atomerőműbe. A szabotázs végrehajtása után az elkövető négy évtizedre eltűnt a nyilvánosság elől; hihetetlen történetét Stephen Robert Morse tárta fel a The Guardian hasábjain megjelent részletes tényfeltáró riportjában.

A koebergi nukleáris létesítmény – amely a beüzemelése előtti utolsó szakaszban járt – a fajüldöző rezsim technológiai fölényének és megkérdőjelezhetetlen hatalmának első számú szimbóluma volt. Rodney Wilkinson, aki a hadkötelezettség elől menekülve, majd az angolai háborúban szerzett tapasztalatai nyomán fordult szembe a rendszerrel, korábban mérnöki rajzolóként dolgozott az épülő atomerőműben. Ennek során 1980-ban egy fekete munkatárs segítségével lemásolta és ellopta a létesítmény mintegy kétszáz oldalas tervrajzát.

A dokumentumokat barátnőjével, Heather Gray-jel együtt Zimbabwébe csempészték, ahol felvették a kapcsolatot a betiltott Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) fegyveres szárnyával, az uMkhonto weSizwével (A Nemzet Lándzsája). Az ANC vezetősége – köztük a Nelson Mandelával egy börtönben raboskodó Mac Maharaj és a szabotázsakciókért felelős Joe Slovo – a szovjet és brit nukleáris szakértők által hitelesített tervek láttán úgy döntött, a beépülés kockázata helyett magát a korábbi alkalmazottat küldik vissza a bombák elhelyezésére.

Wilkinson 1982 júliusában rövid távú mérnöki szerződéssel, „szellemként” tért vissza az erőműbe. A gondos operatív előkészítés után decemberben négy darab, egyenként 24 órás késleltetővel és 2200 Celsius-fokon égő termittel felszerelt szovjet tapadóaknát juttatott át a többszörös biztonsági ellenőrzéseken. Az időzítőket december 17-én élesítette: egyet-egyet a két reaktorfejen, kettőt pedig a vezérlőtermek alatti kábelcsatornákban helyezett el. Ezt követően kollégáival megivott egy búcsúitalt, majd kerékpárral elhagyta a helyszínt, és a szváziföldi határon keresztül Mozambikba menekült.

A robbanások másnap, 12 óra leforgása alatt következtek be az akkor már üres létesítményben. Az akcióban senki sem sérült meg, azonban az állami energiaszolgáltató által 500 millió randra (korabeli árfolyamon mintegy 500 millió dollárra) becsült anyagi kár másfél évvel vetette vissza az atomprogramot. Az állambiztonság sokáig nyugatnémet szélsőbaloldali csoportokat vagy francia beépített ügynököket gyanúsított; Wilkinson személyazonosságára csak 1995-ben, egy újságcikk nyomán derült fény.

A koebergi szabotázsakció (kódnevén: Operation Mac) a dél-afrikai ellenállás fordulópontját jelentette. Nelson Mandela bebörtönzése után az Oliver Tambo vezette, száműzetésben működő ANC ezzel az akcióval – az 1980-as Sasol-olajfinomítók elleni támadás mellett – bizonyította, hogy az apartheid állam legvédettebb, kiemelt stratégiai jelentőségű infrastruktúrái is sebezhetők. Különös jelentőséggel bírt, hogy az elkövető a kiváltságos fehér kisebbség tagja volt, ami megmutatta: a rendszer nemcsak a fekete többség egyöntetű ellenállásával néz szembe, hanem a privilégiumokat élvező elit fiataljai körében is radikális megkérdőjeleződés indult el.

Wilkinson londoni emigrációjából 1991-ben tért vissza Dél-Afrikába, majd a jobboldali halálosztagok fenyegetései után a Knysna nevű tengerparti városban telepedett le, ahol – a szűkebb környezete számára is ismeretlenként – több mint négy évtizeden át teljes névtelenségben élt.