Csillagképek, látomások, angyalok – mit gondoltak az univerzum titkairól a középkorban?
2017. május 5. 13:19
Korábban
Miből tanulhatott egy középkori csillagász?
Az emberiség már a kezdetektől igyekezett magyarázatot találni a csillagok és az égbolton látható egyéb jelenségek működésére. Rudolf von Ems 13. századi Világkrónikájának egy lapján például Noé állítólagos negyedik fiát, Jonicust láthatjuk, amint az eget tanulmányozza. A középkori keresztény hagyomány szerint ugyanis ő volt az első, aki tudományos módszerekkel vizsgálta a csillagokat, így lényegében őt tekintették az első csillagásznak.
A középkori tudósok rengeteget merítettek a korábbi évszázadok görög-római gondolkodóinak eredményeiből, de gyakran fordultak más vallások, így az iszlám vagy éppen a zsidó bölcsek eredményeihez is. Természetesen leginkább a klasszikus szerzők, így Platón, Arisztotelész és Ptolemaiosz bizonyultak meghatározónak, műveik Írországtól egészen a Közel-Keletig ismertek voltak. A kultúrák tudáskincsének összefonódását és a muszlim tudományosság Európára gyakorolt hatását jól példázza, hogy a 12. századból maradtak fenn olyan ábrázolások, amelyeken a szerző a csillagok neveit latinul és arabul egyaránt feltüntette.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0d5931ffc8c452310967291a341271a8.gif)
![Múlt-kor magazin 2023/nyár](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/851.jpg)
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Titokzatos gáztámadások tartották rettegésben az amerikai kisvárost 16:05
- Névtelenül jelentette meg könyvét a Frankenstein szerzője, Mary Shelley 15:08
- Az ellentmondásos Indira Gandhi 10:35
- Hét elképesztően rút uralkodó a történelemből 09:50
- Megdöbbentő kegyetlenséggel üldözte Caraffa a felségárulással vádolt pártütőket 09:05
- A történelem első slágere volt Johann Strauss Kék Duna keringője tegnap
- Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren tegnap
- Roosevelt elnök jámborságára volt szükség a teddy maci megszületéséhez tegnap