Mussolini védeni próbálta a zsidókat
2004. március 22. 11:00
Eddig ismeretlen vatikáni dokumentumokból arra következtet egy történész: a vitatott szerepű XII. Pius pápa, de még Benito Mussolini is fellépett Hitlernél a zsidók védelmében - írja a londoni Times.
Korábban
Ausztria 1938 márciusában történt bekebelezése után Benito Mussolini olasz diktátor állítólag azt ajánlotta XII. Pius pápának, hogy adandó alkalommal közösítse ki Adolf Hitlert.
Mussolini naplója
A fasiszta diktátor naplóját Milánóban, egy szekrény aljában találták meg lomtalanítás közben sok más, szintén háborús feljegyzéssel. Az írások arról tanúskodnak, hogy Mussolini nagyon feszült és ideges volt.
A fasizmus hordaléka Olaszországban
A fasizmus évei alatt számos neves olasz író fordult Mussolinihez különböző kérésekkel - köztük D'Annunzio, Pirandello és Moravia.
Mussolinin a Skorzeny-bravúr sem segített
Hatvan évvel ezelőtt írta be nevét a háborús kommandóakciók kalandtörténetébe Otto Skorzeny német SS-tiszt, aki 1943. szeptember 12-én kiszabadította fogságából, illetve egy ejtőernyős vállalkozással elrabolta Hitler számára az otthon kegyvesztett fa
Az árja-mítosz erőltetése olasz földön abszurd lett volna |
A dokumentumokat feltáró Giovanni Sale atya - állítása szerint - arra is talált bizonyítékot, hogy a háború alatt regnáló pápa, XII. Pius megpróbálta rávenni Mussolinit: járjon közben Hitlernél a zsidók érdekében. Bár a jelenlegi történészi álláspont szerint a pápa korántsem tett meg mindent az üldözöttekért, Sale szerint ez a vélemény ebben a formában tarthatatlan. A tudós azt állítja: Pius elítélte a fajüldözést, és védeni próbálta az olasz zsidókat. Sokan állítják az ellenkezőjét is: azt, hogy Eugenio Pacelli bíborosként, pápaként, de még berlini nunciusként és XI. Pius minisztereként is szemet hunyt az antiszemitizmus felett.
A Times cikkírója azonban maga is látta azt az 1938-as vázlatos üzenetet, melyben Pacelli - még bíborosként - arra kérte Mussolinit: "vesse latba közvetítő tekintélyét a német kancellárnál, Signor Hitlernél", és "próbálja megakadályozni a folyamatos vallási üldöztetést Németországban". Sale atya nemsokára megjelenő könyvében Mussolini zsidóellenes törvénykezéséről is ír. Sale szerint Mussolini csak azután léptetett életbe faji törvényeket, hogy úgy érezte: ellene fordultak az általa "zsidó-szabadkőműves plutokráciának" nevezett országok - vagyis Nagy-Britannia és Franciaország. Ez utóbbi pedig a Duce gondolkodásában az Abesszínia elfoglalására adott nemzetközi válasz lehetett, vagyis az, hogy a Népszövetség szankciókkal sújtotta Olaszországot az erőszakos lépés miatt.
Sale szerint Mussolini nem erkölcsi, hanem jóval gyakorlatiasabb megfontolások vezették, mikor Hitlernél a zsidókkal szembeni erőszak ellen tiltakozott. Egyszerűen rájött, hogy az olaszok többsége egyáltalán nem antiszemita, és hogy olasz földön az "árja-mítosz" erőltetése abszurd ötlet lenne.
Miután a német csapatok 1943-ban elfoglaták Olaszországot, 7000 olasz zsidót hurcoltak koncentrációs táborokba.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)